A Népi Front lapja

Szép, új világ

A férfi

Üzemcsarnok. Hosszú, közel száztíz méter. Szélessége megvan talán ötven, hatvan méter is. A csarnok hosszában futószalagok döcögnek. Oldalaik mentén munkapadok, mellettük kék overallba öltözött munkások. Fejük tetejét kék, sildes sapka fedi. A tér láthatatlan molekuláit begyakorolt, robotszerű mozdulatok véget nem érő sorozatával tördelik mozaikszerű cserepekre.
A számozott munkapadokat egy-egy, sárga overallt és sárga sapkát viselő csoportvezető futkározása kötözi ötös csokrokba. Egy tapasztalatlan idegenben talán csodálkozást, esetleg félelmet keltene, ám idegen ide be sem teheti a lábát. Csarnok körül, kerítések mentén tagbaszakadt, kopaszra nyírt őrök járőröznek talpig feketében, szüntelen.
A csarnok belső falai mentén körben, zöldre festett, acélból készült galéria. Tizenöt méterenként lépcső. Fent, a lépcsők tetején apró, csupa plexi, tető nélküli irodák. Az irodákban piros overallos munkafelügyelő-művezetők. Éjjel-nappal árgus szemekkel figyelnek. Lazítás, kihágás szóba sem jöhet. Bal kezük mellett mikrofon, jobb kezük mellett a ritka szüneteket jelző duda gombja. Előttük kapcsolópult. Leállíthatják a szalagot, ha szükséges… Ez még sosem fordult elő.
A két hosszanti, alumínium falban, harminc méterenként hatalmas kapuk, tárva nyitva. Irigy-sárga targoncák cipelik terhüket ki-be. Színük, mint a csoportvezetők overallja. A kapuk körül állandó torlódás. Emberek kiabálnak, átkozódnak. Kürtök bömbölnek, motorok bőgnek. A csarnok északi végében óriási, soktonnás présgépek dübörögnek éjjel-nappal. Körülöttük, mint szűnni nem akaró földrengés, egyfolytában reng a gumival burkolt acélpadló. Markáns olajszag keveredik targoncák és elektromos ponthegesztők keserű füstjével.
P-5-ös gép. Előtte negyvenes éveinek közepét élő munkás. Cserzett arcából üres tekintet mered a semmibe. Homloka magas, haja ritka. Cserepes szájával néha csücsörít, mintha csókot dobna egy láthatatlan nő felé. Cigarettára vágyik. Nyaka hosszú, válla széles, karjai izmosak. Öntudatlan, gépies mozdulatokkal dolgozik. Jobb kezével a szerszámra helyezi a munkadarabot, jobb lábával lenyomja a pedált. A prés iszonyatos erővel lecsap. Tíz tonna! Felemeli lábát a pedálról, a gép pofája felszalad. Bal kézzel kiveszi a terméket, ládába dobja, közben jobb kezével már illeszti is a helyére, a következő nyersanyagot. Aztán elölről:
jobb láb – pedál, prés – lecsap
láb fel – prés fel
bal kéz – termék ki, jobb kéz – anyag be
jobb láb – pedál, prés – lecsap…
Mellette, P-6-os gépen ötvenes férfi próbálja túlkiabálni a masinák dübörgését:
– Anyád, hogy?
P-5-ös visszaüvölt, nyakán kidagadnak az erek:
– Az intenzíven!
P-6-os megértően bólogat. Ő már túl van ezen.
jobb láb – pedál, prés – lecsap
láb fel – prés fel
bal kéz – termék ki, jobb kéz – termék be
jobb láb – pedál, prés – lecsap…
Megszólal a duda! Öt perc szünet.
Pisi…
Kaki…
Cigi…
Kávé…
A mosdóból dühös kiáltozás zaja felesel a kávé,- és italautomaták csörömpölésével.
– Igyekezz, mert a zsebedbe hugyozok!
