Osztályharc pótlékok

A fogyasztói társadalom kialakulása már valamikor a hetvenes években megkezdődött. Ma már létrejött ennek egy szélsőséges változata,amelyre jellemző az emberek közötti szolidaritás gyakran teljes hiánya, az öncélú életvitel, illetve a mindenható divat és a vásárlás előtérbe helyezése, a reklámpropagandának való tudatalatti alárendeltség hamis énképek-például az itt nemlétező önmegvalósítás reménye-mentén. Ha azonban mindez nem lenne elég, ma a tömegpropaganda és rendszerváltó honatyáink egyaránt gondoskodnak arról, hogy az emberek jórésze ne ismerje fel és ne értse meg az osztályharc lényegét, illetve ehelyett szélsőséges esetekben bűnbakokat is gyártson, ahogy a fasiszta propagandák is előszeretettel alkalmaznak ilyen és ehhez hasonló módszereket. Ha a pórnép nem avval van elfoglalva, hogy szegény és hogy kibékíthetetlen viszonyban áll a dolgozó a tőkéssel, akkor minden szép és jó, mert akkor a zavarosban is lehet halászni. Ellenkező esetben a talajt a lábuk alól kihúzzák.

Hamis mederbe a szegénység és az elnyomottság kérdését már a reformkorban is tudták terelni. Bár sokszor előfordult példának okáért az 1848-49-es szabadságharcok idején is, hogy szerte a kontinensen grófok, bárók és egyéb uraságok kastélyait felgyújtották, azonban olyanra is akadt példa, amikor például a görögkeleti vallású szerb parasztok álltak ellenségesen szembe a magyar és nem utolsósorban római katolikus vagy protestáns uraságokkal, úgyhogy a torzított társadalomkép és osztályharc pótlékul szolgáló vallási és nyelvi ellentétek is felszínre kerültek. Ugyanezen problémák többszörösen összetett és nagyhatalmi érdekek mentén is tovább bonyolódott ellentétek aztán a kiegyezést követően is fennmaradtak, mindenesetre az oszd meg és uralkodj elveinek ez az állapot ragyogóan megfelelt.

Napjainkban az említett, már a rómaiak korából is ismert szállóige szintén reneszánszát éli, persze a fenti példák szintén azt jelzik, hogy a mindenkori hazai uralkodó osztályok a valós társadalmi problémák elkenéséhez, áthárításához vagy hamis mederbe tereléséhez mesterien értettek. Annakidején a hatalmi körök mellett-ebbe az intrikák szövésében élenjáró bécsi udvar is beleértendő- a reakciós egyházi körök is tüzelték az embereket valamely nép vagy értékrend ellen-a római katolikus egyház mindenféle haladó törekvés,nemhogy forradalmak ellen, az ortodox egyházak vezetői pedig emellett a nem az ő hitükön lévők ellen, köztük magyarokkal szemben is. A mai tömegpropaganda ennél egy kicsikét fifikásabb. Hogy az ember fogyasszon, játsszon és nyerjen valamit, az első pillantásra nem tűnik ugyan osztályharc pótléknak, és elsőre szintén az ember azt hinné, hogy senki meg semmi ellen se irányul. Ennek az is az oka, hogy főleg sok fiatalt a vágyak, álmok, jövőképek vagy példaképek bálványozása mentén meg tud fogni, így sokan hiszik el azt, hogy attól, ha valakihez vagy valamely trendhez hasonlatosak lesznek, máris megvalósították önmagukat-vagy se. Azonban aki ezt nem tudja követni teljesen mindegy, miért, azt kiközösíti, kirekeszti a propaganda, arra is ösztönözve a manipulált tömeget, hogy azzal szóba se álljon. És az, aki ebbe belekerül, azt nem a másik fogja érdekelni, hanem az egó. Az, hogy én vagyok az istenkirály és nekem legyen jó, a többi az le van fütyülve. De én igenis legyek menő, ezt lássa is mindenki. Az ilyen típusú emberek nem túl valószínű, hogy holmi osztályharcosdival lesznek elfoglalva-őket szó szerint még a kutya se érdekli. De ez így tömegpropaganda szempontjából jó is. De van egy másik lehetőség, amellyel szintén élnek: a pletykaműfaj mint olyan. Ha az emberek, urambocsá kedves fogyasztók lesik a szappanoperákat meg a legújabb sztár-és celebtörténeteket, már megéri. Lehet ugyan, hogy a Karcsi meg a Pityu megosztja a sztorit a Gáborral, a Julcsával vagy a Petyával, azonban ők akkor se fognak a saját igazságtalanságaikkal foglalkozni. És már ezért is megérte.

