Munkásmozgalom melósok nélkül…

Talán kissé túlzás, de nem állunk messze az igazságtól. Természetesen nem arról van szó, hogy a magyarhoni munkásmozgalom nem melósokból áll, tudniillik ez fizikai képtelenség.És nem is arról van szó, hogy szigorú alapkövetelmény kell, hogy legyen a munkásszármazás akármelyik baloldali irányzatban. Tudjuk például, hogy Lenin se a proletariátus soraiból jött, bármennyire is neki szentelte életét,ahogy például a felvilágosodás szellemi prófétái sem feltétlenül a polgárság soraiból kerültek ki,hanem többnyire a kiváltságos rendhez tartoztak.Ahogy anno Illyés Gyula kifejtette volt versében: ha valaki hazafi, nem az a lényeg, honnan jött, hanem hogy hova megy, merre tart. Jelen esetben azonban kissé másról van szó. Ha a munkásmozgalom gerincét olyan irányzatok alkotnák, amelyek harcosai vagy melósok vagy olyan családból önerőből kiemelkedett értelmiségiek lennének,semmi gond nem lenne. Akkor sem volna, ha olyan értelmiségiekről lenne szó, akiknek ugyan semmi közük a melósokhoz,de bírnak avval az átérző képességgel és szociális érzékenységgel,amely révén értenének a szegények, elesettek vagy helyüket nem találó emberek nyelvén. Azonban amikor arról van szó,hogy nem igazán van vagy csak marginálisan szegények nyelvén értő irányzat,széleskörű reformokra is van szükség.

 

Dobjunk be egy karakán hangvételű kérdést: miért tudja a szélsőjobb megtalálni a hangot az elkeseredett emberek tömegével, miért tudja őket megszólítani és miért van, hogy ugyanezt a munkásmozgalom zöme nem tudta elérni?Miért van ez még akkor is,amikor azt is kalkuláljuk, hogy hazánkban régóta ilyen-olyan(nem kossuthi értelemben vett liberális vagy szélsőségesen konzervatív oldalról jövő) antikommunista propaganda folyik,azonban ugyanilyen körülmények között például a cseh és más külhoni munkásmozgalom nem itt tart,sőt komolyabban meg is erősödött?Miért van, hogy hazánkban olyasmi nem tud előfordulni, mint mondjuk a görögöknél vagy a franciáknál, ahol például egy sztrájk révén karakánmód tudják a melósok érdekeiket képviselni?

 

Pofonnál is egyszerűbb. Ez magyarhon, nem franciák földje vagy a görögöké, nem is a csehekről van szó vagy a skandináv népekről, ahol szintén erős például a szakszervezeti mozgalom. Mi más alapokról indultunk már régóta is, ennek megfelelően itt semmilyen civil társadalmi vagy polgári önszerveződési hagyomány nincs,amelyre lehet építkezni. Többször írtam volt másutt, hogy hazánk életére a jenki álkultúra fogyasztói társadalma, az atomizáltság és az ezeréves múltra visszatekintő úrhatnámság máig rányomja bélyegét és még a 45 esztendős szocializmus időszaka sem tudta felszámolni a felsőbb hatalmak előtt megalázkodó szolgalelkű,felfelé törekvő, lefelé elnyomó dzsentroid szemléletmódot. Nem egy melós mesélte, többek között apám is, hogy a gyárakban a hetvenes-nyolcvanas években is uralkodott ugyanaz a hierarchia,mint a háború előtt,csak nem nagyságos vagy tekintetes uramnak, méltóságos uramnak vagy kegyelmes uramnak kellett szólítani a pártapparatcsikokat, hanem elvtársnak,ám ugyanúgy számtalan lépcsőt kellett megjárni, nem egy titkárnővel kellett konzultálni, hogy egyáltalán az illetékes elvtárs egyáltalán szóba álljon a pórral. Mindenesetre egy szó, mint száz,a helyzet annyiban valóban változott a háború óta, hogy számtalan melós, agrárproletár vagy szegényparaszt származású fiatal kibontakoztathatta tehetségét,azonban az alá-fölérendeltségi szokásjog változatlan maradt,sok esetben az egyébként vitathatatlan melós származású vezetővé avanzsált úriemberek változatlanul nagyságos urakként viselkedtek. Másfelől főleg a munkásmozgalomban, de máshol is,később olyan irányzat is előtérbe került, amelynek végképp semmi köze nem volt a dolgozókhoz,mint például később az MSZP-t alkotó reformerek is. Ez az irányzat akár reformkommunista volt, akár hithű munkásmozgalmár, pártban szocializálódott,nem pedig a nép körében, tudniillik a párt állam volt az államban. Azt, hogy a párt eltávolodott a melósoktól, azt például Thürmer mellett liberális próféták is leszögezték,így elfogultnak egyik oldalt sem tarthatjuk, ezek tények. Ha a hatvanas-hetvenes években azon irányzatokat engedték volna érvényesülni,amelyek mondjuk a kisebb-nagyobb munkástanácsokra épülnek,talán a rendszerváltás története is másképp alakult volna,azonban maradjunk a realitásoknál: párt mint olyan az volt, civil szféra az nem.Talán ez is az oka annak, hogy a dolgozók anno közönyösen szemlélték a rendszerváltást, tudván,hogy ez urak dolga, nem róluk szól,majd ők odafenn eldöntik és így tovább.

