Tegyünk a szomszédnépek érdemi együttműködéséért!

 

Az írás a volt szocialista országok dolgozóinak és népeinek együttműködésére szólít föl az eszkalálódó sovinizmus ellen, közös érdekeink védelmében.

Érdekes és elgondolkodtató dolog, hogy az szocialista irányultságú rendszerek megbuktatását egyedül Németországban követte egyesülés ( – pontosabban, ahogyan sokan vélik a német keleti tartományokban, az NSZK bekebelezte az NDK-t). Mindenütt másutt nagy országok hullottak szét. Jugoszláviával kezdődött: kivált Horvátország, Szlovénia, a véres polgárháborút követően Bosznia-Hercegovina, Makedonia,  végül Crna Gora, és most tartanak ott, hogy az EU asszisztálásával Koszovót is elszakítják Szerbiától. Csehszlovákia is szétesett. A volt szovjet köztársaságok közül a balti országok azóta már sietve az EU és a NATO tagjai, Ukrajnát ebbéli törekvésében a szétesés veszélye fenyegeti.

Közkeletű magyarázat, hogy az erőszakkal egybeterelt nemzetek végre elnyerték nemzeti függetlenségüket.

Nekünk, magyaroknak a trianoni békediktátumot kellett volna emlékezetünkbe idéznünk, hogy kételkedjünk a magyarázat igazságtartalmában. Akkor, 1920. június 4.-én a győztes imperialista országoknak az állt érdekében, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia, amely méreténél és természeti adottságainál fogva életképes versenytárs volt, megszűnjön. Hogy közben jelentős magyar nemzetiségű lakosság maradt a határ másik oldalán, csak elhanyagolható részletkérdés volt.

Na de most, a globalizálódás körülményei közt kinek áll érdekében a nacionalista ellenségeskedés?

A „nemzeti érzés” fölszítása kétségtelenül segített a szocialista irányultságú társadalmi berendezkedés fölszámolásában. Az addig hatalmon volt internacionalista (korábban „hazátlan”) kommunisták – úgymond – lábbal tiporták nemzeti érdekeinket („magyar urán magyar kincs”), nemzeti (jórészt feudális) hagyományainkat, jóllehet az életformabeli változások már akkor is nyugati mintákat követtek.

Magyarországon jellemző példa volt a „Duna-gate” ügyben kibontakozott nagy nemzeti fölháborodás, mivel a Kádár-rezsim egyenesen természeti kincseink megsemmisítésére kötött egyezményt Csehszlovákiával.. Arról, hogy a bősi – nagymarosi vízlépcső a Duna – Rajna – Majna összeurópai viziút utolsó, megkésett létesítménye, hogy a megvalósult nagy európai álom biztonságos üzemeltetéséhez szükség van a Fölső-Duna megbízható vízmélységének biztosítására, mit sem tudtak a rendszerváltásban buzgólkodó zsurnalisztáink. Az elszánt „civilek” el is érték, hogy fizethettünk Ausztriának a befejezetlen földmunkákért meg az elvégzett munkák visszacsinálásért – ilyen gazdagok voltunk! – és a szigetközi növényvilág is erősen megsínylette a következményt, miközben a legolcsóbb vízi szállítás helyett kamionok ezrei fuvaroznak, szennyezve a levegőt, rongálva közútjainkat, zavarva településeink nyugalmát.

A nagy szabadrablás után aztán kezdtek megjelenni és beruházni a multinacionális cégek. Kiderült, hogy a kis, önálló gazdaságot rentábilisan üzemeltetni képtelen nemzetállamocskák kezük-lábuk törik, hogy kedvezőbb föltételek (adókedvezmények, olcsóbb munkaerő, vállalkozásbarát törvények) biztosításával sorstársaik előtt tudják megszerezni a beruházó kegyét. A kormányok természetesen saját és saját nemzetük sikerének hirdették a beruházások megszerzésében elért sikereiket, népeik pedig „fényes csalatásba merűlve” nem vették, nem veszik észre, hogy koldus lop koldustól. Merjük kimondani: a nacionalizmus fölgerjesztése a nemzetközi nagytőke, a multinacionális vállalatok érdekében állt.

Azóta is tart azonban több kelet-, közép- és dél-európai országban a nacionalizmus eszkalálódása, radikalizálódása, az egyre inkább fasisztoid színezetet kap Lengyelországban, a balti államokban és hazánkban is. Kérdezhetjük, a nemzetközi események amerikai csinálói nem lőttek-e túl a célon, nem úgy jártak-e, mint Goethe bűvészinasa, aki már nem tud parancsolni az általa fölidézett szellemnek.

A magyarországi helyzettel kapcsolatban némi rosszallást kiolvashattunk abból, hogy az ifjabb Bush tüntetően fogadta Gyurcsányt, míg Orbán hiába utazott nemzetközi elfogadottságát erősítendő az Egyesült Államokba, de a majdnem kormánybuktató (oh, demokrácia!) tüntetések leszereléséért az USA „kormányhoz közel álló” szervezetek a törvényes kormány intézkedéseit marasztalták el.

A magyarázatot az amerikai „biztonságpolitika” alakulásában kereshetjük. A NATO kelet-európai bővítésére tett újabb kísérletek, a „rakétapajzs” Oroszország-közeli telepítése újabb hidegháború kiprovokálásának jeleként értelmezhető. Az „első” hidegháború az amerikai gazdaság húzó ágazatának, a hadiiparnak töretlen szárnyalást biztosított, és ezt a „terrorizmus elleni totális háború” nem tudja pótolni. Elő kell hát venni a régi, jól bevált eszközt, és bár a „gonosz birodalma” nincs többé, de az orosz medve növekvő gazdasági ereje még mindig képes zavarni az egyetlen szuperhatalom érdekeit. Egyébként is, az oroszokról sose lehet tudni…

Az új hidegháborúhoz jól jöhet a volt „szovjet megszállta területek” antikommunista acsarkodása. Az egymás közti huzakodásaik viszont továbbra sem fogják zavarni a multik „beruházási politikáját”.

Hogy térségünk polgárainak mindebből nem sok jó származik, aligha kétséges.

Nagyon időszerű kérdés újra:

Vajon fölébred valahára
A szolga-népek Bábele? (Ady Endre)

A térség dolgozóinak elemi érdeke, hogy szolidárisak legyenek egymás iránt, hogy ne hagyják magukat egymás ellen kijátszani. A baloldali értékeket valló, a demokráciát tisztelő csehnek, románnak, szerbnek, lengyelnek, észtnek vagy magyarnak csak közösen lehet érdemben tenni a küszöbön álló barbárság megelőzéséért.

Eddig a magyar baloldal is nagyon  keveset tett a soviniszta uszítás ellen, a történelmi sorstársak együttműködéséért. Itt az ideje, hogy épp egy ilyen fórum, mint a Világszabadság honlap vállalja a szervező szerepét. Az interneten keresse és találja meg az együttműködés lehetőségeit hasonló beállítottságú weboldalak szerkesztőivel, indítsanak többnyelvű oldalakat, amelyek a szomszédnépek kultúrájának, gondjainak megismertetését szolgálnák egymás kölcsönös megismerése és megbecsülése érdekében..

Bócz Ferenc