Viszont akkor mi van, ha történetesen valami gubanc létre talál jönni? Nagyon egyszerű, akkor gyártani kell ellenséget. Aki szeretne keresni, az talál is,mert akit az ember selejtnek, ipari hulladéknak néz vagy titulál, az tehet akármit, akkor is rossz embernek minősül. Negatívan megítélt ember lehet az,akinek nincs fedél a feje fölött. Az már mellékes, hogy miért jutott el idáig a jobb sorsra érdemes honfitárs. De ez különösen a felsőbb középosztályost vagy az átlagembert nem érdekli. És a gyakorlat is azt mutatja, hogy elítélni meg bírálni, elutasítani valakit vagy valamit könnyebb, mint megérteni és elfogadni. Emellett ismert a fasizmus elmélete is, amely faji alapon ítél, marasztal el embereket, ez azonban külön misét érne meg és könyvtárnyi szakirodalommal is bír. Azonban enélkül is sikerrel vonják el az emberek figyelmét az égető társadalmi problémákról. A nemzetközi helyzet mentén főleg keményvonalas ultrajobboldali körökben a hagyományos antiszemitizmus és Trianon-komplexus mellett van az a társadalmi keresztmetszet, amelynek alján a magyar mint nemzet áll s vele szemben a haladó eszmék mételyétől megfertőzött nyugati hatalmak mint a magyarság elnyomói. De mint többször említettem volt, magyar szegény ember kontra rossz bácsik szerepében tetszelgő uniós dúsgazdagok ellentéte is termékeny talajra hullott jobboldali munkásmozgalmi körökben. Mint tudjuk, a nemzeti hovatartozás előtérbe helyezése szintén háttérbe tolja az osztályellentéteket, úgyhogy rendszerváltó kereszteslovagjaink számára ez is megfelel.

Végezetül a migránskérdés az is olyan,amellyel mindezidáig sikerrel manipuláltak emberek tízezreit. Bevándorlókkal kapcsolatos kérdés mint olyan persze, hogy van, csak nem olyan módon, mint ahogy azt lefestik. De igenis van a kérdés, akár tetszik, akár nem, mondják ilyenkor főleg szélsőségesen konzervatív honatyáink, s ha van, akkor már evvel el lehet terelni másról a figyelmet. Mert az ember akkor is avval foglalkozik s nem avval, mennyi a bére, van-e vagy se munkája, a bére mire elég, minő helyen dolgozik, hanem azzal,amit a tömegpropaganda belesulykol. Bár például az álellenzék oldaláról vannak olyanok is,akik a határontúliakat tekintik bűnbaknak és nem a bevándorlókat, a hangsúly jelenleg a migráskérdésen van. Itt pedig nemcsak az a hárítás, hogy ez legyen az emberek központi témája és nem a sanyarú helyzetük,hanem az is, hogy aztán a korábbi uniós próféták mindezért az integráns szervezetet okolják. Erre jómagam azt mondanám, hogy az unió az nem Eldorádó és nem földi paradicsom. Ezt tudniuk kellett volna, mielőtt döntöttek arról, hogy mi igenis ide kell, hogy csatlakozzunk-akarom mondani alázattal behódolnunk-, igenis tisztában kellett volna lenniük, hogy ha a tagoknak is a lehetőségek hazája a szervezet, akkor lehet az más kultúrák képviselői számára is. De sajnos az Egyesült Államokat /is/ szent és sérthetetlen, minden dolgok legjobbikának tartó őrangyalnak és jó bácsinak tartó nyugatbarát kereszteslovagok azon se sűrűn morfondíroznak, hogy a demokrácia élharcosainak a foga inkább az olajra meg a természeti kincsekre fáj, nem a népuralomra, azon meg egyáltalán nem, hogy esetleg az iszlám szélsőség kialakulása esetleg azzal is összefüggésbe hozható, hogy a mindenható jenkik több arab országot is-Szíria, Afganisztán, Irak stb.-megtámadtak. Olyan álláspont is létezik, amelyek szerint szélsőséges harcosokat amerikai úriemberek pénzelnek le. Hogy ez mennyire felel meg vagy se a valóságnak, az is külön téma,mindenesetre hogy a nyugati világ és az Egyesült Államok imperialistáinak köszönhető esetleg akár a bevándorlás,akár a vallási fanatizmus, az az illetékes úriembereknek valahogy nem jön le.

A lényeg azonban, hogy legyen hogyan s mivel az emberek figyelmét elterelni. Legyenek mindig ellenségek, akiktől kell rettegni és őket gyűlölni, valamint legyenek celebek, sztárok, félistenek, akiket bálványozni lehet, akikre fel lehet nézni. Ha ez megvan, a nagyurak számára minden rendben van-vagy se,ám az nekik teljesen sehanyadrangú: cirkusz az legyen, a kenyér az mint olyan, elhanyagolható.

B.Deák András