XXI. századi obstrukció

A mai napon-mint talán előre is megíratott-, ma a kormánypártok megszavazták azt a hírhedt törvényjavaslatot, amely a köztudatban úgynevezett rabszolgatörvényként vált ismertté és amely a túlórák számának drasztikus emelésére hivatott a közeljövőben. Érdekes módon úgy tűnik, hogy valamelyest ismétli önmagát a történelem. Persze nem véletlen az se, hogy a mai szélsőségesen konzervatív polgári jobboldal szemében gróf Tisza István az etalon. Ő volt az, aki különféle nem éppen barátságos eszközökkel letörte a teljesen hasonló módon fellépő ellenzéket.

 

Mint ismert, a mai napon lezajlott szavazás során az ellenzék zajt keltő módon és egyéb határozott fellépéssel iparkodott megakadályozni sikertelen a túlmunkatörvény elfogadását. A különbség kis túlzással annyi, hogy ma nem Tisza Istvánnak hívják azt, aki ellen az ellenzéki akciók irányultak és talán annyi, hogy nem konkrétan ugyanazon törvényjavaslatok kerültek napirendre. Azonban az akkori nagyurak Ferenc József apostoli királyi őfelségével egyetemben nemes egyszerűséggel nem értették, mi az, hogy a munkásság szervezkedik, egyesületekbe tömörül. Az ő értékrendjükben örök érvénnyel élt az a felfogás, hogy csak akinek rangja meg hatalma van, az számít embernek, a zsellér, a melós, az agrárproletár vagy a ranggal nem bíró polgár az nem ember.

Hasonló a helyzet száz esztendővel később napjainkban is, és nem véletlen időszerű ma is Ady Endre hazai viszonyokat keményen bíráló költészete. A dzsentrivilág más megnevezéssel napjainkra visszatért. Ma is divat, hogy aki magasabb pozícióban lévő emberek egész egyszerűen még köszönni se hajlandóak az általuk lenézett pórnépnek. Ahogyan az úri rongyrázás meg a divattal, a gazdagsággal hivalkodás is. Végül az se véletlen, hogy ugyanazokat a köröket futjuk magyar honban, mint a száz évvel korábbi úrhatnám korszakban. Tudniillik ki van módolva ma is az, hogy lehetni lehet ellenzék, de fabatkát se ér fellépésük, miután úgyis az van, amit kitalálnak kormánypártos nagy jó uramék. Olyan a törvénykezés, maga a parlamentarizmushoz meg az akotmányosdihoz való hozzáállásuk is.

 

Azonban túlzásba se kell esnünk. Az obstrukció anno is jó kis eszköz volt, meg ma is, azonban mindkétszer csupán a látványosság és a szenzáció szerepét töltötte be. A makettellenzék nem komoly eszközökkel lépett fel, ha s amennyiben a dolgozók pártján állna-akár jobbikosok, akár álszocialisták vagy demokratikus koalíciósok az illetők-nem sípolgatással meg botránykeltéssel lépett volna fel. Persze tőkés rendszerben gondolkodóktól túl sokat nem lehet várni. Komolyabb eredménnyel inkább útlezárások, munkabeszüntetések vagy egyéb forgalomlassító akciók kecsegtethetnek.

 

B. Deák András