A Népi Front lapja

Neonácikat támogatnak az adónkból!

Neonáci emléktúrákat szervez és nyíltan élteti a Hitler-kultuszt az a szervezet, amelynek alapítványokon keresztül juttat közpénzt a Jobbik – erről írt a 888.hu. Az írás  szerint a Jobbik a párttámogatásának egy részét átutalja a Gyarapodó Magyarországért Alapítványnak, és onnan kaphat pénzt a Hatvannégy Vármegye Alapítvány, amelynek ifjúsági mozgalma szervezte például az Attila Védvonal Emléktúrát, ahol az egyik Jobbik-szimpatizáns Hitler-kosztümben  mutogatta magát.  De érdekes! Megy a gyűrű, azaz a pénz vándorútra, és hol köt ki? Hitler követőinél.

Nos, nem mintha liberáliséknál nem lettek volna ilyesmik. Ne felejtsük el, hogy az MSZP-SZDSZ kormányok idején nem léptek fel a szélsőséges szervezetekkel szemben. 

A  GYMA is számtalan alapítványt támogat, többek között a Hatvannégy Vármegye Alapítványt is, amelyet a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz (HVIM) hasonlóan, szintén Toroczkai László, a Jobbik alelnöke alapított.

A   Gyarapodó Magyarországért Alapítvány 266 millió forintot kapott a Jobbik párttámogatásából, a GYMA pedig 38 millió forintot juttatott el ebből a Hatvannégy Vármegye Alapítványhoz.

A Gyarapodó Magyarországért Alapítvány többek között a párt sajtóját is finanszírozza, így a Barikádot és az Alfahírt is.

A HVIM honlapján szerepel, hogy “a Hatvannégy Vármegye Alapítvány a mozgalom számos tevékenységének támogatása mellett önálló kezdeményezésű ügyeket is támogat, megvalósít”.Rendszeresen szerveznek olyan táborokat is, amelyeken a Farkasok nevű, honvédelmi ismereteket oktató, félkatonai jellegű csoportosulás géppisztolyokkal gyakorlatozik. Ugyanez a szervezet, a Farkasok gyakran jelennek meg a HVIM által megrendezett Nemzeti Ifjúsági Táborban is, ahol vannak olyan szélsőségesek, akik vállaltan reklámozzák a Waffen SS iránt érzett elkötelezettségüket.

 

TI ÍRTÁTOK

Kelet-európai rasszizmus

Avagy a népbutítás története, fontossága és eredménye napjainkban Üdvözlöm Kedves Olvasó! Azt az alapvető tényt senki sem cáfolhatja, hogy mindennapjaink nagy részét reklámok tengere és a lépten

Az orvoshiány miatt kórházi osztályok zárnak be Jászberényben

Az orvoshiány miatt nyáron részlegesen szüneteltetik a jászberényi kórházban a belgyógyászati-, a krónikus-, illetve a rehabilitációs osztály működését – írja a  megyei lap, a szoljon.hu. A nyári szab

In Memoriam Urbán Sándor

„A forradalmak az elnyomottak és kizsákmányoltak ünnepei.” Lenin szavai ezek. A forradalmak megszülik hőseiket. Régóta tudjuk ezt a munkásmozgalom történetéből. De ezen ünnepnapokból oly’ kevés van. H
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

No thumbnail available

Kommunizmus

  A kommunizmus az emberi társadalom legősibb és legtermészetesebb szervezeti formája, a történelmi
No thumbnail available

Tegnap, ma, holnap

Tegnap még szánakozva dobtál volna egy tízest a sarki koldus kalapjába, ha
No thumbnail available

Az "én ötvenhatom"

1956 hatvanadik évfordulója alkalmából sorozat indult a Magyar Rádióban és az M1
Légy szerző!
Légy szerző!