A Népi Front lapja

Tőkés rendszerváltás a kelet-közép-európai szocialista országokban

A kelet-közép-európai országokban végbement tőkés rendszerváltásról eddig sokan és sokat írtak, marxista igényű, tudományos elemzése azonban mind a mai napig nem készült el. Ennek elvégzésére megfelelő felkészültség és kutatási lehetőség hiányában nem vállalkozhatom, de úgy vélem, néhány általános szempont felvetésével és kutatási irányvonal felvázolásával ehhez szerény mértékben hozzájárulhatok, bízva abban, hogy a témában kutatásokat végző, nálam felkészültebb marxista történészek és közgazdászok (talán még vannak ilyenek) munkájához segítő módon hozzájárulhatok.

Magyarországon és a többi kelet-közép-európai országban a szocializmus építése nem társadalmi-politikai forradalom nyomán kezdődött el, hanem a II. imperialista világháború utáni megváltozott geopolitikai erőviszonyok nyomán a szovjet érdekszférába kerülés következtében. Bár ideológiailag a szovjet politikai befolyás a kommunista pártok belpolitikai szerepének és súlyának megerősödésével és a szocialista építés szovjet gyakorlatának átvételével járt, ez a geopolitikai helyzet alapvetően meghatározta az újonnan létrejövő szocialista országok gazdasági és belpolitikai fejlődésének alakulását és az ebből fakadó problémáknak a jellegét. A kelet-európai szocializmus fennállása során több kelet-közép-európai országban következett be a fennálló szocialista rendszer megváltoztatására irányuló tömegmegmozdulás és a vele járó belpolitikai válság, sőt fegyveres harc.

Az 1990-es évek elején történt, rendszerváltásnak nevezett tőkés gazdasági-társadalmi és politikai restauráció nem egyik napról a másikra következett be. Bár reformok minden gazdasági-társadalmi rendszerben szükségessé válhatnak a fejlődés objektív gazdasági és társadalmi feltételeinek a megváltozása következtében, paradox módon éppen a reformmozgalom volt a kiinduló pontja annak a hosszú és fokozatos, megtorpanásokkal és nekilendülésekkel tarkított folyamatnak, amely végül a kapitalizmus restaurációjához vezetett Kelet- és Kelet-Közép-Európában. A reform önmagában nem kell, hogy szükségszerűen rendszerváltáshoz vezessen, ezt számos más összetevők és okok bonyolult összefonódása és együtthatása idézte elő.

Az első és legfontosabb ok a nemzetözi erőviszonyok megváltozása volt. A második világháború után kialakult geopolitikai helyzet bizonyos erőegyensúlyt hozott létre a Szovjetunió és a vele szövetséges kelet-közép-európai szocialista országok által alkotott „keleti blokk” és a Nyugat között. A nem sokkal a háború befejezése után kezdődő „hidegháborús” korszak úgy a nyugati, mint a keleti tömb szövetségi rendszerének bővítését és gazdasági-katonai elmélyítését tette szükségessé. Létrejött a kétpólusú világrend és megkezdődött a fegyverkezési verseny. A két katonai tömb által alkotott kelet-nyugati szembenállás helyi jellegű polgárháborúkba történő imperialista beavatkozások formájában öltött testet Indokínában. A kialakult erőegyensúly hosszú időre lehetővé tette a békés gazdasági-társadalmi fejlődést Európában. Létrejött a nyugati „jóléti társadalom”, látványos gazdasági és társadalmi fejlődés következett be a Szovjetunióban és a vele szövetséges kelet-közép-európai szocialista országokban. Az USA által vezetett nyugati tömb és a Szovjetunió szövetségi rendszere közötti fegyverkezési verseny, az 1980-as évek elejétől Nyugaton uralomra kerülő neoliberalizmus, valamint a KGST-országok közötti gazdasági kooperáció problémái és a Nyugattal folytatott egyenlőtlen gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok azonban jelentősen fékezték ezt a gazdasági fejlődést. A Nyugattal folytatott fegyverkezési versenyt a Szovjetunió gazdasága nem bírta. Ehhez járultak még a szocialista országokban és magában a Szovjetunióban a 80-as évektől meginduló reformfolyamatok következtében kialakult belpolitikai problémák. A szocialista táboron belül további nehézségeket okozott a Szovjetunió és Kína, valamint Jugoszlávia közötti nemzetközi politikai kapcsolatok megromlása is. A Kelet és a Nyugat között mintegy negyven évet felölelő hidegháború következtében létrejött katonai erőegyensúly megbomlott. A Varsói Szerződés meggyengült, a Szovjetunió lemondott a kelet-közép-európai régióban addig meglévő politikai befolyásáról. Létrejöttek a tőkés rendszerváltás geopolitikai feltételei Közép-Európában és gyakorlatilag magában a Szovjetunióban is.

