XXI. századi agymosás

Annakidején a hetvenes-nyolcvanas években az emberek még  sokmindent gondoltak arról, minő is lesz a jövő: valaki az űrutazásban, volt, aki a hiper-szuper modern kütyük megjelenésében látta meg azt. Azonban azt talán senki se gondolta volna, hogy a XXI. század eddig eltelt negyede inkább a kiúttalanság érzéséről és a társadalmi egyenlőtlenségek brutálissá válásáról fog szólni. Az utóbbiról már most is könyvtárra rúgó irodalom áll rendelkezésünkre. Azonban emellett avval is érdemes foglalkozni, hogy vajon mi az, ami tesz is arról, hogy az emberek sehogy se találják helyüket az életben.

 

Térségünk és magyarhon szolgalelkű komprádorai jól tudják, hogy ha az emberek azt a luxust meg találják engedni maguknak, hogy a józan földműves sütnivalójukat használják, az bizony nem igazán az ő érdeküket szolgálja. Aki gondolkozik, nem leigázható, nem vethető alá, az nem alázkodik meg nekik és nincs tőlük függő helyzetben.  Úgyhogy igenis ennek ellenkezőjére van szükség. Ezért van az, hogy akár idehaza sütik ki, akár a jenkik földjéről vagy a mindenható dicső nyugatról vagy akárhonnan is jön az álkultúra, de az lehetőleg mindenkit hódítson meg vagy legalábbis az emberek tekintélyes részét.  Az álkultúrák lényege abban áll, hogy az oksági viszonyokat megfordítják. Az adott helyzet, amelyben van az ember, az igenis jó. Legfeljebb az ipse a rossz, mindenhez rosszul áll hozzá és ezért ő a gyári hulladék. Vagy pedig arról vagyon szó, hogy van megoldás, a megoldás az meg is találtatik gyönyörű szépen, ahogy az meg vagyon írva-az más kérdés, hogy a megoldás az egy porhintés, de el lehet hitetni, hogy az a jó.

 

Ma azért például kemény kritikával illetik a gyógyszeripart-nem feltétlen magyarhonban vagy térségünkben, de világszerte.  Meg a reklámipart is. Ezutóbbi gyakran arra épül, hogy embereket megtévesszenek. Gyógyászati készítményeket lehet gyártani és forgalmazni, azonban vannak, akik azt nehezményezik például, hogy gyógyszer sokféle van, azonban semmilyen módon nem mérhető le, hogy mely társadalom minő egészségesen él-például stresszre is lehet szedni akármit, azonban maga a forrás nem szűnik meg. És itt jön be a második logikai csavar: az, hogy ne te legyél az, aki akármin is változtatsz, hanem attól légy önmagad, hogy valakit vagy valamit, valamilyen céget stb. szolgálsz.

 

Az agymosás második lépése éppen ott kezdődik, hogy elhitetik: az ember mentálisan olyan, amilyen és ezt kell irányítani valamely irány fele, amely irány a tőkés világ köreit nem feltétlen zavarja-sőt, egyáltalán nem is.  Ennek egyik legjellemzőbb s általam is sokszor emlegetett válfaja az a lemez, amelynek a címe: “Légy önmagad” vagy se. Attól önmaga a fazon, hogy kedvére válogat ebből vagy abból a fogyasztási cikkből, hogy magát azzal a közeggel azonosítsa, amely szintén ugyanazt vásárolja, ugyanazon divatot követi.

Aztán van az a változat is, hogy amint a nevezetes reklám is sugallja, a stresszhez hozzá kell szokni, akár tetszik, akár se alapon. Meg máshoz is. Szokj hozzá ahhoz, hogy ez van, minden rohan, rohanj vele te is vagy lemaradsz, mint a borravaló az italboltban.  Az más kérdés, hogy ez semelyik szent könyvben nincs benne, magyarul nem előírás. De az engedelmes állampolgár igenis eszerint cselekszik. Dolgos ember, példamutató melós a gyárban, aki a céget kiszolgálja a legnagyobb mértékben, otthon jó apa vagy anya. Ezért is, hogy megfeleljen, kapkod jobbra-balra, stresszel, mint a sicc.

 

Végül a teljesség igénye nélkül vannak olyan urambocsá divatos területek, amelyek ma menőnek számítanak, főleg, mert erre a rohanó világra és az annak megfelelő életmódra épülnek.  Sok olyan filozófiai irányzat, illetve annak rosszul értelmezett válfaja honosodott meg térségünkben, amely azt mondja ki, hogy az ember saját maga miatt szenved, illetve az olyan hozzáállás, amely az embert arra sarkallja, hogy járjon lélekgyógyászhoz . Hogy miért, azt tőlük kell kérdezni. De a miért miértje az, hogy magyarán miért kell ilyen szakemberekhez járni? Miért mi, emberi lények vagyunk gyárilag hibásak? Miért kell pszichológushoz járni például, miért van csak olyan barátja az embernek, akik csak örömben vannak vele, gondban már a szakemberhez irányítják? De valahogy feltűnt az is, hogy sok ilyen szakértő van, azonban ki tudja miért, de nem látni, hogy akik sokan jártak, hamarosan a vidámságtól meg a pozitív életszemlélettől kicsattannának.

 

Szomorú vagy se, de az igazság gyakran kegyetlenmód fájó.  Ez az élet azért olyan,amilyen, hogy az ember ne érezze jól magát. Ad egy: ne gondolkodjon. Mások azt jobban tudják, igenis ő az, aki negatív szemlélettel él-hogy osztályhelyzetéből és szegénységéből adódóan ilyen a szemlélete, az itt sehanyadlagos kérdés.

Ad kettő: a világ igenis így jó, ahogy, úgyhogy neki kell hozzá alkalmazkodni. Ez bizonyos pontig rendben is lenne, mert hogy nappal és éjszaka, tél és nyár mikor legyen, azt nem tudja ember irányítani, azonban az időjáráson túl egy sor más dolog is van, amit megfelelő szemléletmód mellett igenis befolyásolni lehetne-normál esetben.

 

Ad három: az ember igenis adott dolgokhoz mérje önmagát, azoknak feleljen meg és lehetőleg minél jobban-a már ismert jó apa vagy anya és jó melós, a cégért élő munkás esete fentebb már említésre került.

 

Azonban van itt egy bökkenő. Valakit vagy valakiket lehet rövidebb távon vagy középtávon azzal kábítani, hogy akkor jó valaki, ha az adott trendnek megfelel. Azzal is, hogy az, ami van köröttük, meg a stressz, a szorongás mindezek velejárója. De hosszabb távon semmiképpen se. Már most rengeteg a szorongó depressziós ember, aki a helyét pont azért nem találja,mert kibontakozni ugyan nem engedik, de a maximumot vagy a lehetetlent várják el tőle mindenütt és ebbe belefárad. Meg abba is, hogy a világ elutasítja, nem fogadja el emiatt.

 

Ugyanakkor amikor már az mindennapi kérdés lesz kontinens szinten vagy világszinten, hogy mikor ki mit tud enni, lesz-e hajléka, akkor nem biztos, hogy az agymosoda is hatékonyan fog működni. Főleg, amikor rengetegen rájönnek arra, hogy annak az életvitelnek, amely folyton a teljesítményre meg a megfelelési kényszerre épül, semmi értelme.

 

B.Deák András