Tüntetési tilalomfák

Azon sokat lehet vitázni, miért is kell rokonszenvezni avagy se ilyen-olyan tüntetésekkel. Meg arról is, vajon ki miért mi célból vagy okból szeretne sportot vagy divatot csinálni ilyenféle nyilvános rendezvényekből, megmozdulásokból. Ezt itt most talán mellőzhetjük, tudniillik van egy ennél egy icipicit-magyarán sokkal-fontosabb-kérdőjel, merthogy ha s amennyiben valaki vagy valakik demokráciáról beszélnek, ez esetben korlátozások bevezetése valahogy az előző elve erősen üti.

Nem arról van itt szó, hogy magyarhon valaminő gyakorló vagy kezdő  demokrácia lenne, ahol szokásjogok, korábbi példaértékű esetek határozzák meg a jogrendszer fejlődését. Már csak azért se, mert ahonnét jönnek ilyen szabályozások, azok szélsőségesen konzervatív irányzatok, nem pedig olyan próféták, akik komolyan, tiszta szívvel szimpatizálnak a parlamentarizmussal.

Röviden és dióhéjban: a szabadság mint olyan  annyit jelent, hogy mások korlátozása nélkül azt tehetek, amit szeretnék, természetesen törvények megszegése nélkül. A gyülekezési jog is ilyen szabadságjog. Namármost azzal lehet foglalkozni, hogy vajh sportszerű-é vagy se, amikor egy időmúltán engedélyhez kötik a demonstrációkat. Mondhatják azt is, hogy márpedig urambocsá a rendet fenn kell tartani, nem lehet az, hogy akárki gondol egyet, s elkezd tüntetni, esetleg más szabadsága korlátozása veszélyére hivatkozva, nem engedélyeznek egyszerre egy helyen mondjuk egy anarchista meg egy radikális jobboldali megmozdulást. Olyan is van.

Azonban feltűnt egynéhány dolog. Például, hogy anno a kilencvenes esztendőkben valahogy ilyesmi nem volt. Meg olyan se, hogy a tüntetéseken állnak neki a honatyák morfondírozni. Mármint, hogy van ilyen meg olyan, illetve amolyan jellegű tüntetés.

Az egyik hivatkozási alap, hogy adott helyeken márpedig ne demonstráljon az emberfia. Miért is ne? Mi evvel a gond? Esetleg valaki életet veszélyeztet evvel vagy becsületsértő módon járt el? Tehát vannak kissé érdekes történetek, kérem alásan.

Aztán forgalmi okokra is lehet utalni. Zavarjuk egy bizonyos sportrendezvény forgalmát, miattunk mondjuk autók rendesen nem tudnak közlekedni vagy hasonló ínyencségek. Persze ha külföldi honatyák vagy más magasrangú méltóságok jönnek, akkor le lehet nyugodtan a fél területet zárni, az valamiért más megítélés alá esik.

Harmadrészt fontosabb közterületek is tilalmi listára kerültek, a Kossuth tér például a fővárosban. Hasonlóan forgalmi okokból, de gyakorlatilag teljesen mindegy.

Egy a lényeg. Részint ha egy meglévő parlamentáris alapú jogszabályt korlátozó rendelkezésekkel, passzusokkal egészítenek ki, az valahogy egy rahedli kérdést vet fel. Ahol pedig ennyi a kérdés, azt időnként vizsgálni,  elemezni kell, le kell ülni azon agyalni, vajon mi a jó ebben. Mivel szolgálja ez annak a parlamentarizmusnak és nyugati demokráciának az érdekeit, amelyet annyira fellengzősen és kritikátlanmód bálványoznak-persze inkább az álliberális, inkább neoliberálisnak mondható makettellenzék részéről, persze időnként, ha az érdekek úgy kívánják, ultrajobboldali próféták oldaláról is.

Például ha európai mérsékelt balos körök-mint amilyenek a szocik, a demokratikus koalíció vagy az LMP-hez hasonló irányzatok, az Soros György elítélendő  aknamunkájának minősül, azonban ha fasisztoid erők fejezik ki véleményüket sokszor egyéni módon, az nem akkora tragédia. Végül anno 2002 májusában is lehetett értelmezni radikális jobbosok hídfoglaló akcióját,mint tiltakozást az akkori törvényesnek nem tekintett álszocialista kormány iránti ellenszenv kifejezését.

Tehát a leglényegesebb dolog, hogy ha egyszer csak hosszú parlamentáris gyakorlat-kb. negyedszázad-után variálni kezdenek szabadságjogok gyakorlásának jogi kereteiről, illetve ha különböző nem túl  népszerű intézkedés után a tüntetéseket ilyen-olyan módon meg okon korlátoznak avagy nem engedélyeznek. Másrészt az se lényegtelen, hogy ha megmozdulások megítélése körül különbségeket tesznek, az is megannyi kérdést vet fel-olyan nincs példának okáért, hogy ez az oldal korlátlan megmozdulhat ellenzékben, a másik pedig nem annyira-ilyen és olyan feltételek mellett magyarán. Végül pedig, aki demokrata, az, már csak a közszereplőség miatt is, sokkal több kritikát köteles elviselni, mint mások. Ez is hozzátartozna a jogállamisághoz.

Dzsentrik demokráciájában azonban a dolog inkább úgy működik, hogy az úr én vagyok. Akármit megtehetek akárminő jusson is-tetszőleges módon hivatkozhatok arra, miért vagyok én különb vagy korlátlan jogkörrel bíró. Azonban ha mások jogáról vagy az én korlátozásomról van szó, az hallatlan botrányos és felháborító dolog. Aki meg nem a körünkbe tartozik és jöttment, mégis a mi kiváltságos szabadságunkkal szeretne élni, annak egyszerűen hallgass. Kérdés, hogy vajon tartozunk-e még az öreg kontinenshez, ahogy az is, kinek mit jelent például az európaiság fogalma.

 

B. Deák András