XXI. századi agymosás 2

Szeresd önmagad?

 

Manapság igencsak divatba jött az az értékrend, hogy az ember szeresse önmagát. Márpedig ilyen nincs. Olyan van, hogy valaki önimádó vagy túlzottan magabiztos, illetve olyan is van, hogy mondjuk ebből adódóan nagyzol vagy nem ismeri fel saját korlátait vagy például a jó ízlés határait, azonban olyan, hogy szeresse valaki önmagát, igencsak nehezen értelmezhető. Persze annál jobb, mert így a rebellis hajlamú pórnép nem a saját igazáért emeli fel a hangját, nem avval lesz elfoglalva, milyen körülmények között él meg hogy ő is csak ember. Ez tökéletesen megfelel a fogyasztói társadalom és a hazai, illetve a nemzetközi tőke, illetve egyéb reakciós körök érdekeinek.

 

Mint említettem volt korábban, a társadalom és a mindenkori hatalom, a nagybetűs élet viszonyát elsősorban a fordított logika határozza meg, vagyis hogy a nép van a hatalomért-divatért, íratlan normarendszerért, cégért, királyért, császárért meg a többi-és nem pedig ezek a nép szolgálatában. Pont. Ha úgy lenne, ahogy az ember gondolja, akkor például a melós vagy a koszos pórnép el találna kezdeni hőbörögni, lázadozni kilátástalan élethelyzete és elnyomottsága miatt. Nem, erről szó se lehet.

Hogy szeresd önmagad, példának okáért az ilyen típusú zúgolódások elhárítására, megelőzésére találták ki és legalábbis középtávon elég hatékonynak is bizonyul-sajnos. Baj nem a társadalommal van, nem az osztályviszonyokban keresendő. Ja és nem az élet kegyetlen-akkor se, ha az ember urambocsá csaknem meg talál fagyni télen fűtetlen helyiségben. Kb. ma ilyen a fősodratú  közgondolkodás. Lényeg a lényeg: az X. Y az, aki olyan, amilyen, aki mindenhez negatívan viszonyul, aki  nem képes önnönmagával és környezetével harmóniában lenni. Az illető nem szereti önmagát, így senkivel se lesz jóban és nem lesz helye az életben sehol, sehova se tud beilleszkedni. Akkor egy icipicit kezdjünk el “hivatalos módon” gondolkodni. Valaki szereti önmagát. Ha egyáltalán tud ilyesmit. Aztán akkor mi van, kérdezhetjük pestiesen. Akkor is érik a napi nehézségek, megaláztatások, az előre nem jutás sokkoló élménye. Namármost ha nem is fogunk bele magasröptű filozófiai gondolatokban áskálódni, akkor is nagyjából tudhatjuk, hogy a szeretet az emberek egymás iránt vagy egy másikkal szemben tanúsított pozitív, mély érzelmeken alapuló hozzáállása, elfogadása. Ott van a hangsúly a másikon, a másikkal szembeniségen. Hogy szeresse önmagát valaki? Ez kb. olyan, mint fél kézzel tapsolni.

Anno a cári Oroszországban élt művészről elnevezett eszmerendszer, a tolsztojanizmus  ugyan abból indul ki, hogy változzunk meg mi magunk, hogy aztán a társadalmat is megváltoztassuk, azonban ez nem ugyanaz, mint ami ma dívik. A híres író tudniillik épphogy a tespedt, mindenbe beletörődő, elnyomott társadalmat kívánta felébreszteni Csipkerózsika álmából és épphogy azért akarta az embereket is megváltoztatni, hogy ne a hatalom előtt meghunyászkodó, hajbókoló tömeg alkossa a társadalmat, hanem olyan, amely kiáll saját igazáért. Jelen esetben pedig inkább pont arról van szó, hogy ne hőzöngj, ne lázongj ember, hanem légy hasznos tagja a társadalomnak, amely a cégek nyereségén, a neoliberális vadkapitalizmuson alapul.

 

De a leglényegesebb az, hogy ma már az olyan gondolatok indexre tétettek, mint például hogy a lét határozza meg a tudatot. Holott pontosan, hogy erről van szó, azonban hogy ezt a társadalom megértse, abban a farkastörvények vadkapitalizmusa ellenérdekelt. Az ember személyiségét alapvetően a következő szintek határozzák meg: család, szűkebb környezet, illetve barátok, tágabb társadalmi környezet.  A család az elsőszámú szocializáló tényező, emiatt sokan mondják, hogy gyakran az határozza meg valaki személyiségét és életvitelét, társadalmi szerepét, hogy mit hoz otthonról. Az már más témakör, de érintőlegesen idetartozik, hogy bizony igencsak rengeteg ember nő fel olyan famíliában, ahol nincs szeretet, hanem azt látja a gyermek, hogy apa majdnem mindig agresszív, piál, mint a gödény és ha valami probléma adódik, azt egy jól irányzott atyai parasztlengőssel intézi el-ennek áldozata a gyermek mellett gyakran lehet a jobb sorsra érdemelt anyuka is.  S miután a gyermek ezt a mintát látta, vagy nyolcvan-kilencven százalékos eséllyel belőle is ilyen fazon lesz. Mert ezt kapta, ezt adja. A szeretetet nem, azt nem is adja. Természetesen ez alól is van kivétel, lehet belőle épp ezen élmények hatására szerető apa agy anya, azonban a tudatot és a személyiséget ebben az esetben is a lét, a környezet határozza meg.

Ahogy szintén jobb sorsra érdemes klasszikus proletárköltőnk, József Attila se abba rokkant bele idegileg, hogy nem bírta saját magát szeretni, hanem a nyomor által meghatározott életútba, például abba, hogy beleszeretett egy menő polgári családból származó ifjú hölgybe, akinek családja osztályhelyzetéből adódóan nem fogadta el. Vagy például Horger Antal igencsak kedves gesztusába, amelynek során kijelentette, hogy a költőből nem lesz tanár, amíg ott ő egyetemi oktató. De a sztálinista munkásmozgalmárok és a polgári társadalom költészetét meg nem értő, el nem fogadó magatartása is tönkretette lelkileg a költőt.

 

És hozzá hasonlóan, mások is szenvednek napjainkban is attól, hogy helyüket nem találják. A csóró gyermek a suliban attól, hogy kinézik őt nem márkás viseletéért az újgazdag családból származó sulitársak akár középiskolában is. A tanulmányok után attól, hogy hajszolt az élete, állandó jelleggel mindenütt meg kell felelnie és még ez így se megy. Meg attól, hogy társat nem talál, mert sokaknak mindkét nemből nagyok az elvárásaik, illetve mert a túlhajszolt életvitel miatt egész egyszerűen senkinek senkire nincs ideje.

 

A szeresd önmagad ideológia ennek figyelembe nem vételére nevel-persze hosszabb távon nem lesz túl sok sikere. Mert előbb vagy utóbb a legmerevebb XXI. századi inkvizítor vagy kapitalista és egyéb reakciós próféta számára is szembetűnő lesz, hogy rengeteg ember megelégeli ezt a fajta agymosást és háborogni kezd. Egy idő után pedig nem lesz eszköz a kezükben mivel visszaparancsolni a palackba az elégedetlenség szellemét.

 

B.Deák András