A Népi Front lapja

Ütött-kopott külvárosi balladáim

balladaMégis. Nekem ők a minden, az én külvárosi balladáim, befészkelve magukat lelkemnek-szívemnek legeslegmélyére. Ők az én legszebb, legfényesebb, és legeslegféltettebb gazdagságom, azok az évek, melyeket kisgyermekként egy külvárosnak, Angyalföldnek is a legütött-kopottabb munkásnegyedében élhettem meg. Végtelenül egyszerű, végtelenül igaz emberek között, akiknél nagyszerűbbet én soha se ismertem. Kezdetben szegények voltak mind. Iszonyatosan, kegyetlenül szegények, amilyen nyomort és megaláztatást mi gyerekek akkoriban már (még) elképzelni sem tudtunk volna. Ám a sorsuk a mi gyermekéveinkben már mégis, ha apránként is, ha küszködve is, de mindig jobbra és jobbra fordulhatott. Csak mert az ő minden álmuk, minden reményük az volt, hogy egyszer majd a mi életünk, gyerekeké, unokáké, sokkalta szebb, jobb lehessen, mint amilyen őnékik jutott. Semmi másért, csak ezért küzdöttek, harcoltak, dolgoztak éjjel-nappal. Csakis ezért fohászkodtak, imádkoztak, ki-ki az általa legelképzelhetőbb, a hozzá legközelebb álló Jóistenéhez.

Mindenem, amim csak van, én tőlük kaptam. Ezektől a csodás gyermekévektől, ezektől a csodálatos felnőttektől. Minden, amit tudok, tőlük tanultam én, vagy nélkülük soha se sikerülhetett volna. Minden, amit érzek, ami én vagyok, az így vagy úgy, de őhozzájuk fűződik, őnekik köszönhető. Soha életemben nem is érhetne nagyobb megtiszteltetés, és nagyobb boldogság sem, az ő szeretetüknél. Nem is leszek én büszkébb másra soha sem, mint arra, hogy az ő vérük lehetek. Hogy szívük minden melegével ők ringattak engem, ők neveltek fel legjobb tudásuk szerint.

Mindent tőlük kaptam igen, ám a legeslegfontosabb, a legeslegcsodálatosabb, amit adtak nekem, hogy megtanítottak igazán szeretni. S hogy erre csak az lehet képes, aki gyűlölni, gyűlölködni nem hajlandó megtanulni soha. Sem érdekből, sem hiúságból. Sem félelemből, sem parancsra. Gyűlölni egyetlenegyet szabad – a gyűlöletet magát. Mert az szül minden ártó szándékot, rossz indulatot, minden bántást. Legelőször azt teszi tönkre, abból csinál pusztító, romboló, cezaromániás, – mások bosszantásán, megalázásán, szélsőséges esetben mások kifosztásán, gyilkolásán fáradozó – szörnyeteget, aki engedte, hogy gyökeret verjen a szívében. Az ilyen szerencsétlen ember aztán akár évszázadokra megkeserítheti, tönkreteheti a saját családja életét éppúgy, mint a másokét. S ha, Isten ne adja, felsőbbrendűségi téveszméje mellé még hatalmat is kaparinthat a kezébe, abba bizony egész országok pusztulhatnak bele. És sajnos a szemünk előtt, a kezeink között, pokoli kínokban haldokolva vérezhet el a Föld nevű bolygó. Az egyetlen hely az Univerzumban, ahová emberek születhetnek. Most még születhetnek. Mintha jól végeztük volna a dolgunkat, venni a kalapunkat és odébbállni innen, elmenekülni az eltékozolt, életképtelenné dúlt planétánkról – nincs hová, és soha nem is lesz. Sokkalta egyszerűbb, és igenis kivitelezhetőbb volna, igazán szeretnünk egymást, igazán szeretnünk az életet. Jobban odafigyelni, hogy mi lakik a lelkünk mélyén, mit engedünk gyökeret verni a szívünkben. Hiszen nem csak minden jó ered onnan, legeslegbelülről, de minden rossz is. Mindkettő csakis akkor, ha mi engedjük.

Hadd állítsak emléket most, és amikor csak tehetem, azoknak a végtelenül egyszerű, végtelenül jó, igaz embereknek, akik minden szavukkal és tettükkel, mindenegyes mosolyukkal és mozdulatukkal, minden ölelésükkel és cirógatásukkal, mindenegyes meséjükkel és dalukkal erre és csakis erre tanítottak mindig.

És minden hozzájuk hasonló szülő, nagyszülő, dédszülő előtt is hadd hajtsak fejet. Megköszönhessem mi gyerekek, unokák, dédunokák nevében mindazt, amit tőlük kaptunk, kapunk, és kapni fogunk akkor is, amikor ők már réges-rég nem lehetnek közöttünk. Mindazt, amit senki mástól, egyesegyedül őtőlük kaphatunk.

Hadd köszönjem meg nekik az egész életünket, és picit talán az Életet magát is, itt, ezen a meseszép, varázslatosan kedves bolygón. Amelyre vigyázni a legjobban, a legeslegféltőbb gonddal ők, a nagyszülők, a dédszülők tudnak igazán. A nagyapák, a nagyanyák. Talán mert bölcsebbek nálunk? Nem tudom. Vagy mert az idő múlása, a végső búcsú közeledte kell hozzá, hogy félteni kezdjük végre az egyetlenegy félteni való kincsünket ezen a Világon – az Életet, a gyerekeink, unokáink Jövőjét? Meglehet.

Egy biztos. Egész más, sokkalta szebb, jobb lehetne a világ, ha meséikre, dalaikra nem csak kisgyermekkorunkban, de felnőttként is ugyanolyan nyitott, ugyanolyan tiszta szívvel hallgatnánk. Csakis nyitott és tiszta szívvel. Mindig!

Vass Zsuzsanna

TI ÍRTÁTOK

Megint szobrot döntöttek a primitív fasiszták

Kedd reggel elhurcolták Lukács György szobrát a XIII. kerületi Szent István parkból. A szobor helyszínét megnéztem. Nincs ott Lukács György szobra, csak a szelleme lebeg vörös lángoszlopként, hogy uta

ADY ENDRE: A TŰZ MÁRCIUSA

Csámpás, konok netán ez a világ S végbe hanyatlik, kit annyian űztek, De élethittel én, üldözött haló, Március kofáira és szentjeire Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek. Hadd halljék végre

Háború a vörös csillag ellen

Megjelent "az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról" szóló törvényjavaslat, amelyet Lázár János és Semjén Zsolt
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

No thumbnail available

Fohász a legszomorúbb barakkból

(A kapitalizmus áldozatainak emlékére)Szégyenszemre a XXI. századi Európa közepén áll a nyomorúságos
No thumbnail available

Az "én ötvenhatom"

1956 hatvanadik évfordulója alkalmából sorozat indult a Magyar Rádióban és az M1
Széttöretett, megaláztatott , ebek elé vettetett... Trianon és ami utána jött

Széttöretett, megaláztatott , ebek elé vettetett... Trianon és ami utána jött

"Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és
Légy szerző!
Légy szerző!