A Népi Front lapja

Sándor Mária elveszített függetlensége

Először is hangsúlyozom, hogy egyetértettem és ma is egyetértek Sándor Mária, a Fekete Ruhás Nővér  azon követelésével, hogy az egészségügyet rendbe kell tenni, s ha másképpen nem megy, akkor demonstrációk és sztrájkok útján kell érvényt szerezni a követeléseknek, az igazságnak.
Mikor Sándor Mária kiállt az ország elé, nem tapadt rá semmi abból a sok mocsokból és képmutatásból, amit ma a politikusok, a legveszedelmesebb emlősök kifecskendeznek magukból, és bepiszkítják az érdekvédelmet, a munkát, a tiszta búzát, a szerelmet, a családot, a szabadságot, és mindent, ami egy ember számára fontos. kedves, érték.
Sándor Mária mindezek felett állt, mint autonóm érdekvédő, mint a mindenféle pártoktól és pártocskáktól független erkölcs megtestesülése.
Aztán az RTL Klub az év emberének választotta.
Az egészségügy volt a téma azon a  budapesti eseményen, melyet a tavaly októberben megalakult Kerekasztal a Részvételi Demokráciáért  Egyesület szervezett. A kerekasztal meghívott vendégei közt volt Dr. Kincses Gyula, volt egészségügyi államtitkár, Dr. Komáromi Zoltán, háziorvos, a Magyar Orvosi Kamara volt alelnöke, Dr. Pusztai Erzsébet, a Modern Magyarország Mozgalom alelnöke, Weltner János sebész, valamint Sándor Mária, a fekete ruhás nővér. A szervező KARD egyesület az egykori Gyurcsány Ferenchez, a  Galamus nevű portálhoz és a Dávid-Herényi-féle MDF-hez közeli értelmiségiekből szerveződő rövid életű Demokratikus Kerekasztal utódszervezete, egyik fő alakja a nemrég Simicska Lajos oldalán feltűnt id. Magyar György ügyvéd.
Hát érdekes, színes társaság, zömmel olyanokból (nem az igazi orvosokra gondolok), akikre egy kórtermet sem bíznék, nemhogy az egész magyar egészségügyet. Ráugrott a macska az egérre!
2015 végén az összes liberális és álbaloldali média Sándor Máriától volt hangos. Riszpekt Sándor Mária! Riszpekt! Ezt kiabálta minden Orbán Viktort és kormányát gyűlölő csoport.
Kinyílt a bicska téli pufajkám zsebébe, de visszacsuktam. Nem vérengzősködünk  karácsonytájt!
Ezektől a kiéhezett macskáktól függetlenül is egyetértettem a nővérrel.
Aztán egyszercsak az Európai Baloldal meglátta Sándor Máriát, amint jobbikos konferálás mellett szerepel egy komlói rendezvényen. Ott volt a minden lében kanál Nagy Bandó András is.
Felhorkant a másik oldal. Megint kinyílt a bicska a puffos zsebben, de szépen visszacsuktam.
Azért ahhoz erős gyomor kell, hogy valaki jobbikos körben szerepeljen. Az pedig tényleg undorító, hogy mindezt nem tették rá a meghívóra. A  termékbemutatós rendezvényeken átverésnek becézik az ilyen meghívásokat.

Az elrontott egészségügyért, a tönkretett életekért az összes eddig kormányzó és parlamentben üldögélő párt felelős. Mesterházytól, Bajnai Gordonon át Orbán Viktorig. A tönkretett országért a ránk erőltetett mocskos kapitalista rendszer a felelős! És teljesen mindegy, hogy milyen zászló alatt pusztítják az embert!
Emlékezzünk. 1938-ban Szálasiék, Új Népszava címmel lapot indítanak. Jó cím. Nem? Cikket írnak: Szociálpolitikát? Nem! Szocializmust. Belesüllyesztették összes körmüket a dolgozó ember fájó izmaiba. Nincs ez másként ma sem. Megtéveszteni, megvezetni, megzavarni, megosztani, egymásnak ugrasztani – íme a tőkésosztály bűvös fegyverei. Jó, ha tudjuk, hogy a kortárs szélsőjobboldal, sem finnyáskodik. Nagyot merít a baloldal hálójából, ha érdekei úgy kívánják.
Szóval a munkásmozgalom történetét jól meg kell tanulni, ahhoz, hogy harcba indulhassunk. Fel kell készülni arra, hogy valakik mindig ki akarnak horgászni maguknak. Ilyen a rendszer.
Sándor Mária nem járta ki a marxista iskolát, s erről ő nem tehet. Dobálja őt a tőkés tenger dühösen. Kis, gyenge ladikja hánykolódik a viharban. Hogy mivé lesz, csak rajta múlik! Nem lenne jó, ha fasiszta bérenc lenne, az se, ha a liberálisok bérence lenne. Legyen ő az egészségügyi dolgozók szószolója. Ilyen minőségben nem kell pártkatona konferanszié!
Nem jó bizony az sem, hogy erről kell beszélnünk, s nem a problémáról magáról, az egészségügyről.
Azzal számoljon mindenki, aki kinyitja a száját és odacsap az igazságért, hogy hamarosan valaki meg fogja keresni, és bársonyos hangon kérdezi: jössz-e hozzám? Megveszlek. Mennyit kérsz magadért?  A tőkések osztálya mindent megtesz, hogy lecsillapítsa a lázongókat. Eresszék csak ki a gőzt, aztán megy minden tovább!
A nővér elveszítette függetlenségét, de nem késő, hogy visszaszerezze és elküldje az összes konferansziét a francba! Ha nem teszi, akkor hozzájuk válik hasonlóvá.
A fagyot bírni kell!

“Nem elég megborzongni,

de lelkesedni kell!

Nem elég fellobogni,

de mindig égni kell!

És nem elég csak égni:

fagyot is bírjon el,

ki acél akar lenni,

suhogni élivel.” (Váci Mihály)

Fogarasi Zsuzsanna

TI ÍRTÁTOK

ADY ENDRE: A TŰZ MÁRCIUSA

Csámpás, konok netán ez a világ S végbe hanyatlik, kit annyian űztek, De élethittel én, üldözött haló, Március kofáira és szentjeire Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek. Hadd halljék végre

Háború a vörös csillag ellen

Megjelent "az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról" szóló törvényjavaslat, amelyet Lázár János és Semjén Zsolt

"Demokrácia védelme"?

Nemrégiben egy ígéretes, nagyobb lélegzetű tanulmány két bevezető fejezete jelent meg a Frontoldalon „PlalylA” „tollából” „Demokrácia védelme” címmel. A cikkeket viharos vita követte, aminek nyomán az
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

No thumbnail available

Széttöretett, megaláztatott , ebek elé vettetett... Trianon és ami utána jött

"Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és
Nemere, a dezinformátor -4. rész-egy antikommunista könyv cáfolata

Nemere, a dezinformátor -4. rész-egy antikommunista könyv cáfolata

”Kezdhetjük mindjárt azzal,hogy ez a „jó és nemes ember”,ez a „szovjet emberek
No thumbnail available

Élő hazugságok, meghamisított történelem

Élő hazugsággá vált az, hogy a Kádár-rendszer alatt ment tönkre az ország,
Légy szerző!
Légy szerző!