Frontoldal

A Népi Front lapja

Nemere, a dezinformátor -1. rész (egy antikommunista könyv cáfolata)

522085b693c90ddef98c574ffb90f216

Gyerekkoromban szerettem Nemere István fantasztikus regényeit olvasni. Talán éppen az ő izgalmas sci-fi kalandregényeinek hatására szerettem meg magát az olvasást és ennek köszönhetem,hogy a mai napig olvasok. Felnőttként már nem olvastam Nemerét és nem is

Tovább

A munkanélküliségről – 2. rész

munkanelkuli1-300x206
A munkanélküliek, segélyből tengődők helyzetét, az alkalmi, vagy államilag támogatott közmunkásokét, általában véve a munkavállalókét a létbizonytalanság jellemzi. Ez azt jelenti, hogy a munka bizonytalanná, a munkavállaló kiszolgáltatottá válik. De a létbizonytalanság lényegében azokra is jellemző, akiknek van állásuk, mert nem tudhatják, hogy az mikor szűnik meg. Sőt, akiknek vállalkozásuk, netán vállalatuk, Kft-jük van, azok sem tudhatják, hogy mikor mennek csődbe. A létbizonytalanság tehát a kapitalista restauráció óta világunk általános sajátossága lett. Ezen belül egyes csoportok, társadalmi rétegek még nehezebb helyzetben vannak, például a pályakezdő fiatalok vagy az 50 éven felüliek. Rájuk jellemző a munka világából, divatos szóval a munkaerőpiacról, tágabb értelemben a megélhetésből való kirekesztés, a negatív diszkrimináció. Ahhoz hasonló ez a helyzet, mint amikor a piacon a vásárló az almákból válogat: a frisset, szépet megveszi, a nyomottat, nem olyan frisset otthagyja. Ez a következmény, amikor almává teszik a munkavállalókat, vagyis éppen olyan árucikké, mint bármilyen más termék, élettelen vagy élő produktum. Mivel a hatalomra jutott rendszerváltók által megváltoztatott alkotmányban már nem szerepel a munkához, megélhetéshez való jog is, a munkavállalók almasorsra vannak redukálva, ami azonban nem jelenti azt, hogy ebbe bele is kell nyugodniuk. Németh Attila

A munkanélküliségről-1.rész

munkanelkuli

A kapitalista termelési mód általános válságának jelei egyre inkább megmutatkoznak, ami sajnos nem jelenti egyúttal a kapitalizmus végét és globális leváltásának esélyét. A Föld lakosságának rohamos növekedése, az ebből fakadó jövőbeni élelmezési problémák, az energiakérdés

Tovább

Szélsőjobboldal ellenszere: a következetes marxista politika

Miért van az,hogy a leszakadók,nincstelenek de még a munkások tömegei is, akik a nyomor a kizsákmányolás és megalázottság reménytelen helyzetében vergődnek, a számukra valódi megoldást és alternatívát jelentő radikális baloldal helyett a káoszt, gyűlölködést

Tovább

TI ÍRTÁTOK

In Memoriam Urbán Sándor

„A forradalmak az elnyomottak és kizsákmányoltak ünnepei.” Lenin szavai ezek. A forradalmak megszülik hőseiket. Régóta tudjuk ezt a munkásmozgalom történetéből. De ezen ünnepnapokból oly’ kevés van. H

50 kiló műanyag másodpercenként!

A folyókba dobott műanyag hulladék jelenti az óceánok szennyezésének egyik legfőbb forrását, és a legnagyobb szennyezők az ázsiai folyók – írják  holland kutatók. Számításaik szerint a fo

"Fehérek közt egy európai". Thomas Mann (Lübeck, 1875. június 6. – Zürich, 1955. augusztus 12.)

Német író, a 20. századi német nyelvű irodalom egyik legjelentősebb alakja. Elbeszéléstechnikája a 19. századhoz, elsősorban Tolsztojhoz, illetve Theodor Fontane és Richard Wagner szimbólumaihoz és ve

Baloldali Hírlevél

Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

No thumbnail available

A vasra vert csillag

Vöröscsillag, mondd, mit vétettél, rabságra miért ítéltettél? Világszabadságot hirdettél, s a világ üldözöttje lettél? Míg
Szeptember 11: A chilei tragédia

Szeptember 11: A chilei tragédia

Immár tizenhárom éve szeptember 11-e táján rendszeresek a terrorizmus elleni háborúról, a
No thumbnail available

Proletárdiktatúra és demokrácia

Proletárdiktatúra és demokrácia a politikai néphit szerint összeegyeztethetetlen fogalmak, mondván, hogy a

Légy szerző!

Légy szerző!