A romániai forradalom évfordulóján

1989.december 22.-én söpörték el Nicolae Ceausescu román diktátor hatalmát. Az események megítélésében különösen a térségbeli rendszerváltozások óta és azok miatt is nem teljesen egyöntetű sem az emberek és a történészek, sem pedig a hazai munkásmozgalom véleménye. Ki egyszerűen eseményként nevezi, ki pedig kifejezetten forradalomnak. A magyarhoni munkásmozgalom jobbszárnya negatív felhangon olyan folyamatként értelmezi, amelynek a nyugati országok kaján módon örültek, azonban nem egyébről, mint a szocializmus megdöntéséről van szó. Ez rímel arra is, hogy manapság sok nemtetsző fejleményt valamilyen világuralmár összeesküvő irányzat számlájára írnak. De mindentől függetlenül is, vajon miért is volt ez forradalom?

Ezt a kérdést az ellentettje felől is megközelíthetjük: miért nem árulók aknamunkájáról, lepénzelt összeesküvés volt, ami több, mint negyedszázada történt? Egyfelől azért nem, mert jobbára csak napjainkban a reakciós jobboldal egyrészében divat mindenre ezt ráfogni. Főleg akkor van erről szó, amikor korlátlan hatalmú diktátorok hatalmi létjogosultságát kérdőjelezik meg. Teljesen mellékes módon jómagam számtalan erdélyi menekülttel találkoztam, akik nem viccből vagy kalandvágyból és nem is csak azértérkeztek az anyaországba, mert felbérelték őket, hogy a román diktátor hatalmát alattomos módon aláássák. Igenis meséltek sokan arról, hogy az ottani életmód nem volt minősíthető, katasztrofális volt a lakosság életszínvonala és a magyarokat meg más nemzetiségieket is terror alatt tartottak. Nehezen hihető, hogy egymást nem ismerő emberek egymástól függetlenül egyöntetűen a valóságnak nem megfelelő dolgokat állítsanak. És szintén igen nehéz elhinni, hogy szocializmust épített volna egy olyan állam, amely a szocialista népköztársaságot nemzeti egységállamként határozta meg és erre hivatkozva a kisebbségek jogait nem tartotta tiszteletben. Főleg akkor nehéz elhinni, amikor kifejezetten terrorban tartották őket-a székelyek mellett a német és a bolgár nemzetiségű embereket is. Anno 1952 és 1968 között Maros Magyar Autonóm Tartomány néven létezett magyarlakta régió,Ceausescuék azonban azt felszámolták, illetve román illetőségű tisztviselőket állítottak annak élére, egyéb módon is szándékosan megváltoztatván a magyarok arányát. A szocializmusban gondolkodók éppen ennek ellenkezőjét cselekszik, azaz törvényekkel biztosítják a nemzetiségiek nyelvhasználati és kollektív jogait. S nem véletlen az se, hogy Antonescu marsall II.világháborús fasiszta diktátor után Ceausescut második román Hitlernek nevezték. Ez alól őt az se menti fel, hogy a lakosság életszínvonalát arra hivatkozván tartotta rendkívül alacsony szinten, hogy az ország külföldi államadósságát ki kell fizetni.

Tehát azért beszélhetünk forradalomról a romániai események kapcsán, mert az emberek egy elnyomó zsarnoki rendszert kívántak elsöpörni, az eseményekben pedig rengetegen vettek részt: a diktátort támogató Securitate 70 ezres létszámával szemben a román hadsereg 170 ezres létszáma küzdött a változásokért. A kulcsszó ebben van: változás. Akkor még sokan nem tudták, hogy a rendszerváltás tőkés vagy félfeudális rezsimeket juttat majdan hatalomra. Hittek a szabadságban, a nemzetiségiek közötti békében és az emberek békés együttélésében. De mindenesetre mást akartak. Nem elnyomást és nem terrort, hanem békét és nyugalmat. Hogy a hazai munkásmozgalom jobbszárnya másként vélekedik erről, annak egyik oka talán abban keresendő, hogy egyrészt rosszul értelmezve, csak a testvérpártnak tartották az eltorzult vezetési stílust képviselő román kommunista pártot. Akkor is, ha inkább a jenkikkel ápolt a diktátor jó viszonyt, mintsem a szovjet blokk államaival-állítólag Kádár se tudta vele a közös hangot megtalálni. És akkor is, ha bebizonyosodott, hogy a mindenható Ceausescu családja hihetetlen pompában élt. A másik ok, pedig hogy úgy tűnik, talán összemossák azokat, akik egy másfajta szocializmusban vagy egy parlamentáris polgári államban gondolkodnak azokkal, akik a neoliberális vadkapitalizmus szélsőséges válfajának hívei. Végül az se elhanyagolható, hogy azért van közös vonás a sztálinista irányzatokban a tekintetben, hogy a néphatalmat egyik se igazán kedveli. De a parlamentarizmust vagy az alkotmányosdit se, viszont valamennyien úgy szocializálódtak, hogy a pártcsinovnyik szava szentírás és márpedig ő mindig mindenben tévedhetetlen. A nacionalista húrok pengetése is belefér ebbe, hiszen hazánkban is ismert a globalizációval és a multikkal szemben a magyar földműves, magyar kisvállalkozó vagy magyar középvállalkozó és a magyar dolgozó nemzeti hovatartozásának kihangsúlyozása a munkásmozgalom egyrészében. Ellenben akár így, akár úgy nézzük, tény: a jobb rendszerbe vetett hit reményében nemzetiségiek és románok is összefogtak 28 évvel ezelőtt. Emiatt is lehet nyugodtan forradalomnak nevezni a Ceausescu uralmát megdöntő eseményeket.

B.Deák András