 

Tudjuk, hogy mindenki abból dolgozik, amit magával hoz a korábbi időszakból,így aki kedvezőtlen körülményekről startol,annak sokkal nehezebb a dolga,mint akinek van mire alapoznia. Itt visszatérünk arra, hogy mondjuk a jobbikosok sok helyen még parlamenti mandátumokhoz jutottak, míg a munkásmozgalom ettől fényévnyire van. Miért is? Egyfelől adott a már említett atomizált fogyasztói társadalom.Másrészt az ultrajobbos politikusok mai problémákra, mai emberek nyelvén mai szöveggel tudnak reagálni,azonban a munkásmozgalom jórésze valamilyen okból kifolyólag nem tudott megújulni. Pusztán az, hogy a párt minden, már helytelen elgondolásnak bizonyult, illetve igen kemény dió az, hogy ezt a rendkívül képlékeny szegény tömeget hogy hozza az ember közös nevezőre még akkor is, ha a többmillió szegény, kilátástalan életvitelűnek egy a hangja. Szintén említettem volt más kérdésben máshol: az már önmagáért beszél, hogy például anno II.János Pál pápa markánsan konzervatív értekrendje ellenére is volt olyan rugalmas, hogy beálljon fiatalok közé és velük bulizzon,ellenben a hazai munkásmozgalom  vezetőinek jórészéről sem ilyesmi, sem az nem nagyon elképzelhető, hogy beálljon akármely cég melósai közé és az ő érdekükben szónokoljon. Sokszor sem a szocializmusban gondolkodó modern fiatalos elképzeléseket,sem a baloldali civil szerveződéseket nem támogatják. Ebből az következik, hogy szinte mindent előlről kell kezdeni. Anno jómagam is forogtam például népi frontos fiatalok között,akik számtalan elképzelést,tervet forgattak fejükben, amelyek a jövőbe mutatnának,a munkásmozgalom konzervatív irányzata azonban jórészt elutasította célkitűzéseiket, holott a fiatalok talán jobban látják és tapasztalják sokak kilátástalanságát.

 

A régivágású munkásmozgalmárok retorikája másabb és elsősorban a konzervatívabb nyelvezetet használják.Ők pártban,részben népben és magyarságban gondolkodnak megtűzdelve egy jó adag retrográd nyugat-ellenességgel.Retrográd,mert egyoldalúan a nyugatot utasítja el,azonban nem használja a mai nyelvre lefordítható osztályharcos szöveget. Hogy mekkora a nyomor és vele szemben minő fényűzőek a gazdagok,arra kevésbé helyeznek hangsúlyt,ellenben az elnyomottságot hangsúlyozó magyarságtudatot és vele szemben a burzsujt jelképező nyugati országok démonizálására alapoznak.Rengetegszer emlegették,hogy magyar dolgozó,magyar földműves,magyar kis-és középvállalkozó-ezekre kell alapozni a politikát. Arról ellenben nem igazán esik szó,minő életvitele van a csórónak, a hajléktalannak,annak,aki vagy feketén vagy legálisan, de igen nehéz körülmények között dolgozik és él. A félangolos kifejezéseket használók úgy fogalmaznának, hogy ez a “feeling”,azaz magyar kifejezéssel életérzés,hogy melós, dolgozó ember,valahogy hiányzik,még az a retro jellegű melós életérzés is kiveszett,ami a nyolcvanas években létezett. Pedig erre kell építeni. Arra, hogy megismerjék, hogy él a szegény ember, a melós, az a fiatal, aki hiába tehetséges, nem tud érvényesülni, nem találja a helyét és minél több erről szóló írással foglalkozni. Megérteni a régimódi apparatcsikoknak is, milyen érzés,amikor máról-holnapra él valaki,szidja azokat, akik felette vannak és gyakran vele szóba se állnak. Ott kell élni a szegény emberek között és őket képviselni,az ő lelkivilágukkal gondolkodni. Ne feledjük: akkor és csak akkor lesz képes önmagát összeszedni a munkásmozgalom, ha minél inkább arra összpontosít,milyen módon lehetne segíteni a szegényeknek,illetve ha az osztályközpontú értékrendet helyezi előtérbe.

 

B.Deák András