Mozgalmat!

A marxista elmélet gyakorlati megvalósításának örök “betegsége” a frakciózás újra és újra szedi az áldozatait, mind külföldön mind hazánkban.
Unatkozó fiatalok akik kényszeres jópofáskodásból mémek mögé menekülnek egy vitában.
Örök optimista szociáldemokraták akik szent meggyőződéssel vallják, hogy demokratikus úton leváltható egy olyan kormány ami az ország összes tömegkommunikációs eszközén keresztül képes terjeszteni az ideológiáját miközben akár évtizedes jobboldali hagyományokkal és párthűséggel rendelkező szavazótábort képes mozgósítani.
Berögzült pártkatonák akik hamis jelszavak és érdekelvű lavírozások ellenére is hajlandók követni bárkit aki vörös zászlót lenget.
Egyáltalán nem teljes listája ez a szerteágazó baloldali gondolkodóknak akiknek most, a válság közepén egy mozgalommá kéne összeállniuk. Egy olyan mozgalommá amely nem kezd el jobbra-balra botladozni, nem játszik össze sem a reakciósokkal sem a tőkésekkel.
Nem idegeníti el a munkásokat osztályidegen politikával, inkább felvértezi őket az osztályharcban.
Baj-e a sokszínűség a baloldalon? Nem. De érdemes lenne átgondolni, hogy egy ostrom alatt álló várban mennyire tanácsos egymásnak ugrani azon, hogy ki fogja jobban megütni az ellenséget. Aki még mindig a falakon kívül van. Persze lehet, hogy először a várat kéne felépíteni. Együtt.

“A jelenlegi szakaszban, a szocializmus építésének idõszakában, a néphez tartoznak mindazok az osztályok, rétegek és társadalmi csoportok, amelyek helyeslik, támogatják a szocialista építés ügyét, és részt vesznek benne; a nép ellenségei mindazok a társadalmi erõk és csoportok, amelyek ellenállnak a szocialista forradalomnak, ellenségesen viseltetnek a szocializmus építésével szemben, és aláaknázzák azt.”
– Mao

Gál Kristóf írása.