A második alapvető ok a belpolitikai szándék volt. A Kelet és Nyugat közötti harc ideológiai és propagandaszinten is folyt. A szocialista országokban kialakult gazdasági-társadalmi rendszer miatt a Nyugat és a keleti blokk között létrejött „vasfüggöny” és az ebből fakadó gazdasági és társadalmi nehézségek következtében eluralkodott a kelet-közép-európai országokban a „bezzeg Nyugat” szemlélet, ami elsősorban a nyugati „életszínvonal” mítoszában és az ebből fakadó szociálpszichológiai „irigységben” nyilvánult meg. A nyugati árucikkek iránti „rajongás”, a „fogyasztói társadalom”-mal szemben táplált illúziók – éppen mert ezekhez az árucikkekhez az átlagember számára nehezen lehetett hozzájutni – oda vezetett, hogy a szocialista országokban élő emberek többségének a szemében a nyugati életforma és ennek nyomán a kapitalizmus magasabb rendűvé vált a szocializmussal szemben. Társadalomlélektanilag, kül- és belpolitikailag az 1980-as évek második felére a kelet-közép-európai szocialista országok lakossága döntően készen állott a közeledésre a Nyugathoz, és ennek nyomán a vele járó tőkés rendszerváltásnak a befogadására.

A harmadik legfontosabb ok, amely az előző, belpolitikai szándékhoz kapcsolódik, a párton belüli erőviszonyok megváltozása volt. A nemzetközi munkásmozgalom történetét kezdettől fogva ideológiai nézetkülönbségek egymás mellett élése jellemezte. Különösen akkor vált ez problematikussá, amikor egyes országokban belpolitikai okok miatt a mérsékelt és a radikális baloldal egyetlen pártban egyesült a kommunista szárny ideológiai vezetése alatt. Kezdetét vette szociáldemokraták és kommunisták egymással folytatott, párton belüli harca. Az egypártrendszer következménye volt, hogy valódi politizálás csak az egyetlen pártba való belépéssel vált lehetővé, a párton kívüli „ellenzéki” politizálást a proletárdiktatúra nevében a hatóságok nem tűrték meg. A pártnak tömegpárttá való fejlesztését hivatalosan is támogatták, a párttagság sok esetben a szakmai életben való előbbre jutás feltétele is volt. Sokan rejtett karrierizmusból léptek be a pártba, a kommunista ideológiát látszóleg elfogadták, lényegét tekintve azonban nem vették komolyan. Mivel a munkás-paraszt hatalom egyetlen biztosítéka az egyetlen párt volt, a hatalom belpolitikai megdöntésének egyetlen eszköze a párt belülről történő szétverése lett. A párton belüli, szociáldemokrata gyökerű reformerek megjelenése és megerősödése, a radikális „keményvonalas” kommunista mag háttérbe szorítása megteremtette a feltételeit a piacgazdasági és pluralista reformok megvalósításának, a párton kívüli ellenzék legalizálásának és a velük való politikai egyezkedésnek. Ezt a folyamatot erősítették a nemzetközi erőviszonyok megváltozása következtében a Szovjetunió fennhatósága alól való szabadulási törekvések a kelet-közép-európai országokban.

