A Népi Front lapja

1848

A Batthyány-emlékmécsesnél Ságvári szervezett tüntetést

Ságvári Endre volt a fő szervezője  a Batthyány-emlékmécsesnél 1941. október 6-án lezajlott megmozdulásnak, ahol háromszáz szociáldemokrata fiatal, adott jelre körülvette az emlékművet, és talapzatára nemzeti színű szalaggal átkötött koszorút helyezett

Tovább

Március 15.-re emlékeztünk

Egerben, a hagyományoknak megfelelően, mint minden évben március 15.-én az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulóján, a Népi Front egri sejtje is képviseltette magát az idei városi díszünnepség keretében zajló Petőfi téri koszorúzáson.

Ennek megfelelően vettek részt

Tovább

TI ÍRTÁTOK

ADY ENDRE: A TŰZ MÁRCIUSA

Csámpás, konok netán ez a világ S végbe hanyatlik, kit annyian űztek, De élethittel én, üldözött haló, Március kofáira és szentjeire Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek. Hadd halljék végre

Háború a vörös csillag ellen

Megjelent "az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról" szóló törvényjavaslat, amelyet Lázár János és Semjén Zsolt

"Demokrácia védelme"?

Nemrégiben egy ígéretes, nagyobb lélegzetű tanulmány két bevezető fejezete jelent meg a Frontoldalon „PlalylA” „tollából” „Demokrácia védelme” címmel. A cikkeket viharos vita követte, aminek nyomán az
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

No thumbnail available

Élő hazugságok, meghamisított történelem

Élő hazugsággá vált az, hogy a Kádár-rendszer alatt ment tönkre az ország,
No thumbnail available

A vasra vert csillag

Vöröscsillag, mondd, mit vétettél, rabságra miért ítéltettél? Világszabadságot hirdettél, s a világ üldözöttje lettél? Míg
Szeptember 11: A chilei tragédia

Szeptember 11: A chilei tragédia

Immár tizenhárom éve szeptember 11-e táján rendszeresek a terrorizmus elleni háborúról, a
Légy szerző!
Légy szerző!