A Népi Front lapja

Proletárdiktatúra és demokrácia

Proletárdiktatúra és demokrácia a politikai néphit szerint összeegyeztethetetlen fogalmak, mondván, hogy a diktatúra az diktatúra, akár proletár, akár más, a demokrácia viszont a szabad népakarat és a népszuverenitás megnyilvánulása. De mit is értenek a demokrácia népakaratának szabadsága és népszuverenitása alatt? Eltekintve attól, hogy ez a nehezen meghatározható fogalom történetileg mindig más és más tartalmat fejezett ki, a választópolgárok fejében manapság egy ideális társadalom politikai rendszerét jelenti, vagyis a „nép uralmának” illúzióját. Legalább is így él a demokrácia fogalma a mai választópolgárok többségének a fejében. Demokrácia az, amikor a választópolgár négyévenként a politikai piacon valamelyik politikai pártra, annak hivatásos politikusára mint parlamenti képviselő-jelöltre szavaz. A politikai pártok hivatásos politikusai és képviselő-jelöltjei a választási kampányban igyekeznek meggyőzni a választópolgárt, vagyis sikeresen eladni pártjuk politikáját. Arra persze nem gondol a választópolgár, hogy az általa megválasztott képviselő majd választóját képviselve a törvények meghozatala során az uralkodó osztályok hatalmának biztosítását segíti elő, és azoknak érdekeit érvényesíti a parlamentben. A demokrácia tehát valójában az uralkodó osztály vagy osztályok hatalmát, vagyis mai viszonyok között a tőkésosztály hatalmát jelenti. A politikai tudományokkal foglalkozó szakemberek, a politológusok a demokrácia mai rendszerét közvetett demokráciának vagy képviseleti, parlamentáris demokráciának nevezik, szemben a közvetlen demokráciával, amelynek egyik ismert formája a népszavazás intézménye. Így lesz a demokráciából az uralkodó osztályok hatalmát az uralomból kiszorított osztályok számára is eladható politikai árucikk ma mindenütt a világon.

A kapitalista rendszerben és annak politikai formájában, a polgári parlamentáris demokráciában – a gazdasági versenyhez hasonlóan – az erősebb fél elnyomja a gyengébbet, uralkodásának legitimitását a kapott parlamenti szavazatok számában méri, és hatalmát ennek alapján mint a „többség” diktatúráját gyakorolja. Ebben a rendszerben a demokráciát tehát úgy fogalmazzák meg, hogy annak, aki kevesebb szavazatot kapott, alá kell vetnie magát annak, aki több szavazatot kapott, vagyis a többség akaratának. Ezért is fontos tisztán látni demokrácia és diktatúra dialektikus viszonyát. Osztálytársadalmakban, mint amilyen például a tőkés polgári társadalom, a demokrácia sem lehet más, mint osztálydemokrácia, mert a társadalmat alkotó egyes osztályok érdekei nem esnek egybe, hanem különböznek egymástól, bizonyos esetekben antagonisztikusan. Osztálytársadalmakban ugyanis mindig az uralkodó osztály vagy osztályok érdekei érvényesülnek. Ebből következik, hogy osztálytársadalmakban valójában demokrácia nem is lehetséges. A demokrácia ugyanis nem lehet a többség diktatúrája a kisebbség felett, és megfordítva, nem lehet a kisebbség diktatúrája sem a többség felett. Ebből következik, hogy demokrácia csupán az osztály nélküli társadalomban jöhet létre, ahol a társadalom minden tagjának érdekei egybeesnek.

Az osztály nélküli társadalmat (kommunizmust) ma többnyire utópiának, lehetetlennek tartják. A kommunizmus első lépcsőfoka, a szocialista társadalom azonban nem az, amint azt a történelem már egyszer bebizonyította. Noha a szocialista társadalom maga még osztálytársadalom, éppen a szocializmusnak a feladata, hogy az osztályok nélküli társadalom megteremtésén munkálkodjék. Ennek megvalósulása csakis egy adott történelmi helyzetben, adott gazdasági feltételek mellett, nemzetközi összefogással, a termelőeszközök társadalmi tulajdonán alapuló gazdasági szerkezetben, a néphatalom demokratikus politikai rendszerének keretében lehetséges. Mivel a szocializmus még maga is osztálytársadalom, a döntő kérdés a hatalom birtoklásának és a demokrácia intézményének az egymáshoz való viszonya. A néphatalom a szocializmusban tehát szintén demokrácia és diktatúra dialektikus egysége. A szocializmus ugyanis olyan társadalmi rendszer, amelyben a gazdasági és politikai hatalom a dolgozó népet képviselő kommunista párt (állampárt) kezében van. A kommunizmus kibontakozása felé haladó társadalomban tehát a felmerülő vitás kérdések eldöntésében az egyszerű szavazattöbbség helyett a társadalmi vitának, azaz a meggyőzés politikájának kell érvényesülnie, vagyis törekedni kell egy olyan politikai rendszer kifejlesztésére, amelyben a közvetlen, részvételi demokráciának van kiemelkedő szerepe.