A negyedik kiemelkedő ok a viszonylagos lemaradás volt a nyugati tőkés országok gazdasági fejlettségéhez képest. Az amúgy is meglévő történelmi hátrányt a II. világháború után meginduló gazdasági fejlődés némileg csökkentette ugyan, behozni azonban nem tudta. A Szovjetunió gazdaságát a Nyugattal folytatott fegyverkezési verseny súlyosan terhelte, emiatt nem tudott optimális gazdasági támogatást nyújtani az érdekkörébe tartozó kelet-közép-európai szocialista országoknak. Az európai Közös Piac ellensúlyozása céljából létrehozott új típusú, szocialista tervgazdasági együttműködés, a KGST legfőbb hiányossága az volt, hogy nem történt meg az együttműködés közgazdaságtudományi megalapozása. A KGST-országok a fejlettség különböző fokán álló, természeti és gazdasági adottságaikban különböző, önálló országok voltak, amelyeknek érdekei az egyes termelési ágak fejlesztésében nem mindig egyeztek meg. Mindegyik ország elsősorban azokat a termelési ágakat és gyártmányfajtákat igyekezett fejleszteni, amelyek látszólag a legtöbb gazdasági eredményt adták, viszonylag kisebb és gyorsan megtérülő beruházásokat igényeltek. A KGST története valójában konfliktusok, nekirugaszkodások, részsikerek és kudarcok sorozata volt. A KGST 1949 eleji megalakulása után a tagországok a gazdasági tervek összehangolását remélték egy gyors ütemű modernizáció megvalósítása érdekében. A hidegháborús helyzet és a fegyverkezési verseny azonban keresztülhúzta ezeket a számításokat. A Szovjetunió érdeke a katonai és a hadiipari potenciál növelése volt, és szövetségeseitől is ilyen gazdaságpolitikai gyakorlatot várt el. Ehhez nem volt szükség termelési kooperációra, elég volt a tervek és a gyakorlat közvetlen ellenőrzése, utasítások kiadása. A KGST e rendszeren belül a külkereskedelmi tevékenységet tartotta kézben, ellenőrzése alatt folyt mind a tőkés világgal bonyolított, mind a tervgazdasági országok közötti árucsere. A KGST kudarcát végső soron a nemzeti ellentétek nem megfelelő kezelése idézte elő. Az egyeztetések során ugyanis minden tagország a maga számára ideálisnak képzelt fejlesztések mellett lobbizott, ahelyett hogy a párhuzamos kapacitások egyeztetett lebontásán gondolkodott volna. Az erőltetett közös tervezés és döntéshozatal nem vette figyelembe az egyes országok adottságait, nem vette tudomásul, hogy a KGST-országok között erős érdekellentétek feszülnek. Ezért következett be az egymás közötti kereskedelem stagnálása, majd visszaesése.

