Varázshegy (Válasz Phoenixnek)

A nehezen olvasható stílus a regény egyik fő jellegzetessége: ez az, amit esszéregénynek hívnak. Valójában nem nehéz, csak el kell benne mélyedni, hiszen a hosszadalmas esszé-betétek, amelyek a XX. század elejének fő európai szellemi áramlatairól szólnak, valójában vitatkoznak egymással. Az egyes szellemi irányzatokat egy-egy szereplő testesíti meg. A két fő szereplő, Settembrini és Naphta a fiatal Hans Castorp lelkéért küzd egymással. A regény központi alakja, Hans Castorp valójában a médium szerepét tölti be ebben a vitában. Nem könnyű olvasmány, az igaz, de ha az olvasó elmélyül benne, leküzdi a könyv félredobására ingerlő unalmát, és megpróbálja megérteni ezeket a hosszadalmas eszmefuttatásokat, hallatlanul izgalmassá válik a könyv, és szinte nem is tudja majd letenni. A magyar írók közül a nagy mesélő, romantikus Jókai és a ráérősen anekdotázó, realista Mikszáth nem hasonlítható ehhez a típusú stílushoz és regényformához. Talán a 70-es évek intellektuális prózájának művelői, az akkor “fiatal írók”-nak hívott szerzők között lehetne ilyet keresni.