A szocializmus egypártrendszere tehát diktatúra, a proletariátus érdekeit képviselő kommunista párt diktatúrája. A diktatúrát a politikai néphit mindig úgy tünteti fel, mint valami rossz dolgot, a demokráciát viszont ezzel szemben a legnagyobb jónak tekinti. Nem veszi vagy nem akarja észrevenni a demokráciával kapcsolatos illúziókat. Pedig valójában demokrácia és diktatúra dialektikus egységet alkot. Demokrácián manapság az emberek a politikai gyakorlatban többpártrendszerű képviseleti parlamentarizmust értenek. Diktatúrán pedig egy személy vagy kisebbségi társadalmi és/vagy politikai csoport egyeduralmát értik a többség felett (de ez a valóságban lehet fordítva is). Mindkét fogalom a hatalom birtoklásának a módját fejezi ki. A történelem során demokrácia és diktatúra szükségszerűen váltogatja egymást. Például az ókorban a köztársasági Róma senatusa bizonyos esetekben diktátort jelölt ki meghatározott időre egy meghatározott feladat elvégzése céljából, ami lényegében elismerése annak, hogy a demokrácia egy osztálytársadalomban nem minden esetben „mindenható”. Valójában mindaddig, amíg a társadalom egymástól elkülönült érdekcsoportokból (osztályokból) áll, demokrácia és diktatúra egymással elválaszthatatlanul egybefonódik. Eszerint helyesebb demokratikus diktatúráról vagy diktatorikus demokráciáról beszélni. Az osztálytársadalmakban az egymástól elkülönült vagy szemben álló társadalmi csoportok érdekérvényesítő harca folyik. Ezt nevezik politikának. A parlamentarizmusnak két formája van. A polgári demokratikus képviseleti parlamentarizmus valójában demokratikus diktatúra, amelyben az ellenzék politikailag nincsen közvetlenül elnyomva, csak érdekérvényesítő lehetőségei korlátozottak. A választópolgár leadja szavazatát valamelyik párt képviselőjére, a képviselő a parlamentben az érdekérvényesítés során a számok törvénye szerint kerül erőfölénybe vagy marad ellenzékben. A létra legalján álló választópolgár tehát kétszeresen ki van szolgáltatva, lényegében ki van zárva a hatalomgyakorlásból, annak ellenére, hogy ezt a rendszert „szabad”-nak és „demokratikus”-nak nevezik. Maga a választás ténye lehet szabad, a választás szabadsága azonban aligha létezik. Azt az esetet, amikor a parlament csak egyetlen politikai párt vagy társadalmi csoport képviselőiből áll, vagyis az ellenzék politikailag közvetlenül el van nyomva, diktatorikus demokráciának lehet nevezni. A választópolgár itt szavazatával csak egyetlen érdekcsoport képviselőjét támogathatja. A választópolgár tehát itt is, azaz ténylegesen mindkét esetben ki van zárva a hatalomgyakorlásból, érdekeinek képviseletét tekintve kiszolgáltatott helyzetben van. Hogy gyakorlatilag melyik társadalmi osztály érdekei érvényesülnek az ilyen rendszerekben, az attól függ, hogy a hatalmat melyik osztály képviselői birtokolják politikailag a parlamentben és gazdaságilag a termelésben.

Osztálytársadalmakban tehát a demokrácia sem lehet más, mint osztálydemokrácia. Valójában demokrácia és diktatúra egymástól elválaszthatatlan hatalomgyakorlási mód, a történelem során már az ókortól kezdve napjainkig meghatározott történelmi feltételektől függően váltogatja egymást. Még a polgári parlamentarizmus úgynevezett demokráciájában sem zárható ki a diktatúra jelenléte. A diktatúra tehát szükségszerű, a demokratikus hatalomgyakorlásból fakadó ellentmondások feloldásának eszköze. A diktatúra társadalmi bázisát tekintve lehet jobb és baloldali, tehát minden esetben osztálydiktatúra, attól függően, hogy melyik társadalmi osztály érdekeinek közvetlen érvényesítésére alkalmazzák. Amikor feladatát betöltötte, a diktatúra enyhítésére vagy feloldására törekszenek az osztályérdekek érvényesítésében a különböző társadalmi osztályok küzdelme (osztályharca) során. Visszatérés történik a parlamentarizmus valamilyen szabadabb formájához. Mindebből következik, hogy a dolgozó nép hatalma valójában a jelenlegi gazdasági-társadalmi-történelmi feltételek között csakis proletárdiktatúra lehet, amennyiben a munkásosztály érdekeinek közvetlen érvényesítésére törekszik a tőkésosztállyal szemben, függetlenül attól, hogy az hazai vagy nemzetközi. A tőkés rendszert proletárdiktatúra nélkül felszámolni lehetetlen. Illúzió azt remélni, hogy a jelenlegi gazdasági-társadalmi viszonyok között a különböző társadalmi osztályok érdekeinek valódi egyeztetése lehetséges a parlamentarizmus keretei között, mert az maga is a diktatúra egy formája, olyan hatalom, amelyet az uralkodó osztály politikai képviselete tart a kezében.