A tervutasításos gazdaságpolitika kezdeti sikerei után azonban mindinkább annak hátrányai kerültek előtérbe. Magyarország nemzetközi fizetési mérlege például az 1960-as évek végétől kezdve rendszeresen hiánnyal zárult. Ez a hiány különös súllyal jelentkezett a tőkés viszonylatban. A fizetési mérleg állandósuló deficitje miatt az ország devizahelyzete rendkívül feszültté vált, ezért a fizetési mérleg a népgazdaság egyik behatároló jelentőségű mutatója lett. Ennek következtében sokszor fontos gazdaságpolitikai döntéseket a fizetési mérleg szempontjainak kellett alárendelni. Ez a körülmény a gazdasági fejlődés gátjává vált. Az 1968-as új gazdaságirányítási rendszertől a fejlődés általános, helyes irányban ható befolyásolásán belül azt is várták, hogy az a fizetési mérleg egyensúlyba hozását is elő fogja segíteni. Ahhoz, hogy az új gazdasági mechanizmus várt pozitív hatásai a népgazdaságban érvényesüljenek, a vállalati önállóság és az ésszerű vállalati döntések lehetőségének valóságos megteremtésére lett volna szükség. A reformba beépített fékek és a folyamat megtorpanása miatt azonban ez csak korlátozottan valósulhatott meg. Ugyancsak fékezőleg hatott a gazdaság hatékonyságára a politikai szempontok elsődlegessége: a teljes foglalkoztatottság fenntartása és az életszínvonal-politika folytatása. A romló pénzügyi egyensúlyi helyzet és a Nyugattal folytatott egyenlőtlen kereskedelmi feltételek kompenzálása tette szükségessé a tőkés nemzetközi pénzügyi szervezetekhez, az IMF-hez és a Világbankhoz való csatlakozást. Magyarország 1982. májusában csatlakozott a Nemzetközi Valuta Alaphoz. A belépést követően alakult ki az adósságcsapda jelensége és a tőkés nemzetközi pénzügyi szervezetek által diktált piacgazdasági reformok fokozatos bevezetése. Az IMF-hez való csatlakozás időben egybeesett a jelenleg is tartó, világméretű nemzetközi adósságválság kialakulásával. Egyes európai szocialista országok fizetésképtelenségének bekövetkeztével pedig megdőlt az a korábbi feltételezés, hogy a Szovjetunió garantálni fogja szövetségesei fizetőképességét.

Az ötödik lényegi ok a szocializmus belső ellentmondásaiban keresendő. A kommunista hatalomátvétel után létrejövő proletárdiktatúra elsődleges politikai célja a polgári gazdasági és társadalmi viszonyok gyors ütemű lebontása és ezzel párhuzamosan a szocialista viszonyok megteremtése volt. Ennek következtében a termelési viszonyok és ezen belül a tulajdonviszonyok átalakítására való törekvés megelőzte a termelőerők fejlettségének adott történelmi színvonalát, az így keletkező ellentmondást a termelési viszonyoknak a termelőerők fejlődésére való pozitív visszahatása volt hivatott feloldani. A szocialista tervgazdálkodás bevezetése az árutermelés gazdasági keretei között azonban az adott történelmi helyzetben a termelőerők fejlődésének csak az ilyen típusú tervgazdálkodás nyújtotta lehetőségek határáig volt lehetséges, nem pedig az árutermelés meghaladása és egy fejlettebb termelési mód létrehozása irányában. Ily módon újabb ellentmondás keletkezett a termelőerők és termelési viszonyok fejlettségi szintje között a szocialista országokban. Az eltérő gazdasági és társadalmi berendezkedésen alapuló kétpólusú világrendszer léte az árutermelés globális világgazdasági keretei között azt eredményezte, hogy a szocialista országok tervgazdasági viszonyai gazdasági hatékonyságban és fejlettségben még nem voltak képesek a termelőerők fejlesztése terén sem utolérni, sem pedig felülmúlni a tőkés országok gazdasági fejlettségét. A rendszer működési zavarait kiküszöbölni hivatott gazdasági reformok ezért szükségképpen csak a piacgazdaság irányába mutató piacgazdasági reformok lehettek.

A tulajdonviszonyok szocialista átalakítása az adott történelmi helyzetben, gazdasági és társadalmi viszonyok mellett, az egypártrendszer keretei között a kommunista párt mint állampárt vezetésével ment végbe. A proletárdiktatúrát gyakorló szocialista állam által létrehozott társadalmi tulajdon ezért szükségképpen állami tulajdon volt. A mezőgazdaság szocialista átalakítása során létrehozott szövetkezeti tulajdont is végső soron a szocialista állam kontrollálta. A szocialista üzemek dolgozói gyakorlatilag továbbra is bérmunkások voltak, központilag meghatározott munkát központilag meghatározott bérért végeztek. Ennek az volt a következménye, hogy az elidegenedés sajátos formában továbbra is fennmaradt, a dolgozók szükségképpen nem érezhették magukénak az állami irányítás alatt működtetett társadalmi tulajdont, mivel annak kezelésébe, a döntések meghozatalába közvetlen beleszólásuk gyakorlatilag nem volt. Ily módon ellentmondás keletkezett a termelési viszonyok tulajdonformája és a termelőerők adott fejlettségi szintjén működő gazdaság valóságos termelési módja között. Az állammonopolista kapitalizmushoz hasonlító szocialista termelési módban rejlő belső ellentmondás feloldása ezért az objektív történelmi, geopolitikai, társadalmi, gazdasági feltételek megváltozásával csak a tőkés termelési mód restaurációjának irányában volt lehetséges.

