A Népi Front lapja

NÉPSZABADSÁG. VOLT.

Ki mit mondott?

“Befejezésként az jut eszembe, hogy vajon mikor olvashatjuk újra a Népszabadságot. Mikor kereshetünk az archívumában? Vagy létezik, hogy eltörölhető? Hogy majd a magyar nemzet leginkább meghatározó, korszakos jelentőségű napilapját az emlékezetből is kitöröljék? Azt hiszem, most ostobaság lenne reményről beszélni. Egyelőre még az sem vigasztal, hogy a világsajtó tele van az üggyel. Nem tudom, kinek mennyire fog hiányozni a Népszabadság. Félő, hogy ha népszavazást írnának ki arról, hogy a magyar állampolgár „akarja-e, hogy a Népszabadság a kormány beleegyezése nélkül ránk erőltesse nézeteit?”, a nem-ek elsöprő győzelmet aratnának. Ide jutottunk.” – Ágoston Hugó, erdélyi fizikus, újságíró, Új Magyar SzóKéptalálat a következőre: „sajtószabadság”

” Az MSZP-kormányok idején bőségesen kaptak állami hirdetéseket.  A Munkáspártról szinte semmit nem közöltek, vagy ha írtak is valamit, azt szinte mindig ellenséges hangnemben tették. A baloldali olvasók elpártoltak a Népszabadságtól, amely már régen nem baloldali, hanem egyszerűen Fidesz-ellenes. A Népszabadság mégis egyfajta “nemzeti intézmény” volt. Akárki is hozta a mostani döntést, fölöslegesen zavartkeltő, nem szép döntést hozott.” – Magyar Munkáspárt /Fölöslegesen zavartkeldő, de megérdemelték /MI-TISzövegközi kép 1

A Fidesz alelnöke, Németh Szilárd szerint épp itt az ideje annak, hogy bezárjon a Népszabadság „váratlanul”.

“Aggodalomra ad okot minden olyan történés, amely az újságírókat korlátozza tevékenységükben, véleményük elmondásában. Ugyanúgy aggódunk minden olyan sajtófórum megszüntetése miatt, amelyek hagyományosan jelentős közösséget szolgálnak. Meggyőződésünk, hogy a médiának nem lehet kizárólagos célja a profitszerzés, az újságírók munkája ennél összetettebb és más mércével is kell mérni” – fogalmazott állásfoglalásában a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete igazgatótanácsa.

Szövegközi kép 1A(z) image.png megjelenítéseA(z) image.png megjelenítése

“Nathalie Vandystadt, az Európai Bizottság digitális és médiaügyekért felelős szóvivője a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a testület eszközei korlátozottak, de feltétlenül támogatja a sajtó szabadságát, amelynek védelmét az Európai Unió Emberi Jogi Chartája is rögzíti. A sajtószabadságot vizsgáló firenzei uniós intézet folyamatosan készít jelentést a sajtó szabadságának helyzetéről a tagállamokban, így a magyarországiról is.”

“A legnagyobb magyar minőségi és független napilap bezárása figyelmeztetés Szlovákia számára is címmel jelentetett meg szerkesztőségi vezércikket a szlovákiai Dennik N.napilap. Az írás szerint a Népszabadság bezárása arra figyelmeztet minket, hogy az egész régióban hasonló problémákkal küzdenek az újságírók.”

“A tőkés osztály jobboldali és balliberális tábora között zajló hatalmi harc kiéleződése eljutotta arra a pontra, hogy az Orbán-kormány már  a sajtószabadság diktatórikus korlátozása árán sem riad vissza politikai ellenfelei elhallgattatásától. A balliberális ellenzéki véleményeknek teret adó Népszabadság megszüntetése borús előjele annak, hogy Magyarországon egy a Fidesz népszerűségének csökkenésével párhuzamosan egyre drasztikusabb ütemben épül ki Orbán Viktor neohorthysta autokratikus rendszere. Ez magában hordozza azt a veszélyt is, hogy előbb-utóbb nem csak a liberális ellenzéki hangokat nyomja el erőszakos eszközökkel a hatalom, hanem az antikapitalista baloldal szervezeteit – a marxista Népi Frontot – is törvényen kívül helyezik. A Népszabadság a rendszerváltás óta eltelt 27 évben szakított a kommunista hagyományokkal és az MSZP, valamint a liberális értelmiség szócsövévé vált. Az újság megszüntetése elleni tiltakozás azonban még akkor is kötelességünk, ha a lap szellemisége messze távol áll a forradalmi baloldal gondolatvilágától, hiszen ha ma csendben tűrjük egy ellenzéki lap ilyen aljas módon való megszüntetését, akkor holnap a kommunista párt, a Népi Front betiltása is reálissá válhat. Védjük meg a sajtószabadságot, védjük meg önmagunkat az orbáni diktatúrától!”  Népi Front Elnöksége állásfoglalása

Képtalálat a következőre: „sajtószabadság”

 FO-összeállítás

TI ÍRTÁTOK

ADY ENDRE: A TŰZ MÁRCIUSA

Csámpás, konok netán ez a világ S végbe hanyatlik, kit annyian űztek, De élethittel én, üldözött haló, Március kofáira és szentjeire Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek. Hadd halljék végre

Háború a vörös csillag ellen

Megjelent "az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról" szóló törvényjavaslat, amelyet Lázár János és Semjén Zsolt

"Demokrácia védelme"?

Nemrégiben egy ígéretes, nagyobb lélegzetű tanulmány két bevezető fejezete jelent meg a Frontoldalon „PlalylA” „tollából” „Demokrácia védelme” címmel. A cikkeket viharos vita követte, aminek nyomán az
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

1956 igazi arca - gondolj a Köztársaság térre!

1956 igazi arca - gondolj a Köztársaság térre!

Ötvenhat vérzivataros őszére emlékezünk,katonáink,rendőreink hősiességére, azok hősiességére akik becsülettel híven esküjükhöz szembeszálltak
No thumbnail available

Tegnap, ma, holnap

Tegnap még szánakozva dobtál volna egy tízest a sarki koldus kalapjába, ha
No thumbnail available

Tervgazdaság versus tervszerűség

A sztálini tervgazdaság politikai gazdaságtana (rövid tanfolyam) Red Star, 2008, november 19 (kommunista.net) 1917-ben Oroszországban
Légy szerző!
Légy szerző!