A történelmileg kialakult demokráciát mint politikai rendszert általában az abszolutizmushoz viszonyítva definiálják. Az osztálytársadalmakban létrejött osztálydemokráciák, köztük a modern polgári parlamentáris képviseleti demokrácia ún. többségi demokráciáciának is nevezhető, ami nem jelenti azt, hogy a társadalmi többség érdekei érvényesülnek, sőt ezek valójában mindig egy kisebbség érdekérvényesítő politikai formái. A többségen itt szavazattöbbség értendő, aminek megszerzésére a politikai formációk képviselői törekednek. Itt jutnak szerephez a politikusok vagy demagógok, akik valamely fontos szavazás (pl. képviselő- vagy elnökválasztás) előtt szervezett politikai kampányok során igyekeznek minél több szavazóval elhitetni, hogy az ő érdekükben lépnek fel. Minél több szavazat megszerzésére törekednek tehát, hogy a szavazattöbbség révén ők nyerjék el az érdekérvényesítéshez szükséges politikai hatalmat. A felkészületlen, tájékozatlan, kevésbé tudatos szavazópolgárok pedig elhiszik, amit a politikusok mondanak, mert hinni is akarják, hiszen azok azt mondják, amit ők várnak tőlük. Engednek tehát a demagógok tudatos és lélektanilag hatásos befolyásolási törekvéseinek a politikai kampányok során, így válnak részévé egy virtuális többségi demokráciának, amelyben a társadalmi osztályok határainak tudatos elmosására törekednek. Így jön létre a mai modern, nyugati típusú ún. „kétharmados társadalom”, amelyben a felső, uralkodó egyharmad az ő soraiba emelkedni kívánó és ennek látszólagos esélyeivel is bíró „középosztály” politikai támogatásával és társadalmi bázisán elnyomja a gazdasági és politikai hatalomból kirekesztett osztályokat alkotó egyharmadot vagy társadalmi kisebbséget. Ebben a rendszerben úgy tűnik tehát, hogy a társadalom többségének érdekei érvényesülnek, valójában az esélyegyenlőség csupán látszólagos, mert a tényleges hatalommal azok rendelkeznek, akik a termelőeszközök többségét birtokolják, és meg tudják szerezni a társadalom többségének politikai támogatását. A manapság sokat hangoztatott és dicsért „demokrácia” tehát voltaképpen egy társadalmi kisebbséget elnyomó, a társadalom többségén uralkodó társadalmi kisebbség hatalma. Az általában vett demokrácia tehát csupán absztrakció, hiszen annak fogalmát éppen az egyeduralommal szemben határozták meg. Mindig egy történelmileg adott és konkrét, gazdasági-politikai bázison alapuló demokratikus formáról van tehát szó. A „demokrácia” erőltetése a nyugati tőkés imperialista hatalmak geostratégiai érdekeinek megfelelően végül oda vezet, hogy a piacok megszerzése céljából a világon egyre több befolyási övezetben tesznek szert a nagyhatalmak gazdasági érdekeit kiszolgáló „demokratikus” politikai hatalomra. Ezt a korábban imperializmusnak hívott formát ma egyre inkább „globalizációnak” nevezik.

A proletárdiktatúra tehát nem más, mint a tőkés osztálytársadalomban a proletariátus hatalomátvétele után a vele szemben ellentétes érdekeltségű osztály vagy osztályok erőszakos elnyomása abból a célból, hogy a volt uralkodó osztályokkal szemben a proletariátus gazdasági, társadalmi és politikai érdekei érvényesüljenek. Erőszakos azért, mert a volt uralkodó osztály vagy osztályok a hatalmat nem önként adják át a proletariátusnak, és mindent megtesznek, hogy azt visszaszerezzék mindaddig, amíg a tőkés osztálytársadalmak létének gazdasági és történelmi feltételei fennállnak. A proletárdiktatúra tehát azt jelenti, hogy a proletariátus erőszakos eszközökkel biztosítja hatalmát gazdasági és társadalmi fejlődése érdekében a volt uralkodó osztályokkal szemben. Az erőszak eszközei változóak lehetnek, mint ahogy a polgári demokrácia hatalomfenntartó eszközei is azok, és nem kevésbé erőszakosak. A proletárdiktatúrában a hatalmat tehát magának a proleteriárusnak kell gyakorolnia. A proletariátus azonban a hatalmat nem közvetlenül, hanem politikai szervezete, a kommunista párt vezetésével gyakorolhatja. Ez azt jelenti, hogy a proletárdiktatúrát a proletariátus vezető szerve, a kommunista párt gyakorolja elnyomó szerve, a munkásosztály érdekeit képviselő proletárállam által. A proletárállamban az államot irányító párt- vagy állami funkcionáriusok szerepe és hatalma megnő a társadalom egészével szemben, az erős központi hatalom létrehozásának követelménye pedig eleinte azt is szükségessé teheti, hogy a hatalmat egyetlen személy gyakorolja a proletariátus helyett és nevében.

