Párt vagy a rendszerváltás vesztesei?

A címben szereplő kérdést másképpen és bővebben kifejtve úgy is fel lehetne tenni, hogy vajon miben áll a magyarhoni munkásmozgalom jövője: abban, hogy mindenáron és feltétlen pártban gondolkodunk, mindent ennek alávetve-részben az élcsapat elvére is hivatkozván-vagy pedig elkezdünk akár legalulról is építkezve egy melósokra, kistermelőkre, szegény emberekre vagy a jövőjüket nem találó fiatalokra támaszkodva egyfajta civil szférát létrehozni?

 

Tudjuk, hogy nem könnyű a kérdés és nem is mi fogunk rá végső megoldást találni, azonban arra talán lehet kísérletet tenni, hogy felvázoljuk egy-egy megoldás lehetséges jövőbeli és múltbeli modelljét. Druszám gyakorta írt például a parlamenti kreténizmus elvéről, vagyis arról, hogy például nem túl gyakorlatias megoldás főleg manapság mindenáron a parlamentbe bejutásként értelmezni a munkásmozgalmárságot. Ehhez hasonló módon jómagam attól intenék óva, hogy mindenképpen egy adott pártba vesse az ember a végső bizalmat és hitet. Mozgalomban gondolkodni lehet, azonban ez tágabb fogalom, mint a párt, minthogy mindenféle, a dolgozók és a szegénységben élők élethelyzetének gyökeres megváltoztatására, radikális lépésekre törekedő irányzatok, megoldások összessége a mozgalom, a párt pedig olyan szervezet, amely lényegében a szocializmus idején is állammá vált az államban, illetve a régimódi dzsentri urambátyámos másoknak parancsolgató kiskirályi félfeudális gondolkodásmódot vitte tovább.  Másrészt, ha Tisztelt Druszám gondolatmenetét is követjük, ha egy adott párt beáll a sorba a többi mellé, még ha nem is kapitalizmusban gondolkodik az a párt, az önmagában csak annyit jelent, hogy elvtársak, hurrá, bejutottunk mi is….na és akkor mi van, kérdezné az ember pestiesen. Attól még a dolgozóknak és a rendszerváltás kárvallottainak nem biztos, hogy jobb lesz. További kérdés például az is, hogy egy esetleges parlamentbe jutáskor vajon egy hatalmas tőkés kisebbség ellenében hogyan lehetne munkásbarát döntéseket kicsikarni? Mert több, mint valószínű, hogy sehogy. De olyan is előfordulhat, hogy hasonlóan szavaznak bizonyos kérdésekben, mint a nemzeti radikális oldal. Akkor ebben mi a munkásmozgalmiság? Ezt is lehet persze sokfélemód értelmezni, az általam felvetett kérdés csak egy a rengeteg közül.

 

Másrészt  az is kérdés, hogy napjainkban a mindenáron pártban gondolkodás nem számít-e túlhaladottnak. Különösen azt figyelembe véve, hogy a háború után a közvetlen demokrácia megnyilvánulásaként működtek újjáépítési vagy földigénylő-földosztó bizottságok, valamint 1956-ban munkástanácsok, amelyek  hosszabb távon is működőképesek lehettek volna, amennyiben a párt ezekre nem telepszik rá: az 1944-45 folyamán létrejött újjáépítési és földigénylő bizottságok létét 1946 táján váltotta fel a pártállamiság és a sztálinista modor, a munkástanácsokat pedig 1966 táján nyelte le az MSZMP,  miután a szakszervezetek üzemi bizottságába olvasztották be a melósérdekképviseletet, amely bizottság tulajdonképpen a párttal volt egyenlő.

 

Harmadrészt ha valaki elítélően akar nyilatkozni, akkor azt mondja, hogy divat a civil szférában gondolkodni,ám  ha reálisan mérlegel,abban az esetben azt, hogy napjaink digitális és világhálós életében inkább a civil társadalmi önszerveződéseké a jövő. És igaza is van annak,aki így véli. Kérem alásan, valahogy artikulálni, ki kell fejezni, hogy egy adott térség lakossága, egy adott hely vagy munkahely dolgozói mit gondolnak, mik a legnagyobb nehézségei és így tovább.

Végül talán ennél is fontosabb, hogy egyáltalán az ilyesfajta civil mozgalmat ki kell építeni, akár így, akár úgy. Enélkül egy párt hatékonyan hogy közvetítsen? Bizony, elég nehezen. Ha nincs alap, hiába gondolkodik valaki ácsmunkában vagy tetőfedésben. Mindenekelőtt az alapokat szükséges felépíteni. Nade hogyan? Például ahogy szakmai alapon vagy egyéb módon működnek civil mozgalmak, ugyanúgy a munkásmozgalmi jellegűek is. Ha másképp nem, de a kisebb vagy nagyobb falu vezetése irányába közvetíteni például az őstermelők vagy a melósok érdekeit. Közöttük szükséges élni, ismerni kell életmódjukat és észjárásukat. Ugyancsak közvetlen demokratikus módon fel kell építeni olyan kisebb-nagyobb hálózatokat, amelyek öntevékeny módon segélyezik vagy segítik tagságukat, azok családtagjait vagy baráti körét. Ha se a pártok, se a tőkés rendszer nem segít, saját magunknak kell.

 

Az, hogy mindent az aktuálpolitika hat át- uniós kérdések, migránsozás, magyarságeszme stb.-a munkásmozgalmi jellegű civil szféra kialakulását jelentősen gátolja,annál is inkább, mivel ilyesmi aktuálpolitikai kérdésekkel vonják el a figyelmet az olyan valós problémákról, mint a létbizonytalanság, munkahelyi nehézségek, bérkérdések, az érdekképviseletiség hiánya és hasonló, az egyszerű emberek mindennapjait meghatározó kérdések.

 

B.Deák András