A Népi Front lapja

Sztrájk lesz Miskolcon!

Sztrájkot hirdettek a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. dolgozói, a munkabeszüntetés február 17-étől határozatlan ideig tart. Az MVK közleményben jelezte: bírósághoz fordul, hogy állapítsák meg a sztrájk jogellenességét.

Az érdekképviseletek tájékoztatása szerint a “munkavállalók többségi akaratából” meghirdetett sztrájkkal a szakszervezetek egyebek között a beígért, de elmaradt tavalyi béremelést, az évek óta visszatartott prémiumot, a diszkrimináció megszüntetését, valamint a szakszervezetekkel való kulturált, rendszeres egyeztetést akarják kikényszeríteni. A Miskolci Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete, a Miskolci Autóbuszvezetők és Villamosvezetők Érdekképviseleti Szövetsége, valamint a Forgalmi Érdekvédelmi és Érdekképviseleti Szervezet közlése szerint a munkáltatónak is bejelentették, hogy sztrájkolnak február 17-étől.

A szakszervezetek bírósági döntés birtokában megkezdték a mozgósítást a munkabeszüntetésre.

A tájékoztatás kitér arra is, hogy a sztrájk biztonságos lebonyolítása érdekében javasolják egy munkacsoport haladéktalan létrehozását, amelyben a munkáltató és a szakszervezetek egyenlő létszámban képviseltetik magukat, ezáltal biztosítva a sztrájk zökkenőmentes gyakorlati lebonyolítását.

A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság január végi határozata szerint a sztrájkkal érintett közlekedési szolgáltatónak kell a törvényi rendelkezéseknek megfelelő menetrendet kidolgoznia. A bírósági határozat kitért arra is, hogy az MVK Zrt.-nek “a megfelelő mértékű menetrendről” legkésőbb a sztrájk megkezdése előtt két nappal a lakosságot tájékoztatnia kell. Az MVK “élve a törvényben biztosított jogaival, haladéktalanul bírósághoz fordul “a miskolci utasok érdekeinek védelmében”, és kéri, hogy a bíróság a sztrájkjoggal való súlyos visszaélés miatt állapítsa meg a 2016. február 17. napjára meghirdetett munkabeszüntetés jogellenességét” – közölték. Így állítják egymással szembe a dolgozókat a tőkések. Burkoltan és rafináltan.

TI ÍRTÁTOK

In Memoriam Urbán Sándor

„A forradalmak az elnyomottak és kizsákmányoltak ünnepei.” Lenin szavai ezek. A forradalmak megszülik hőseiket. Régóta tudjuk ezt a munkásmozgalom történetéből. De ezen ünnepnapokból oly’ kevés van. H

50 kiló műanyag másodpercenként!

A folyókba dobott műanyag hulladék jelenti az óceánok szennyezésének egyik legfőbb forrását, és a legnagyobb szennyezők az ázsiai folyók – írják  holland kutatók. Számításaik szerint a fo

"Fehérek közt egy európai". Thomas Mann (Lübeck, 1875. június 6. – Zürich, 1955. augusztus 12.)

Német író, a 20. századi német nyelvű irodalom egyik legjelentősebb alakja. Elbeszéléstechnikája a 19. századhoz, elsősorban Tolsztojhoz, illetve Theodor Fontane és Richard Wagner szimbólumaihoz és ve
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

Piros fejfák

Piros fejfák

Fodor József: Piros fejfák Nyírfa leng sírjuk fölött, Lágy szélütem. Aludjatok Csendesen. Aludjatok - A nagy élet ellobog.   Hol
Grósz Károlyról az igazat!

Grósz Károlyról az igazat!

A rendszerváltás óta eltelt 25 esztendőben divat és már-már kötelesség lett a
A CEU-s és Civil tüntetések margójára – A valódi változáshoz felismerés és tettek kellenek

A CEU-s és Civil tüntetések margójára – A valódi változáshoz felismerés és tettek kellenek

Aki még nem vette volna észre Magyarországon – és nem haszonélvezője a
Légy szerző!
Légy szerző!