A proletárdiktatúrában, miként a politikai hatalmat, a termelőeszközöket is magának a proletariátusnak kell birtokolnia, miután azokat erőszakkal elvette a volt uralkodó osztályok magántulajdonos és birtokos tagjaitól. A proletárdiktatúrában a gyáraknak, üzemeknek és vállalatoknak azonban az egész közösség, vagyis a társadalom egészének kollektív (társadalmi) tulajdonában kell lenniük, vagyis a termelőeszközöket elvi (szimbolikus) értelemben a társadalom minden tagja birtokolja, akár közvetlenül (vagy közvetve) részt vesz azok üzemeltetésében, akár nem. A gyárakban, üzemekben és vállalatoknál folyó termelés vezetését maguknak a dolgozóknak kell végezniük, arra alkalmas és megfelelő képzettséggel rendelkező vezetőkből álló igazgatótanács révén, amelyben a munkások képviselői is helyet kapnak. A központi gazdaságirányító állami szerv biztosítja az egyes vállalatok termelésének összehangolását a munka társadalmi megosztásában részt vevő többi vállalat érdekeivel és az ország fő gazdaságpolitikai irányelveivel. A proletárdiktatúrában – mivel az maga is osztálytársadalom – a volt uralkodó osztályok hatalomátvételének megakadályozása és a proletariátus gazdasági és társadalmi érdekeinek érvényesítése mellett érvényesülnie kell egy önkorlátozó mechanizmusnak is annak érdekében, hogy a proletariátus egyes rétegeiből ne alakulhasson ki egy ellenérdekeltségű társadalmi osztály, amíg ennek gazdasági és történelmi feltételei fennállnak. A proletárdiktatúra tehát az osztályharc egyik alapvető eszköze, és a megszerzett hatalom megtartásának alapfeltétele. A proletárdiktatúrában a polgári képviseleti demokráciából népi demokrácia lesz, polgári köztársaságból népköztársaság, amelynek egypártrendszerű parlamentarizmusa a helyileg választott, elszámoltatható és visszahívható népi küldöttek népképviseleti parlamentje a polgári pártok hivatásos politikusaiból álló képviselők polgári parlamentjével szemben. A proletárdiktatúrában is érvényesül diktatúra és demokrácia dialektikája, amennyiben diktatúra egyfelől a társadalomban a munkáshatalommal szemben álló politikai érdekek számára, demokrácia másfelől a dolgozó népnek a társadalomban a kommunista párt által biztosított hatalmát elfogadók számára. Vagyis diktatúra és egyben demokrácia magának a proletariátusnak és egyúttal a társadalom minden egyes tagjának a számára. Ezért a proletárdiktatúra éppen úgy osztálydemokrácia, mint ahogy a polgári demokrácia osztálydiktatúra.

 

Németh Attila

TI ÍRTÁTOK

Életveszélyes munkahelyek

Megjelent az Eurostat, halálos kimenetelű munkahelyi baleseteket számba vevő statisztikája, az EU 28 tagállamára és a partnerországokra kiterjedően. A legutóbbi, 2014-es alapján Magyarország  a középm

A Győzelem Napja - Moszkvából jelentjük....

Ma május 9-én ismét hálával és köszönettel emlékeztünk. Emlékeztünk  az emberiség történelmének legnagyobb sorsdöntő ütközetére, melyet valaha az egyetemes történelemben kényszerültek vívni a haladó e
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

No thumbnail available

Tőkés rendszerváltás a kelet-közép-európai szocialista országokban

A kelet-közép-európai országokban végbement tőkés rendszerváltásról eddig sokan és sokat írtak, marxista
1956 igazi arca - gondolj a Köztársaság térre!

1956 igazi arca - gondolj a Köztársaság térre!

Ötvenhat vérzivataros őszére emlékezünk,katonáink,rendőreink hősiességére, azok hősiességére akik becsülettel híven esküjükhöz szembeszálltak
No thumbnail available

Kommunizmus

  A kommunizmus az emberi társadalom legősibb és legtermészetesebb szervezeti formája, a történelmi
Légy szerző!
Légy szerző!