Plafonról kamerák pásztázzák a kis és nagydolgukat végző embereket. Az udvaron tar fejű, gumibotot markolászó, bomberdzsekis őrök lesik, ki mit dugdos suttyomban az overall zsebébe. Egyik rádiózik, másik telefonál, harmadik jegyzetel.
Pindurka Harmadik Birodalom.
Kissé távolabb, sárga ruhás csoportvezetők kis csapata vitatkozik a munkaidő maximális kihasználásának és a normák felemelésének lehetőségeiről. Egytől-egyig piros ruhás művezetők szeretnének lenni. Körülöttük néhány kék ruhás kibic lebzsel. Egymás szavába vágnak, lökdösődnek, könyökölnek. Vehemensen védelmezik saját főnökük kinyilatkoztatásait. Ők sárga ruhás csoportvezetők szeretnének lenni.
P-5-ös nagyot szippant ukrán cigarettájából. Felüvölt a duda. Öt perc letelt.
– Mindenki dobja el, ami a kezében van!
– Irány a munkahely! Mozgás, emberek!
– Ne kelljen levonnom egy órát mindenkitől!
Hallatszik a sárga ruhások kiáltozása minden felől. A hangosbemondó ócska hangszórói felüvöltenek:
– H-11-es csoport vezetője azonnal jelentkezzen a galérián! H-11-es csoport vezetője azonnal jelentkezzen a galérián!
Sárga ruhás megtorpan. Lekapja fejéről a sapkát, idegesen gyűrögeti. Ajtóban lökdösődő embereit nézi, tekintetéből félelem és gyűlölet keveréke süt. Aztán feloldódik egy lemondó legyintésben. Emberei a háta mögött kajánul röhögnek.
És minden kezdődik elölről:
jobb láb – pedál, prés – lecsap
láb fel – prés fel
bal kéz – termék ki, jobb kéz – anyag be
jobb láb – pedál, prés – lecsap…
P-6-os kérdezi:
– Gyerekek? Tanulnak?
P-5-ös ingerülten válaszol:
– A lány még csak-csak! Azt a rohadt kölyköt kirúgták az iskolából!
P-6-os nevetve:
– Nagy zsivány, az biztos!
P-5-ös nem felel. Dühösen dolgozik tovább:
jobb láb – pedál, prés-lecsap
láb fel – prés fel
bal kéz – termék ki, jobb kéz – anyag be
jobb láb – pedál, prés – lecsap…
Ismét P-6-os kérdez:
– Este néhány sör?
P-5-ös lemondóan:
– Ma nem! Az asszony szerint beszélnem kell azzal a lökött kölyökkel!
Egyre dühösebb. Keze-lába, közben öntudatlanul jár tovább:
jobb láb – pedál, prés – lecsap
láb fel – prés fel
bal kéz – termék ki, jobb kéz – anyag be
jobb láb – pedál, prés – lecsap…
Most P-5-ös kérdez:
– Asszony? Hogy van?
P-6-os megtörten:
– Meghalt. Múlthéten. Azért nem jöttem.
P-5-ös nem tudja, mit mondhatna erre. Zavarában elfordul, a gépet bámulja:
jobb láb-pedál, prés-lecsap
láb fel – prés fel
bal kéz – termék ki, jobb kéz – anyag be
jobb láb – pedál, prés – lecsap…
Hosszú dudaszó. Műszak vége. Háta mögött már tíz perce szuszog PP-5-ös, a délutános váltás. Utolsó munkadarab:
jobb láb – pedál, prés – lecsap
láb fel – prés fel
P-5-ös gyorsan feláll. PP-5-ös, mint a villám, helyére ül:
bal kéz – termék ki, jobb kéz – anyag be
jobb láb – pedál, prés – lecsap…
Gép fölött tacepao:
„A restség mély álomba merít, és a lusta ember éhezik!”
(Példabeszédek)
P-5-ös felnéz, majd rémülten elrohan. Fürdés. Kapunál motozás.
A parkolóban kiöregedett Suzuki, Opel és Volkswagen típusú gépkocsik véletlenszerű egyvelege. P-5-ös megkeresi hat éves Suzuki Swiftjét, beül, rágyújt egy „ukránra” és fáradtan hazahajt.

