Sztrájkra hív a fekete ruhás nővér!

Január végére-február elejére tervez sztrájkot az egészségügyben a fekete ruhás nővér. Sándor Mária megegyezett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével (PDSZ) és a területi autonóm szakszervezetekkel az együttműködésről.  A fekete ruhás nővéren kívül az a 60 orvos is részt vesz a sztrájkban, akik korábban felmondtak.  Mendrey László, a PDSZ elnöke szerint elég volt a megosztottságból és összefogásra van szükség az elkeserítő helyzet miatt. Sándor Mária szerint mára összeomlott az egészségügy, körülbelül 23 ezer dolgozó hiányzik az ágazatból.

sandormaria

Sok sikert Sándor Mária! A harcos nővérnek sok erőt kívánok! Ne adja fel akkor sem, ha a mások megalkusznak, hátralépnek.

“Nem elég a célt látni;

járható útja kell!

Nem elég útra lelni,

az úton menni kell!

Egyedül is! Elsőnek,

elől indulni el!

Nem elég elindulni,

de mást is hívni kell!

S csak az hívjon magával,

aki vezetni mer!” (Váci Mihály)