A Népi Front lapja

Munkásmozgalmi antiliberalizmus

Azt már kb. az ezredfordulót követően megszokhattuk, hogy a hazai munkásmozgalom egyrésze jelentős mértékben jobbra tolódott. A rendszerváltás óta pedig azt is, hogy fokozatosan beköszöntött a keresztény-nemzeti kurzus “modern” válfaja, amely akárhonnan is iparkodunk nézni, nem éppen egy korszerű szemléletmód. Azonban valami miatt ma a túlhaladott, elavult nézetek reneszánszát éljük, amely a hazai közéletet úgy átitatta, hogy a jobboldaliság még a hazai munkásmozgalomba is begyűrűzött.

Vannak elemzők, akik már korábban is megállapították a volt szocialista tábor országait vizsgálva, hogy a korábbi állampártok számára két út létezett: az egyik a megalkuvó európainak nevezett irány, amely voltaképpen az MSZP vagy az angol Munkáspárt politikájának felel meg, elfogadván a tőkés rendszer játékszabályait és lemondván a szocializmus építéséről. a másik pedig a nacionalizmus, illetve tágabb értelemben a nemzeti radikalizmus. Ez néhány szempontból valóban igaz, tudniillik a szocialisták politikáját különösebben nem kell ecsetelnünk, és az is igaz, hogy a magyarországi munkásmozgalom egyrésze szintén élesen elhatárolódik attól az MSZP-től, amely azt a bizonyos megalkuvó utat követi. Az mindenki számára egyértelmű, hogy a szocializmusban gondolkodók sem a neoliberális vadkapitalizmust, sem pedig az úrhatnám feudálkapitalizmust nem fogadják el. Nem tudni miért, de nálunk a markáns és karakán rendszerkritika napjainkban nem nagyon divat még akkor se, ha ezzel jelentős tömegeket meg lehetne szólítani. Azonban vannak helyzetek, amikor a mesterségesen kialakított közhangulatot összetévesztik sokan a rendszerkritikával vagy a szegények melletti kiállással. Lehet egyrészről azt csinálni, hogy konkrétan bemutatjuk a hazai nyomort, a különböző megoldhatatlan élethelyzeteket, esetleg adott melósok életképét, gondolkodását, mindennapi nehézségeit és szélmalomharcát, másrészről pedig azt, hogy mindenki beáll a sorba és színt vall éppen felkapott aktuálpolitikai kérdés kapcsán-a magyar munkásmozgalom egy tekintélyes hányada pontosan ezt cselekszi. Itt két súlyos problémával is szembe kell nézni.

Az egyik az, hogy mint említettem volt fentebb és más esetben is többször, felelős munkásmozgalmi körökből a szociális problémák feltérképezése hiányzik. Néhány dicséretes fórumot és kisebb társadalmi szervezetet leszámítva-ezeket persze semmilyen külföldi összeesküvő banda nem támogatja-komolyabb elemzésekkel nem igazán találkozhatunk. Nem lehet arról olvasni jobboldali munkásmozgalmi szervezeteknél, kinek milyen nehézségekkel kell napi szinten megküzdenie vagy hogy milyen a jövőképe, milyen munkahelyi nehézségek vannak, hogy tud megélni, kijönni a fizetésből és így tovább. Pedig anno például Hofi Géza nyomán is, volt kultúrája a baloldali rendszerkritikának és a melósközpontú magatartásnak-maga a művész is gyakorta használta a dolgozó vagy a munkás rokon értelmű kifejezéseként azt, hogy melós. Azonban tudjuk, hogy ez is magával a pártállammal és a pártapparatcsikokkal szemben megfogalmazott alternatíva volt, így túl sokat nem igazán várhatunk olyan munkásmozgalmi vezetőktől, akik a hetvenes évekbeli szigorú félig sztálinista pártbürokráciában szocializálódtak. Minthogy részben joggal a tőkés rendszert elfogadó szociálliberális vagy neoliberális prófétákat elutasítják, kizárásos alapon is a nacionalista jobboldali populista hangulatot tudják meglovagolni. Ezen elvtársak, illetőleg úriemberek régivágásúak maradnak, így nem igazán tudnak modernebb vizekre evezni. Megvolt az a megszokott pártbürokrata helyzetük, hogy parancsolgathattak, dirigálhattak jobbra-balra sokaknak, hozzá voltak szokva, hogy rend van, fegyelem van és egység van, melós az viszont mint olyan nem volt, vagy csak brosúrákban. Parancsolgató úriemberek pedig nem nagyon gondolkodnak sem szabad gondolatok létjogosultságában, se melósok önszerveződésében vagy hasonló úgymond balos elhajlásokban. És nem is hisznek benne.