A nő

A város túlsó végén ablaktalan, könnyűszerkezetes épület. Nyáron meleg, télen hideg egyen-csarnok. Mélyén, sebesen rohanó szalagok mellett állva, mintegy száz nő kapkodja idegbajosan simogatásra teremtett kezeit. Fejük felett halk zene szól. Most éppen Bach Brandenburgi Koncertje. Mintegy ösztönzőként. Tulaj biztos forrásból tudja, a tehenek is jobban tejelnek, ha klasszikusokat hallgathatnak fejés közben.
Összehangolt mozdulataik tökéletesen egyformák. Mint hajdani díszszázad felvonulása egy moszkvai parádén. Fehér nadrág, fehér köpeny, fehér sapka, mely alatt a legbozontosabb hajkorona is kényelmesen elfér. Lábukon ormótlan, fekete munkáscipő. Szorosan egymás mellett, apró, számok és betűk kombinációival megjelölt pultok fölött görnyednek. Nagy találmány! Senkinek sem kell megjegyezni a folyton változó neveket. E-32, örökre E-32 marad. Tök mindegy, hogy ideiglenesen Julcsát, Marcsát, Évit, vagy Gizit takarja-e.
Hátuk mögött zöld köpenyes férfiak járőröznek naphosszat, mogorva tekintettel. Ők a csoportvezető-munkafelügyelők. Feszült figyelemmel lesik a némán serénykedő lányok, asszonyok minden mozdulatát. E-32 véletlenül eltöri a milliméteres fúrót. Zöld köpenyes azonnal gorombán lecsap az ügyetlenkedőre:
– Hogy fogod azt a fúrógépet, E-32? Nem a pasid szerszámával játszadozol! Határozottan, erősen markold meg!
Nyomatékul szorosan az áldozat mögé áll. Miközben egyik markával a fúrógépet tartó kezet szorítja, másikkal a fehér köpeny alatt domborodó, asszonyosan ruganyos feneket masszírozza. A negyvenes éveinek elején járó E-32, idegesen összerándul. Majdnem elhányja magát a munkafelügyelő büdös, hagymaszagú leheletétől.
Zöld köpenyes, arcán sunyi vigyorral, odébb áll. Pásztázó tekintete újabb áldozatot keres. Csak tizenhat és negyvenöt között. Ez szabály! A kemény húsú, nagy mellű nőket szereti. Azt, amelyiken van mit fogni. Néha azt is, amelyiken nincs.
E-32, mintha mi sem történt volna. Dolgozik tovább. Csak a hagymaszag bosszantja, a megaláztatásokat régen megszokta.
Most éppen, valamilyen elektromos szerkentyűt gyártanak. E-32 dolga a hátlap felszerelése. Jobb kezével maga elé teszi a készüléket, bal kezével rápattintja a hátlapot. Közben jobb kezével már a feje fölött lógó, pneumatikus fúrógépért nyúl. Öt furat: jobb-fent, bal-lent, bal-fent, jobb-lent, középen. Elengedi a fúrógépet és a szintén sűrített levegővel működő, önadagolós csavarozó gép után nyúl. Öt csavar: jobb-fent, bal-lent, bal-fent, jobb-lent, középen. A készterméket visszateszi a szalagra, jöhet a következő:
jobb kéz-készülék, bal kéz-hátlap: összepattint
fúrógép: jobb-fent, bal-lent, bal fent, jobb-lent, középen
csavarok: jobb-fent, bal-lent, bal-fent, jobb-lent, középen
vissza a szalagra…
E-31 a szomszédos pult fölött, alig hallhatóan megszólal:
– Miért nem küldöd már el az anyjába, ezt a tahót! Vagy legalább jelentsd be! Úgy tapizza az asszonyok seggét, mintha napszámot kapna érte! A rohadék!
E-32 rezignáltan válaszol:
– Szerinted? És holnaptól hol fogok dolgozni?
– Kezed járjon! Ne pofázz!
Dörren mögöttük zöld köpenyes hangja. E-32 tekintete üressé változik. Agya már nem, csak kezei pörögnek öntudatlanul:
jobb kéz-készülék, bal kéz-hátlap: összepattint
fúrógép: jobb-fent, bal-lent, bal-fent, jobb-lent, középen
csavarok: jobb-fent, bal-lent, bal-fent, jobb-lent, középen
vissza a szalagra…
