Ne álljunk be a sorba!

Hogy hazánkban szinte minden lehetséges, azon nincs is mit csodálkozni. A rendszerváltozást követő negyedszázad során részint az bizonyosodott be,hogy akár nemzeti konzervatív, akár ultrajobboldali, akár szélsőségesen neoliberális irányzatok marakodnak egymással vagy dobnak be mindenkit mozgósítani kívánó kérdéseket, magának a rendszernek az alapjai nem változnak, részint pedig az, hogy a pártpolitika mint olyan az egész közéletet elnyelte. Több ízben szoktam volt hivatkozni arra, hogy a munkásmozgalomban se feltétlen pártban kellene gondolkodni, hanem a pártra mint egy lehetséges érdekérvényesítési módra lenne érdemes tekinteni a számos megoldás közül. A jelenlegi közélet halvány körvonalakban jelenleg úgy néz ki, hogy jószerével mindenki mindenkivel szembenáll-ennek ellenére a jobboldal már régesrégen egyeduralomra tett szert.

A jelenlegi feldobott labda többek között például az, hogy ki a jobbikosokkal vagy a kormánypártokkal, ki az álellenzékkel rokonszenvez. És kissé érdekes jelenség, hogy a jelenlegi kormánypártokkal szemben egyszerre lépnek fel neoliberális és ultrajobboldali irányzatok, amelyek emellett persze egymást máskor határozottan elutasítják. Azonban itt sokkal lényegesebb dologról is szó van: a törésvonalak csak látszólag ott húzódnak meg, ki a kormánynak,ki amazoknak szurkol. De akár a migrációs kérdést vesszük alapul, akár a határontúliak szavazati jogait vagy a kórházprivatizációs kérdést, ezek ugyan nem jelentéktelen kérdések, hanem igen komoly választóvonalak, azonban a rendszerváltó tömegpropaganda túlzottan előtérbe állította ezeket a kérdéseket-mintha minden csak és kizárólag ezen múlna, ettől függene. Meg persze arról is van szó, hogy egy adott pártnak kapóra jön az adott kérdés, és meglovagolja. De a lényeg a különböző feldobott témák mellett is egyetlenegy dolog: legyen mivel foglalkozni. Döntse el a jóember, hogy mingráns-vagy Soros-párti legyen-e vagy keményen nemzeti elkötelezettségű, foglaljon állást arról, hogy a jobbikosok meg a makett-ellenzék mellé áll vagy feltétlen a Fideszt támogatja. De ugyanígy foglalkozzon az ipse avval is, kell-e vagy se szavazati jog az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai stb. magyaroknak.

A törésvonalak azonban nem itt lelhetők fel. Hanem ott,hogy van-e vagy se polgári nyelvezettel kifejezve, közvélemény, illetve civil szféra, vagy sincs, amely egyéb jellegű kérdéseket állít reflektorfénybe. Ott kezdődnek a dolgok, hogy van-e vagy sincs olyan szervezet, mozgalom vagy irányzat, amely az emberekkel foglalkozik, feltárja a valós kérdéseket, úgy mint: mélyszegénység kérdése, szakmák és életpályamodellek napjainkban, vagy olyan például, hogy minden egyes állammal iparkodunk-e tisztességes békés viszonyt ápolni vagy pedig egyoldalúan egy irányba kötelezzük-e el magunkat, mint oly sokszor az elmúlt 300 esztendőben. Kardinális kérdésnek számít mondjuk az olyan dolog, hogy vajon miért fenyeget sokakat a hajléktalanná válás réme, ugyanakkor miért bírnak nagy jó uraink hatalmas luxuspalotákat. Egyáltalán erre mi szükség. De fontos kérdés lehet az is, hogy vajon miért tűnt el a népi balos kultúra már a rendszerváltás előtt, illetve részint miért vált erősen nemzeti jobboldali jellegűvé a népi hagyományőrzés sokfele. Emellett nem elhanyagolható az a kérdés se, vajon az Agrárszövetség eltűnése óta például miért nincs normál és hatékony mezőgazdasági érdekvédelem, miért nincs szövetkezetiség, amikor több helyen is arra mutatnak rá, hogy a téeszekhez hasonló termelési forma lenne a hatékonyabb, nem a külhoniak meg a kiskirályok földbirtoklási jogára épülő gazdaság. De lehetne azon is morfondírozni,mi az oka annak, hogy akár az egykori népi értékek segítségével, akár más úton, de egyelőre nem igazán lehet alternatívákat felállítani a mindent elnyelő fogyasztói álkultúrával és az amerikanizmussal szemben. Végül, ám a teljesség igénye nélkül: miért van az, hogy ma az ember mindentől függő helyzetben, kiszolgáltatva él és miért van az, hogy ma rengeteg ember gyomorideggel jár be dolgozni többek között az irreálisan magas elvárások és a feszített légkör miatt.

Ezek csupán egy magamfajta ember okvetetlenkedő, akadékoskodó elgondolásai. Azonban azt látni lehet, hogy már nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is negyedik hatalmi ág a tömegpropaganda, amely olyan kérdéseket állít középpontba, aminőket csak akar és úgy mozgósítja a fogyasztói társadalmat, véleményét úgy befolyásolja, irányítja, ahogy csak szeretné. Teheti is, mert például önmagát igazolja avval, hogy bezzeg, ráharaptak a témára, érdekli ez az embereket. Ez idáig érthető, az azonban már kevésbé, hogy a manipulált fogyasztói társadalom a fent felsorolt kérdésekkel szemben, sajnálatos módon, teljesen immunis.

B.Deák András