Rákóczi fejedelem Törökországban

A törökországi Rodostó városa, mely 1720 és 1735 között adott otthont a Magyarországot elhagyó, „bujdosó” II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemnek és kíséretének, az elmúlt évszázadokban a magyar emigráns lét szimbólumává vált.

A  keresztény II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharcot (1703 – 1711), – amely a Habsburg Birodalomba tagozott Magyarország állami önrendelkezésének visszaállítását tűzte ki célul – Magyarország, sőt Közép-Európa leghosszabb szabadságharcaként tartjuk számon. A küzdelmet lezáró szatmári békét a fejedelem élete végéig nem fogadta el.

Előbb Lengyelországba, majd Franciaországba menekült, innen 1717 őszén III. Ahmed szultán,  meghívására érkezett kis udvartartásával a muzulmán többségű Törökországba. 1720-ban a szultán a Márvány-tenger partján fekvő forgalmas kikötővárost, Rodostót jelölte ki a magyar bujdosók lakhelyéül. III. Ahmed a „magyar király” számára a város szélén tágas, kertekkel övezett, tengerparti épületeket, kíséretének a szomszédos örmény városrészben huszonhárom tágas házat, lovaik számára pedig hét széles legelőt utalt ki. II. Rákóczi Ferenc és környezete ellátását rendszeres isztambuli pénzjáradék fedezte, a szultán tolmácsokat, fővárosi ügyvivőket és nyolcvan főnyi janicsár testőrséget biztosított számára.

Rodostóból a fejedelem élénk levelezést folytatott a francia, spanyol, orosz és lengyel udvarral, ennek következtében a Habsburg kormányzat folyamatosan figyeltette. Az emigráns évek politikai tevékenységénél mégis sokkal inkább számon tartja az utókor II. Rákóczi Ferenc írói munkásságát, államelméleti és vallásos műveit. A rodostói termékeny szellemi műhelyben sorra születtek az Elmélkedések, az Emlékiratok, a Vallomások, az Értekezésa hatalomról – hogy csak néhány művet említsünk. Szintén ebben az alkotásra ösztönző légkörben láttak napvilágot a székelyföldi  Mikes Kelemen Törökországi levelei, melyekben a fejedelem titkára szellemesen, ízes nyelven, székely humorral  örökíti meg a bujdosók életét.

A magyar kolónia egykori házai a 19. század végére meglehetősen elhanyagolt állapotba kerültek. 1906-ban a fejedelem és bujdosótársainak hamvait  hazaszállították Magyarországra, és újratemették, a rodostói Rákóczi-ház még ép belső díszítéseit Kassára  Kosice, Szlovákia) költöztették, a fellelhető tárgyi emlékeket pedig  összegyűjtötték. A fejedelem ebédlőpalotájának tartott törökországi épületben 1968 óta működik a Rákóczi Emlékmúzeum.

A házat 2007-ben felújíttatta a Magyar Köztársaság, 2010 februárjától pedig az erdélyi magyar fejedelmet és családját, a szabadságharcot és az emigráció életét bemutató korszerűsített kiállítás, valamint többnyelvű tárlatvezető rendszer várja az idelátogatókat. Az emlékhely vezetője  Ali Kabul kiválóan beszéli a magyar nyelvet.

Mennyire volt toleráns és megértő Rákóczi  saját hazájában?

“Rákóczi a kérdést országgyűlésen kívánta a megvitatni. Erre Szécsényben került sor. Itt 1705. szeptember 20-án a fejedelem kimondta: „a három relligiót a maga szokott törvényes szabadságában megtartom és másokkal is megtarttatom”. Ennek alapján került sor szeptember 30-án egy határozat elfogadására, amely kimondta a protestánsok teljes vallásszabadságát, a jobbágyok esetében a földesúri jog eltörlését, a szabad vallásválasztást, a templomok és az iskolák visszaadását a keleti és a nyugati vármegyékben. Kilencven templom és – ahol volt – iskola átkerült a lutheránus, illetve a kálvinista egyházhoz. Ahol többségben voltak a protestánsok, ott az épületeket ők kapták meg, a kisebbségben lévők maguk építhettek templomokat, néhol a fejedelem segédletével. Meg kell jegyeznünk, hogy Rákóczi a Kárpátalján támogatta a görög katolikus egyházat, Erdélyben pedig a román ortodoxokat. E tekintetben nem a szécsényi országgyűlés, hanem külön határozatok szóltak.” – írja Köpeczi Béla a toleráns és humánus Rákócziról.

Összeállította: Fogarasi Zsuzsanna