De nem is igazán van miben hinniük, ugyanis a mai szóval divatosan civil önszerveződésnek nevezett társadalmi autonómiának hazánkban nyoma se volt, nem úgy, mint az úrhatnámságnak. A vörös gróf fémjelezte őszirózsás forradalom, illetve a proletárdiktatúra alatt voltak munkás-és katonatanácsok, nem titkoltan szovjet mintára is, a háború utáni újjáépítés időszakában pedig működtek újjáépítési bizottságok meg földigénylő-földosztó bizottságok is, sőt voltak olyan földművelőket képviselő szervezetek is, akik úgynevezett paraszt-szakszervezetek létrehozását is fontosnak tartották. Kérem alásan, ezt lehetne társadalmi önszerveződésnek nevezni, és ha nincs később a szigorú pártállam, akkor már vagy hetven esztendős hagyománnyal bírna magyarhonban a civil társadalom, amelyre lehet egy ütős rendszerkritikus közvéleményt építeni. Amely még a liberális közgondolkodásnál is modernebb, mert nemcsak a citoyen értelemben vett polgárokat-azaz a szabad léte alapján meghatározott nem burzsoá polgárokat-,hanem a dolgozókat is képviseli, azok szócsövévé válhat. Azonban nem ez történt.

Ilyen hagyományok mellett nem csoda, ha később az MSZMP pártbürokratái, majd a rendszerváltást követő idők munkásmozgalmának jobboldala is az urambátyám hagyományok politizálását követték. Ma kevesen vannak és elszigetelten működnek, akik nem mennek bele a migránsozásba, vagy abba, hogy ott vannak nyugaton az ördögi erők és vele szemben hazánk. Azon kevesek, akikről szó van pozitív értelemben, nem általánosítanak és iparkodnak humánus módon kezelni azt a kérdést, amelyből sokan hisztériát csinálnak. És nem mellékesen, folyton publikálnak vagy beszélnek arról, hányan élik át nehezen a téli zord időszakot, hányan nem találnak munkát, illetve kénytelenek idegenben szerencsét próbálni. Ezzel szemben a hazai munkásmozgalomban jelentős számban vannak olyan erők, akik a rendszerkritika fogalmát jobboldali populizmusként, az osztályharcot vagy a dolgozó melletti kiállást pedig nacionalizmusként értelmezik. Nem csoda, ha számukra is ördögi erők munkája a liberalizmus, mert ebből is lehet ellenségképet és szitokszót is gyártani egyaránt-az már más kérdés, hogy hazánkban a Kossuth nevével fémjelzett liberalizmust leszámítva maga az eszme megfelelő citoyen módon értelmezett polgári társadalmi bázis híján nem működhetett-ez azonban nem a liberalizmus, hanem a minden újítástól rettegő, mindenkit megvető dzsentrik és nem az eszme hibája. Azonban számtalan esetben lehet arról írni, hogy hazánkban hagyománya elsősorban a szélsőségesen konzervatív, mást alattvalóként és nem partnerként kezelő beidegződésnek van, annak még a hazai munkásmozgalom egyrészében sem, hogy minden ember egyenlőnek születik és az is marad. Arról nem is beszélve, hogy a reakciós antiliberalizmus, amelyet a munkásmozgalom jobbszárnya is tüntetően támogat, betegesen irtózik a társadalmi önszerveződéstől és az emberi önmegvalósítástól, míg a szocializmusban gondolkodók nem a polgári szabadságjogok tiszteletét, hanem a burzsoázia hatalmát utasítják el. A különbség eléggé szembeötlő.

B.Deák András

TI ÍRTÁTOK

In Memoriam Urbán Sándor

„A forradalmak az elnyomottak és kizsákmányoltak ünnepei.” Lenin szavai ezek. A forradalmak megszülik hőseiket. Régóta tudjuk ezt a munkásmozgalom történetéből. De ezen ünnepnapokból oly’ kevés van. H

50 kiló műanyag másodpercenként!

A folyókba dobott műanyag hulladék jelenti az óceánok szennyezésének egyik legfőbb forrását, és a legnagyobb szennyezők az ázsiai folyók – írják  holland kutatók. Számításaik szerint a fo

"Fehérek közt egy európai". Thomas Mann (Lübeck, 1875. június 6. – Zürich, 1955. augusztus 12.)

Német író, a 20. századi német nyelvű irodalom egyik legjelentősebb alakja. Elbeszéléstechnikája a 19. századhoz, elsősorban Tolsztojhoz, illetve Theodor Fontane és Richard Wagner szimbólumaihoz és ve
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

Nemere, a dezinformátor -4. rész-egy antikommunista könyv cáfolata

Nemere, a dezinformátor -4. rész-egy antikommunista könyv cáfolata

”Kezdhetjük mindjárt azzal,hogy ez a „jó és nemes ember”,ez a „szovjet emberek
No thumbnail available

Kommunizmus

  A kommunizmus az emberi társadalom legősibb és legtermészetesebb szervezeti formája, a történelmi
A szovjet-orosz filmkultúra II. – Kultúrszociológiai gondolatok és a nagybetűs Irodalmi hagyomány

A szovjet-orosz filmkultúra II. – Kultúrszociológiai gondolatok és a nagybetűs Irodalmi hagyomány

A mintegy hetven év szovjet szocialista rendszerének tökéletes „hátrafelé elsült fegyvere” saját
Légy szerző!
Légy szerző!