Háta mögül érzi a büdös hagymaszagot. Fülébe liheg:
– Délután megvárlak!
E-32 dühös, szégyelli magát. Kicsúszik a száján:
– Anyádat!
Hagymaszagú belemarkol kemény fenekébe. Fáj. Lenéz, látja a férfi szandálból kukucskáló lábujjait. Határozottan hátralép. Vasalt munkáscipőjével széttrancsírozza az ujjakat. Hallja az ízületek ropogását. Élvezi! Zöld köpenyes feje lila, mint a hagyma, amit reggelire befalt. Ordítana, de nem mer. Fél. Egyszerre száz nő röhögne rajta kárörvendőn. Sántikálva eltakarodik. A munka megy tovább:
jobb kéz-készülék, bal kéz-hátlap: összepattint
fúrógép: jobb-fent, bal-lent, bal-fent, jobb-lent, középen
csavarok: jobb-fent, bal-lent, bal-fent, jobb-lent, középen
vissza a szalagra…
A zene hirtelen elhallgat, helyette karácsonyi csengő kellemesen csilingelő hangja tölti be a csarnokot. Öt perc szünet.
Pisi…
Kaki…
Cigi…
Kávé…
Tamponcsere…
A mellékhelyiség körül torlódás. Kint biztonsági emberek, odabent kamerák vigyáznak az alkatrészben, késztermékben felhalmozott extraprofitra. Lányok, asszonyok kiabálnak, szitkozódnak. A vécétartályok hangos robajjal, egymás után kiürülnek. Valaki „felkapja a vizet”, hangosan üvöltözik:
– Melyik hülye picsa dobta a vécékagylóba a szárnyas betétet… már megint eldugult… otthon is így csináljátok…
A zöld köpenyes férfiak röhögnek. Közben a kijáratoknál egyenruhás őrök kiguvadt szemekkel figyelik a hullámzó tömeget. Sosem lehet tudni!
Néhányan az automaták körül gyülekeznek. Bedobált pénzükért kávénak csúfolt löttyöt, üdítőt, szendvicset, csokoládét próbálnak kicsalogatni a szerkezetekből. Szívós gépezetek, nehezen adják meg magukat. Egy-két jól irányzott rúgás mindig segít.
Felcsendülnek az „Öröm óda” legszebb dallamai. A szünet végét jelzik. Mindenki siet a helyére. E-32 is rohan. Egy zöld köpenyes elállja az útját. Néhány másodpercig farkasszemet néznek, toporognak jobbra-balra. Végül E-32 megszabadul. Mire pultja mellé ér, a szalag már vidáman rohan tovább. Hagymaszagú áll a helyén, gyomorbajos képén sátáni vigyor.
– Elkéstél! Mínusz húsz százalék mára! Lásd, milyen vajszívű vagyok!
Kiált hangosan, hogy mindenki hallja. Mielőtt tovasántikál, tekintetében a győzelem önelégült csillogásával, még alaposan megpaskolja E-32 gömbölyű fenekét.
A nő igyekszik lenyelni könnyeit. Mélyet sóhajt, beáll a pult mögé. Fel sem néz, ösztönös mozdulatokkal folytatja munkáját:
jobb kéz-készülék, bal kéz-hátlap: összepattint
fúrógép: jobb-fent, bal-lent, bal-fent, jobb-lent, középen
csavarok: jobb-fent, bal-lent, bal-fent, jobb-lent, középen
vissza a szalagra…
A láthatatlan hangszórókból, mint valami lomha folyó, álmosan, komótosan árad a melódia. Händel: Vízi Zene. E-32 megszaggatott önbecsülésére lassan foltot varrnak a lágy dallamok.
Végre a hangszórókból felharsan a meccs végét jelző, hármas sípszó. A tulaj tréfás kedvű ember. Akkora nyereséggel, lehet is.
Műszak vége. E-32 gyorsan feláll, EE-32 azonnal a helyére ül. A szalag meg sem áll. Irány az öltöző, fürdés. Aztán gyerünk haza. Kapunál torlódás, szokásos motozás. Tetőtől talpig. Egy-két érdes marok szoknyák alatt is keresgél. Megalázottak sóhaja mint rossz szagú, ragacsos köd, betölti a kapusfülke légterét. Végre kint. Szabad levegő!
Szemközt bevásárlóközpont. E-32 bemegy. Óra múlva ismét az utcán. Hatalmas szatyrokkal igyekszik felszállni a tömött buszra. Aztán még metró, villamos. Kora este végre otthon.

