A Népi Front lapja

Nyilvános az újabb lista. Ezúttal egyházüldözők felkutatására költik a betegek pénzét!

Egyházüldözők címmel a Nemzeti Emlékezet Bizottsága honlapján mától olvashatók azoknak a személyeknek az életpályái, akik az Állami Egyházügyi Hivatal munkatársaiként vagy államvédelmi elhárító tisztként, különböző funkcióban végrehajtották a pártállam egyházpolitikáját: ellenőrizték, felügyelték, nyomon követték, operatív eljárás alá vonták az egyházi személyeket.

A most közölt életpályák azoknak a pártállami időszakban működő tisztségviselőknek az életútját mutatják be, akik 1946-tól a politikai rendőrség különböző nevű szervezeti egységeinél, illetve 1951-től az ÁEH szervezeti keretén belül a Magyar Dolgozók Pártja és a Magyar Szocialista Munkáspárt egyházpolitikáját igyekeztek megvalósítani a rendszerváltásig.

Az ÁEH működése alatt közel 350 ember dolgozott a budapesti központban, a vidéki püspökségeken, illetve a megyei tanácsok egyházügyi előadójaként. Közülük most közel 100, elsősorban vezető beosztású munkatárs életútja olvasható a NEB honlapján. A NEB az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára munkatársaival közösen az államvédelem egyházi elhárítása területén tevékenykedő tisztek karrierpályáinak feltérképezését is megkezdte. Első körben az 1950 és 1956 között, a központi részlegen dolgozó harminchat beosztott azonosítása és életpályájának bemutatása történik meg.(Forrás: MTI)

Van itt pénz bőven, csak nem nekünk!

Mi dolgozunk érte, de odaadják az aktakukacoknak, akik száz meg ötven éves papírok között keresik az ÜLDÖZŐKET. A mi munkánkból hizlalják degeszre a zsebüket valakik. Na igen, az egyházüldözők korában nem így nézett ki a kórház, mint a képen. Akkor az egyházat üldözték. Ma az Isten fiát üldözik, és hagyják szenvedni, meghalni!

Miről is beszélünk? Ki veszi semmibe Ferenc pápa szavait? Ja, értem, ez egy speciális magyar egyház…igen, igen. Olyan evangéliumidegen. Meg is értem, hogy üldözték. Feltennének engem is a listára? Megtisztelve érezném magam. Majd a következő “transzportba”! 1969-ben születtem. Mióta megtanultam írni üldöző lettem.

 „A szíveket kell kiképezni. Egyébként kis szörnyeket nevelünk. És akkor ezek a kis szörnyek nevelik majd Isten népét. Ettől valóban libabőrös leszek” (Ferenc pápa). Igaza van! Ő is üldöző?

Várjuk az utánpótlást!

Fogarasi Zsuzsanna

TI ÍRTÁTOK

Megint szobrot döntöttek a primitív fasiszták

Kedd reggel elhurcolták Lukács György szobrát a XIII. kerületi Szent István parkból. A szobor helyszínét megnéztem. Nincs ott Lukács György szobra, csak a szelleme lebeg vörös lángoszlopként, hogy uta

ADY ENDRE: A TŰZ MÁRCIUSA

Csámpás, konok netán ez a világ S végbe hanyatlik, kit annyian űztek, De élethittel én, üldözött haló, Március kofáira és szentjeire Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek. Hadd halljék végre

Háború a vörös csillag ellen

Megjelent "az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról" szóló törvényjavaslat, amelyet Lázár János és Semjén Zsolt
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

No thumbnail available

Proletárdiktatúra és demokrácia

Proletárdiktatúra és demokrácia a politikai néphit szerint összeegyeztethetetlen fogalmak, mondván, hogy a
No thumbnail available

Tegnap, ma, holnap

Tegnap még szánakozva dobtál volna egy tízest a sarki koldus kalapjába, ha
No thumbnail available

Nemere, a dezinformátor -1. rész (egy antikommunista könyv cáfolata)

Gyerekkoromban szerettem Nemere István fantasztikus regényeit olvasni. Talán éppen az ő izgalmas
Légy szerző!
Légy szerző!