A munkásosztálynak az államilag működtetett társadalmi tulajdontól való elidegenedésével párhuzamosan a felső párt- és állami vezetésnek a munkásosztálytól való fokozatos elidegenedése is végbement. A szükségszerűen létrehozott erős, központosított pártállami hatalom következménye volt, hogy a pártvezetésben és a magas beosztású, állami funkcióban dolgozó káderek a proletárdiktatúra közvetlen gyakorlásából fakadó hatalmi és a hozzá kapcsolódó kiváltságos helyzetükből kifolyólag, korábbi, többnyire munkás származásuk ellenére fokozatosan elszakadtak a tömegektől, megindult körükben egyfajta osztállyá szerveződés jelensége és a vele járó meghasonlás valóságos társadalmi helyzetük és a nép, valamint a kommunista ideológia között. A szocialista társadalomban tehát, amely tulajdonképpen maga még osztálytársadalom, a két alapvető osztály, a munkásosztály és a parasztság (és a kis létszámú kisiparos „magánszektor”) mellett lassan kialakulóban volt egy új „kvázi osztály” is. A szocialista demokrácia a demokratikus centralizmus elvének diktatorikus alkalmazása következtében vezetők és vezetettek viszonyára korlátozódott, az alulról történő építkezés helyett egy felülről lefelé irányuló hatalmi struktúra jött létre, amelyben a hierarchia legfelső fokán a kelet-közép-európai szocialista tömböt létrehozó és fenntartó Szovjetunió párt- és állami vezetése állott. Ennek mintájára szerveződött az egyes tagországok gazdasági és társadalmi hierarciája is, amelyben a társadalmi ellenőrzés csak formálisan és korlátozott mértékben valósulhatott meg. Az így keletkező társadalmi ellentmondás feloldása az ismert objektív történelmi-gazdasági és társadalmi feltételek mellett csakis a polgári osztálytársadalom és ennek politikai formája, a plurális polgári demokrácia irányában történhetett.

A fent elemzett okok nem egymástól elszigetelten, hanem egymással szorosan összefonódva, egymást kiegészítve, kölcsönös összefüggésben hatottak. Nem igaz tehát az, hogy a kelet-európai szocializmus megmenthető lett volna a fent elemzett okok megléte mellett, hiszen a szocialista-kommunista rendszer a világ más szocialista országaiban, így Kínában is fokozatosan átalakult vagy átalakulóban van. Ez nem is lehet másként addig, amíg a munkamegosztáson alapuló áru-, pénz- és piaci viszonyok globálisan fennmaradnak. Ezek a viszonyok érvényesültek a kétpólusú világrendszer létrejötte és néhány évtizedes létezése alatt is. Az adott gazdasági fejlettség szintjén és a meglévő termelési mód mellett a társadalom politikai rendszere és a termelési viszonyok átalakítása csakis társadalmi osztály-alapon, a proletárdiktatúra bevezetésével, erős, központosított állami hatalom mellett volt lehetséges. A gazdasági-társadalmi rendszernek az első szocialista-kommunista államból, a Szovjetunióból történő importálása geopolitikai szükségszerűség volt, hiszen a gazdasági-társadalmi rendszerében egységes nyugati tömbbel szemben csakis egy gazdasági-társadalmi rendszerében szintén egységes tömb vehette fel a versenyt, nem pedig különböző gazdasági és társadalmi berendezkedésű országoknak laza és ebből fakadóan szükségképpen ellentmondásos és konfliktusos együttműködésén alapuló szövetsége. A kitűzött gazdasági és társadalmi célok gyors ütemű megvalósítása érdekében volt tehát szükség az erős és hierarchikus felépítésű államhatalomra és az ilyen típusú államok szövetségére, mert az előző, polgári rendszer magántulajdonának és a magántulajdont birtokló polgári osztályainak a felszámolása a munkásosztály kispolgári jellege mellett csak így volt lehetséges. A proletárdiktatúrát a proletariátus helyett és nevében gyakorló kommunista párt egypártrendszerű pártállama létrehozásának szükségszerűsége érvényesült tehát a gazdaságpolitika terén is a szocialista tervgazdálkodás tervutasításos rendszerének a létrehozásában, mert a kitűzött gazdasági célok gyors ütemű megvalósítása csakis ily módon volt lehetséges. Az ebből fakadó belső ellentmondások feloldása két irányban történhetett: vagy előre, egy fejlettebb, az áru-, pénz- és piaci viszonyokat meghaladó termelési mód irányában, vagy pedig visszafelé, a tőkés gazdasági és társadalmi rendszer restaurációjának irányában.