Gyerekek

Kislány tizennégy, nyolcadikos. Először! Az osztályban harmincegy hátrányos helyzetű kölyök. Idegbajos tanárnő tanítana, nem hagyják. Magyar óra, a kutyát sem érdekli.
– Ma egy kis Ki mit tud? Például Ady… – küszködik a diplomás.
Padokból meghökkent, felháborodott hangok röpködnek, mint éles gránátszilánk, a katedra felé.
– Mi van?!
– Mit akar ez?!
– Haggyá’ má’ anyukám!
– Melyik bandába’ reppel a tahó?
Jópofizik a több mint merészen kifestett Debella. Ő a rangidős. Idén triplázott nyolcadikban. Büszke mesterhármasára! Közben, gazdag óvszergyűjteményét mutogatja tátott szájjal bámuló szomszédjának. Van itt minden: sima, érdes, zöld, kék, alma és banán ízű.
Kislány keze bátortalanul emelkedik. Mintha csak nyújtózna. Körülnéz. Megvető tekintetek, mint éles szikék, fokozatosan metszik, hasogatják fel-feléledő becsvágyát. Fél. Szégyelli magát. Kiközösítik. Tanár észre sem veszi.
Óra vége. Irány a vécé.
A klozet összefirkált, málladó falai tömény cigarettafüstben pácolódnak, hogy tatarozás nélkül bírják a következő hatvan évet is. Kislány megilletődve oldalog a többi után.
– Húzz el innen, hülye stréber! – kiált rá Debella.
A többi, füstölgő cigivel szájában, röhög.
– Szombaton buliztam! Jól berúgtam! – hazudja a Kislány. – Nektek is hoztam – vécétartály mögül félve előhúz egy palack Garrone Rosso-t.
Arca vörös, keze remeg. Próbálkozik. Illeszkedik.
– Király! – üvölt Debella, és elkapja kezéből az üveget.
Alaposan meghúzza, majd Kislány orra elé nyomja cigarettáját.
– Még akár ember is lehet belőled! Gyújts rá!
Két slukk után elhányja magát. Mindenki röhög.
– Majd belejössz! – veri hátba Debella vigasztalón, újabb hatalmas kortyot nyel az italból, aztán körbeadja az üveget.

