Szereted a hazád? Akkor miért segítesz tönkretenni?

Korábbi írásunkban is szóba került már, hogy a magyar nemzettudatot sajnos kizárólag a magyar politikusok manipulatív “népnevelése” határozza meg.

A hazaszeretet, a nemzeti büszkeség, úgy egyáltalán a magyarságtudat, a közgondolkodás szemszögéből teljes egészében a politikai jobboldal monopóliumává vált. Nem is csoda ez, hiszen a liberális tábor kényszeres EU-dörgölőzése nagyon nem rezonál azokkal a szegénységben élőkkel akiknek semmiféle változást nem hozott az életébe a 2004-es csatlakozás, leszámítva az európer politikusok végtelenül arrogáns és kioktató stílusát amellyel az ő szemükben “visszamaradott, ostoba kelet-európai” népeket “tanítják”.

Attól még azonban, hogy a liberálisok tűzbe mennének az EU kedvéért míg a jobberek legszívesebben tűzre gyújtanák azt nem kell rögtön nekünk is tábort választani és görcsösen ragaszkodni valamelyik állásponthoz. Marxista-Leninista szemszögből nézve ugyanis mindkét vélemény elrugaszkodik a valóságtól, helytelen.
A jobboldaliak szerint a nemzeti kérdés kizárólag konfliktusból vonható le és ebben még akár igazuk is lehet, csak éppen nem mindegy, hogy osztálykonfliktusról vagy a tőkések, a burzsoázia konfliktusáról beszélünk. Próbáljuk megvizsgálni a helyzetet hazai szemmel:

Magyarországgal szemben idegen ország a második világháború óta nem folytatott nyílt, fegyveres konfliktust. Ez a tény azonban egyáltalán nem gátolja a kormányt abban, hogy megpróbáljon a lehető legtöbb nemzetközi kérdésből konfliktust eszkábálni. A menekültválság kitörése óta folyamatos lehetőség áll a kormány előtt a háborús retorika alkalmazására, méghozzá ugyanazokkal a módszerekkel amelyeket már a harmincas években is eljátszott a magyar jobboldal: adott egy homályosan körülírt de számbeli méretéből fakadóan kellően fenyegetően ható ellenség (régen a “bolsevik hordák” most a “terrorista migránsok”) és a kötelező félelemre és bűntudatra játszó propaganda (anno “a kommunisták elviszik mindened – ha nem harcolsz ellenük, gyáva és hazaáruló vagy”, most “a migránsok mind terroristák vagy bűnőzök, Magyarország már választott, nem akarjuk őket” [értsd: ha nem vagy menekültellenes nem vagy tagja Magyarországnak]).
A szájhősködéssel irányított agresszió – amelynek frontjain érdekes módon soha nem találjuk meg az otthonról oly büszkén kiabáló szónokokat – már Lenin idejében sem volt ismeretlen és az ő válasza erre a helyzetre tökéletesen alkalmazható napjainkban is:

“Ha egy német vagy egy francia a tőkések uralma alatt azt mondja, “szocialistaként kötelességem megvédeni a hazámat ha azt megtámadja az ellenség” nem szocialistaként érvel, nem úgy mint egy internacionalista, nem úgy mint egy forradalmi proletár hanem mint egy kispolgár nacionalista. [..] Az én országomat sérelem érte, engem csak ez érdekel – ezt hirdeti ez az álláspont és ebben rejlik a nyárspolgár nacionalista beszűkültsége. […] Amikor a francia, a német, az olasz azt mondja “a szocializmus ellenzi a nemzetek elleni erőszakot tehát ha megtámadják a nemzetem akkor én magam védem meg” valójában elárulja a szocializmust és az internacionalizmust, mert ez az ember csak a saját országát látja, a saját burzsoáit, tőkéseit helyezi minden más elé és bele sem gondol azokba a nemzetközi távlatokba amikből láthatná, hogy a háború imperialista és az ő tőkés osztálya is egy láncszem az imperialista rablásban. […]
A szocialista, a forradalmi proletár, az internacionalista másképp érvel. Ő azt mondja: A háború jellege (forradalmi vagy reakciós) nem attól függ, hogy ki a támadó és kinek az országát támadja, hanem azon múlik, hogy melyik osztály vívja a háborút és hogy a konfliktus milyen politikának a folytatása. Ha a háború két imperialista, kizsákmányoló, reakciós burzsoá csoport között zajlik akkor az én kötelességem mint forradalmi proletárnak, hogy a proletár forradalmat támogassam, egyetlen kiútként a mészárlás elől. Nem a “saját” országom szempontjából kell vizsgálnom a helyzetet […] hanem abból a szempontból, hogy mi az én szerepem a nemzetközi proletárforradalom előmozdításának szempontjából.
Ezt jelenti az internacionalizmus és ez a kötelessége a forradalmi munkásnak, a valódi szocialistának.”

Láthatjuk tehát, hogy áradhat nacionalizmusunk bármilyen vélt vagy valós indokból, takargathatjuk azt bármilyen kifogással attól még tény marad: az osztályharc figyelmen kívül hagyásával, a puszta érzelmek, sérelmek, félelmek alapján hirdetett nemzeti sovinizmussal pusztán kiszolgáljuk és hatalmában megerősítjük az uralkodó kizsákmányoló osztályt. Márpedig ha nem akarjuk, hogy kizsákmányoljanak akkor semmi ilyen engedményt nem tehetünk meg az irányukba!

Gál Kristóf írása