A szocialista-kommunista rendszer első világméretű kísérletéhez rendelkezésre álló történelmi idő Kelet- és Kelet-Közép-Európában kevés volt. Az adott objektív történelmi, gazdasági és társadalmi feltételek nem tették lehetővé a továbbra is fennmaradó áru-, pénz- és piaci viszonyok fokozatos meghaladását, a tudomány közvetlen termelőerővé válását és ezáltal egy fejlettebb termelési mód kialakulását. Az objektív történelmi, gazdasági-társadalmi feltételeknek a mai tőkés globalizáció belső ellentmondásai nyomán keletkező megváltozásából fakadó új ellentmondások a feloldás irányában fognak majd hatni, aminek következtében magasabb szinten jönnek majd létre a szocializmus következő, újabb megvalósulásának a történelmi, gazdasági és társadalmi feltételei. Az emberiség jövője szükségképpen szocializmus vagy kommunizmus lesz, vagy pedig nem lesz. Ebben a történelmi folyamatban a központi helyet az ember foglalja el, hiszen a történelmet emberek csinálják, tudatosan vagy anélkül, hogy tudnának róla…

 

Németh Attila

TI ÍRTÁTOK

Izraeli agresszor támadja Szíriát

A Bassár el-Aszad szíriai elnök oldalán harcoló egyik milícia három tagja életét vesztette, két harcosa pedig megsebesült vasárnap a Golán-fennsík szíriai ellenőrzés alatt álló részén egy izraeli kato

Ezért lesz nagy ellenzéki pofára esés 2018-ban

Az elmúlt hónapok kormányellenes tüntetései új lendületet hoznak az ellenzék számára. Legalábbis ez látszódik azok számára, akiknek leghőbb vágyuk leváltani Orbán Viktort és kormányát. Belépett a poli

Kegyeletsértés a szovjet emlékmű megrongálása

A napokban a hírek között szerepelt, hogy egy Komáromy Gergő nevű zenész és „ligetvédő” társával együtt narancssárga festékkel dobálta meg a budapesti szovjet hősi emlékművet. Az emlékmű gyakran kerü
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

No thumbnail available

Dózsa Vezér emlékezete

"Rokonai mintha csak szégyellték volna; éltek, virágoztak hazaszerte: de nem emlegették őseik
No thumbnail available

Fohász a legszomorúbb barakkból

(A kapitalizmus áldozatainak emlékére)Szégyenszemre a XXI. századi Európa közepén áll a nyomorúságos
1956 igazi arca - gondolj a Köztársaság térre!

1956 igazi arca - gondolj a Köztársaság térre!

Ötvenhat vérzivataros őszére emlékezünk,katonáink,rendőreink hősiességére, azok hősiességére akik becsülettel híven esküjükhöz szembeszálltak
Légy szerző!
Légy szerző!