Fiú tizenhét. Igazolatlan hiányzás, italozás, verekedés miatt kirúgták a szakképzőből. Egy padon ücsörög. Mellette szőke hajú lány bamba tekintettel, szájában rágógumit forgat.
– Újítottam egy CD-lejátszót. El kéne adni! – mondja a Fiú
– Aha! – válaszol a szőke.
– Gyorsan, mielőtt keresné a gazdája!
– Aha!
– Tizenötöt adnak érte.
– Aha!
– Tizenöté’ már extasit is adnak.
– Aha!
– Mindjárt jövök.
– Aha!
Fiú elmegy, orgazdát keres. Persze, átverik. Ötezret kap a cuccért. Ebből nem lesz extasi!
– Kurva anyátokat! – káromkodik, egy sarokkal távolabb.
Szemben presszónak titulált kocsma. Odabent néhány dologtalan törzsvendég szopogatja napi betevőjét. Mosolyogva végigmérik. Gyerek még. Pult mögött fekete bombázó terpeszkedik, mellei majd kibuggyannak két számmal kisebb felsőjéből. A látványtól Fiú férfiassága megmozdul.
– Egy sört! – áll rosszul játszott hanyagsággal a pult elé.
– Pénzed van? – kérdi a fekete bombázó mosolyogva.
Elől hiányzik öt foga. Fiú férfiassága rögtön lelohad. Ötezresét hanyag mozdulattal a pultra dobja. Fekete mosolyogva mellei közé dugja a pénzt.
– Ha akarod, hátul a raktárban, míg sörözöl, én fuvolázhatok… – ajánlkozik kacsintva.
– Nem, kösz! – válaszol a Fiú, s fülig pirul.
– Ha nem, nem – horkan fel a nő, és lassan kiszámolja a visszajárót. – Ha meggondolod, szólj.
Fiú magányos asztalt keres, lehetőleg távol mindenkitől. Még csak most tanulja az életet. Két vigyorgó alak azonnal mellé telepszik.
– Ugye nem haragszol, testvír? – kérdik, s szemükben sunyi tekintet villan.
– Hívjál meg minket egy italra, testvír! – mondja kisvártatva egyikük.
Fiú, hogy szabaduljon, hoz két sört. Némán leteszi eléjük, és arrébb ül.
– Tán büdösek vagyunk? – kérdezi sértődötten a két potyázó.
Fiú nem szól, lassan iszik. Fekete bombázó jelezni próbál. „Tűnj el, míg lehet!” Kiabálja csillogó tekintete. Fiú nem érti. Végül mégis. Megissza sörét és kimegy. A két ingyenélő utána. A szomszédos kapualj előtt utolérik.
– Hová olyan sietve, testvír? – állja el az útját egyikük.
– Megsértettél, testvír! – mondja a másik a háta mögül, és már üt is.
Homlokán éri a csapás. Megtántorodik. Nem adja meg magát. Visszaüt. Olaj a tűzre! Másodpercek alatt földre kerül. A járókelők átmennek az út túloldalára, hogy helyet adjanak a küzdelemnek. Egy perc. Se pénz, se kabát, se telefon. Az utcán senki nem látott semmit.

