A nemzeti mozgalom árulása

Az elnyomás és a kizsákmányolás alapvető része a kapitalista társadalomnak. A dolgozók mindössze fizetést kapnak miközben a kapitalista tulajdonosok profitálnak azokból a termékekből amiken egy napot sem dolgoztak – ez a tömör lényege a gazdasági kizsákmányolásnak. Minden munkás, még ha nem is használja a mostanra kissé kikopott kifejezést, tisztában van ezzel hiszen a bőrén érzi. Minden amit a munkás saját erejével és tudásával megtermel végül egy maroknyi tőkés tulajdonává válik. Aki dolgozik az pusztán saját munkaerejével rendelkezik és kénytelen önmagát áruba bocsájtani, míg aki birtokolja a termelőeszközt az kizsákmányolja őt azzal hogy pusztán az alapvető túléléséhez elegendő, fizetésnek gúnyolt alamizsnával tartja a dolgozót fogságban. Ezt az egyenlőtlen felosztást a kapitalista rendszer összes törvénye valamilyen formában támogatja, erősíti. Ez az anomália elősegíti, hogy a kizsákmányolás és elnyomás a gazdasági területen kívül az élet minden más részében is megtalálható.

Létezik azonban egy áfogóbb, mindnél hatalmasabb elnyomási fajta, a nemzeti elnyomás más nevén az imperializmus. Gyakorlati példáját láthatjuk a nemzetközi színtéren, ahol is a nagyobb, agresszívabb módon érdekérvényesítő országok (USA, Németország, Japán) nyomást gyakorolnak gazdasági vagy fizikai értelemben kisebb szomszédaikra, egy-egy egész régiót dominálva. Fontos tanulság a huszadik század marxista írásaiból a különbségtétel egy nemzet és egy ország között. Egy országot pusztán a földrajzi és politikai határai definiálnak, míg egy nemzet ennél sokkal komplexebb társadalmi kapcsolatot jelent. A nemzet alapja általában a közös nyelv és terület, egy nemzeten belül közös, sajátos gazdaság és kultúra alakul ki. A gyarmatosítás idején ennek a gondolatnak a kiírtása dominálta a nagyhatalmakat és sajnos ez határozza meg mai világunkat is, ahol a nyugati nagyhatalmak saját tőkéjük terjesztése és biztosítása érdekében akár propagandával, akár embargókkal, akár háborúval igyekeznek belekényszeríteni minden nemzetet egyfajta függőségbe, modern gyarmati státuszba.

Lenin egyik legfontosabb filozófiája a marxizmusról a nemzetek felszabadításának fontossága. Irásaiban kifejezte, hogy minden törekvés amelyet egy elnyomott nemzet kezdeményez az elnyomói ellen legitim és támogatásra szorul. Hazánk Marxista köreiben éppen ezt a gondolatot értik a legtöbben félre. Meg kell értenünk a folyamatot, ami alapján egy nemzeti felszabadító mozgalom elindul. A mai világ összes országában, így nálunk is a nemzet része a munkások (elnyomottak) és a tőkések (elnyomók) is. A nemzeti egyesítés gondolata először mindig a tőkésekben fogalmazódik meg. Ugyanis egy ország tőkéje, legyen bármilyen elnyomás alatt valamilyen formában fejlődni fog és profitálja a tulajdonosát. A tőkésnek így elsőszámú érdeke a fejlődés felgyorsítása és a konkurencia felszámolása. A nemzeti tőke első számú konkurense az “idegen” tőke, általában a gyarmatosító (pl: Magyarországon a számtalan német vállalat) nemzet tőkéje. Az “elnyomott nemzeti” tőkések az országon belül már rendelkeznek a szükséges tömegkommunikációs eszközökkel (pl: média és sajtó) így aztán hangzatos propagandával (“állítsuk meg Brüsszelt” – “erős és büszke ország” – “ne hagyjuk hogy Soros nevessen a végén”) igyekeznek maguk mellé állítani a proletariátust.

Ez zajlik jelen pillanatban hazánkban is ahol mindkét oldal (az elnyomott és az elnyomó nemzet) saját médiaforrásain keresztül igyekszik minél hatásosabban meggyőzni minél szélesebb társadalmi rétegeket, például a menekültválság kapcsán is. A munkásmozgalom célja ilyen helyzetekben mindig az, hogy a nemzet felszabadítására irányuló mozgalmakat elemezze és eszerint döntsön egy esetleges részvétel (a tőkés rétegek mozgalmi irányításának megszüntetése érdekében) vagy tiltakozás (amennyiben az ügy hátráltatja a munkásmozgalom céljait) mellett. Ez pedig az a pont, amit nálunk sajnos a munkásmozgalom egy része nem végez el. Egyáltalán nem akarják elemezni vagy végiggondolni ennek a hirtelen jött “nemzeti felszabadításnak” a céljait. Van okunk és az elnyomás megszüntetése érdekében kötelességünk is lázadni, harcolni az EU elnyomása ellen. Azonban téves gondolatmenet ezt a menekültválság kapcsán tenni. Hiszen a marxista filozófia alapja, hogy az elnyomottaknak össze kell fogniuk és közös erővel harcolniuk az elnyomók ellen. Azok akik most a közel-keleti régió háborús országaiból menekülnek, túlnyomó részt ugyanolyan kizsákmányolt munkások mint mi, csak az ő életüket, otthonukat tönkre tette a háború. Nyilvánvaló hogy haszonlesők és terroristák is beférkőzhetnek soraikba, de az ő kiszűrésűk nem lehet egyenlő azzal, hogy hátat fordítunk azoknak akik a segítségünket kérik. Azok tehát akik akár félelemből (aminek egyébként a megalapozottsága nagyon kevés és inkább csak a kormánypropaganda tüzeli fel) akár “kényelemből” (“nem a mi dolgunk, magyar célokra kell csak fókuszálni stb”.) ignorálják a helyzetet sőt ami rosszabb beállnak és aktívan részt vesznek a kormány gyűlöletkeltésében tévesen nevezik magukat marxistának, hiszen valójában egy fasisztoid rendszer támogatóivá válnak.

De ugyanígy nincs rendben az a felfogás sem amit elsősorban liberális és szociál-demokrata körökben hangoztatnak és amely a marxisták között is fel-fel lobban miszerint az egyetlen veszély a gyarmat-jellegű országok (mint Magyarország) jobboldali radikalizálódása és amely szerint a nyugati, imperialista külpolitikát folytató országok afféle “bocsánatos bűnként” és “kisebbik rosszként” szerepelnek. Attól még mert a nyugatos körök ugyanúgy tartanak egy fasiszta reinkarnációtól, kommunistaként/marxistaként egyáltalán nem vár ránk jobb világ egy gyarmatosító, neoliberális kormány alatt sem.

Gál Kristóf írása
Az íráshoz felhasznált források:
A Monthly Review szocialista magazin több cikke (https://monthlyreview.org)
Sztálin: A Marxizmus és a nemzeti kérdés – című könyve