Otthon

Harminc éves panelház, egy lepusztult munkáskerületben. Színét az idő már régen megette. Kipárolgásának összetéveszthetetlen káposzta szagát ugyanez az idő érlelte évtizedeken át, hogy a benne lakók, mint valami letörölhetetlen bélyeget, magukon hordják, halálukig. Több tucatnyi, különböző méretű épület meredezik egymás mellett, egy letűnt kor intő példájaként, mint földbe szúrt vesszők és felkiáltójelek.
P-5 a szobában ül zokniban, alsónadrágban. Lába az asztalon, ölében tálka mogyoró, kezében doboz sör. Tekintete a televízió villódzó képernyőjére mered. A kaszniban újkori gladiátorok kergetik a labdát színes trikóban, klottgatyában. P-5 izgul. Örül, bánkódik, dicsér és káromkodik, ahogyan a sárga trikós gladiátorok szerencséje fordul. Mintha az ő szerencséje is ezen múlna!
Konyhában E-32 vakaródzik unottan a vacsora maradványai fölött. Szeme a szekrény tetején kiabáló tévékészülékre mered. Együgyű show-műsorban diszlexiás és oligofréniás tinédzserek szapulják felmenőiket, a forgatókönyvben előírtak szerint. Előttük néhány tucat néző tapsol és kiabál önfeledt szórakozást mímelve, egy nyugdíjas bérlet áráért. Közöttük kölcsönruhában, negyvenes műsorvezető hölgy igyekszik kívül-belül tizenötnek látszani. Arcán, nyakán több kiló repedezett vakolat próbálja elrejteni a kenyérért vívott élet-halál harc egyre vastagodó ráncait. E-32 szájtátva nézi. Nevet, izgul, s észrevétlenül butul tovább.
Kislány a félszobában ücsörög, előtte számítógép. Barátaival, barátnőivel üzeneteket vált, óraszám. Aztán letölt egy pattogós rap-lemezt, majd kimásolja Debellának. Úgy érzi, a menő csajok lassan befogadják maguk közé. Ágyán Ady-kötet hever. Tegnap még tetszett. Mára betemette az elcsavarodott, rothadó idő. Táskájából kis csomagot húz elő. Benne vérvörös tanga, hozzá illő melltartóval. A zsebpénzéből vette egy leértékelésen. Holnaptól ezt fogja hordani. Dögleni fognak utána a srácok! Arcán felnőttes mosollyal leheveredik. Oldalát nyomja Ady. Fintorogva ledobja az ágy mellé. Becsukja szemét, bulikról álmodozik.
Előszobában Fiú matat. Most érkezett. Szeme alatt fekete véraláfutás, szája dagadt, véres. Homlokán emberes cipőtalp nyoma.
– Szűzanyám! Hol jártál?! – sopánkodik E-32, amikor meglátja. – Mutasd! Hadd nézzem!
– Haggyá’ muter! – hárítja el a Fiú, a segítséget. – Egy kis karcolás, majd elmúlik.
– Megmondtam, hogy a sitten fogja végezni! – morog az ajtóban P-5. – Szégyentelen! Ki tudja, merre járt? Ahelyett, hogy dolgozna, mint más! Meddig akarsz még a nyakamon élősködni?! Se tanulás, se munka! Mi lesz belőled?
– Gályázzon a Jóisten, ha kitalálta az ingyenmunkát! – felesel a Fiú és bevágja maga mögött a fürdőszoba ajtaját.
– A kis szarházi! – legyint P-5, és visszamegy a tévé elé.
Kezdődik a második félidő.

TI ÍRTÁTOK

Életveszélyes munkahelyek

Megjelent az Eurostat, halálos kimenetelű munkahelyi baleseteket számba vevő statisztikája, az EU 28 tagállamára és a partnerországokra kiterjedően. A legutóbbi, 2014-es alapján Magyarország  a középm

A Győzelem Napja - Moszkvából jelentjük....

Ma május 9-én ismét hálával és köszönettel emlékeztünk. Emlékeztünk  az emberiség történelmének legnagyobb sorsdöntő ütközetére, melyet valaha az egyetemes történelemben kényszerültek vívni a haladó e
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

70 éve szabadult fel Budapest - dicsőség a magyar és szovjet hősöknek!

70 éve szabadult fel Budapest - dicsőség a magyar és szovjet hősöknek!

Hazánk Felszabadítása a több mint két évtizedes fasiszta uralom alól 1944 őszén
No thumbnail available

Kommunizmus

  A kommunizmus az emberi társadalom legősibb és legtermészetesebb szervezeti formája, a történelmi
Nemere, a dezinformátor -4. rész-egy antikommunista könyv cáfolata

Nemere, a dezinformátor -4. rész-egy antikommunista könyv cáfolata

”Kezdhetjük mindjárt azzal,hogy ez a „jó és nemes ember”,ez a „szovjet emberek
Légy szerző!
Légy szerző!