A Népi Front lapja

MONDJ NEMET A MISKOLCI ÁRVÁK KÉNYSZERBETELEPÍTÉSÉRE! – ÍGY HAL EL A SZOLIDARITÁS MAGYARORSZÁGON

Elkaszálták Encsen a gyermekotthont – a helyi civilek és a Jobbik közösen érte el, hogy az amúgy fideszes városvezetés meghátráljon. A probléma nem lokális, de jól mutatja, milyen lelkiállapotban van ma Magyarország. Félünk, rettegünk. Attól is, amitől talán nem kellene.

Mi történt valójában?

Pályázati pénzből gyermekotthon létesült volna a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encsen. 48 normál nevelési igényű miskolci fiatal költözött volna az otthonba, akik a helyi iskolába jártak volna, a gyermekotthon a helyieknek 25-30 új munkahelyet teremtett volna, az építési telket pedig a település önkormányzata ingyen biztosította volna.

Volna, volna, volna.Képtalálat a következőre: „árva gyermek”

Csakhogy az encsiek aláírásgyűjtésbe kezdtek, és végül a 7000 lakosú városban 1016-an írták alá a petíciót, így az önkormányzat meghátrált. Nem lesz gyermekotthon Encsen.

Az okokra természetesen már csak utólag, a nyilatkozatokból sem nehéz következtetni.

A sajtóhírekben a nevelőotthonba költöző 48 gyerekről legtöbbször a „problémás fiatalok” kifejezés olvasható. Szeles András polgármester szerint viszont nem helyes azt feltételezni, hogy a gyermekotthon egyenlő a bűnözéssel, sem a romakérdéssel. Máris szinte hallható az Encsen felhozott érvek indulata: idejönnek Miskolcról ezek a problémás, bűnöző cigánygyerekek, és fel fogják dúlni a békés város mindennapjait. A 7000 lakosú Encsre káoszt és rettegést hoz majd az a 48 gyerek.

Mielőtt azonban követ dobálnánk Encs embertelen polgáraira, álljunk meg egy pillanatra.

Emlékszünk még arra, mekkora felzúdulás volt Vámosszabadiban, amikor menekülttábort akartak létesíteni a határ menti városban? És Martonfán? És Kiskunhalason? És Körmenden? Igen, akkor már dübörgött a menekültkampány, és úton-útfélen az illegális bevándorlókkal riogatott mindenkit a kormány, így nem is csoda, hogy a városok, ahová legtöbbször megkérdezés nélkül, a lakosság tájékoztatása nélkül akartak befogadóállomásokat telepíteni, így reagáltak.

De néhány évvel ezelőtt Szilvásváradon is volt egy ehhez kísértetiesen hasonló, mégis alapvetően más helyzet: ott a helyi lakosok az ellen tiltakoztak, hogy a fogyatékkal élőknek lakóotthonokat létesítsenek. Akkor is volt aláírásgyűjtés, és egy hosszú, nehéz folyamat eredménye volt, hogy a helyi lakosok végül megbékéltek a lakóotthonokkal, és a lakókkal egyaránt.

A folyamat neve: érzékenyítés.

Mert valójában erről van szó. Alapvetően ugyanis félünk attól, amit nem ismerünk. Legyen szó idegen országból menekülő emberről, fogyatékkal élőről vagy akár árva gyerekről – nem ismerjük őket, nem tudjuk, hogyan reagálnak egyes helyzetekre, nem merünk velük egy légtérben lenni, mert fogalmunk sincs róla, hogy kicsodák ők valójában. Azt tudjuk, hogy mások mint mi. Nem tudjuk beleképzelni magunkat abba a helyzetbe, amiben ők vannak, nem vagyunk elég érzékenyek ahhoz, hogy elfogadjuk őket, nem hisszük, amíg nem látjuk, hogy együtt is lehet élni velük. Ezért inkább eltaszítjuk őket magunktól.

Innen jön ez a zsigeri elutasítás, amin ugyan lehet segíteni (lásd Szilvásvárad esetét), de fel is lehet használni. Méghozzá politikai célokra.

A félelemkeltés ugyanis az egyik leghatárosabb politikai fegyver. Ma, amikor Magyarországon épp a menekültek elleni népszavazás hajrájában fröcsög a gyűlölet, nem kell ezt senkinek magyarázni. Az ismeretlentől való félelem kihasználása pedig minden szinten működik. Legyen szó 1300 menekültről, vagy 48 gyerekről, a séma ugyanaz.

Nem a helyi lakosok hibája, hogy Encsen (is) belehajszolták őket egy embertelen döntésbe. A zsigeri félelmekre épített politikai kampány egyik iskolapéldájával állunk szemben.

Adva van a helyi, fideszes városvezetés. Amely ingyen biztosított volna telket egy nevelőotthonnak, amely nehéz sorsú gyerekeknek adott volna helyet. Aztán helyi, jól szervezett civilek, a Jobbikkal hátulról megtámogatva megtorpedózták ezt a tervet.

Mert hát az aláírásgyűjtésbe természetesen beszállt a helyi Jobbik is, szerintük ugyanis elfogadhatatlan, hogy a fiatal házasokat nem támogatják kedvezményes telekvásárlási lehetőséggel, de a nevelőintézet számára ingyen telket juttatnak. Újabb remek, rettegést kiváltó eszköz: ha a tisztességes embereknek nem jut, akkor „ezeknek” miért ad az önkormányzat? Tőlünk csak elvesznek, az érdemteleneknek meg adnak? Ráadásul ide ültetik őket a nyakunkra?

Innen már nem meglepő, hogy Encs lakosai nem kértek a nehéz sorsú gyerekekből: romák, bűnözők, elveszik, ami másnak nem jár. Kinek kellenének?

Annyi mindentől rettegünk ma: elsősorban a menekültektől, aztán a romáktól, a fogyatékosoktól, a kutyásoktól, a gyerekektől, az ebolától, ki tudja még, mitől.

Mert a legjobb ezekben a csoportokban az, hogy nem tudják magukat megvédeni, nem tudnak kiállni magukért. Elsősorban azért, mert másságuk nyilvánvaló: a gyerekek nem felnőttek, a menekültek nem magyarok, a fogyatékkal élők nem épek – mindig van egy töréspont, ami mentén ki lehet őket rekeszteni, fel lehet őket használni.

Persze, a csoportok, akik nem kérnek belőlük, akik kiutálják őket, nem kevésbé védtelenek. Félni nem szégyen, félni nem elítélendő, nagyon is emberi. Annak, hogy bizonytalanságban érezzük magunkat, nem szabadna megszokott állapotnak lennie. A magyarok tragédiája, hogy az a keret, amelyet a politikusoktól és az értelmiségtől kapnak, és amelyben hangot tudnak adni félelmeiknek, az kivétel nélkül ilyen. Ártatlan gyerekeket vagy háború elől menekülőket tesz bűnbakká, az árvaságot teszi meg bűnné, a félelem célpontjává, ahelyett hogy a bajok valódi okozóira koncentrálna.

Idézgethetnénk itt most Szent Istvánt az egy nyelvű és egy szokású országról (amely ugye gyenge és esendő), de nem lennénk azzal sem beljebb. Azokon a gyerekeken legalábbis biztosan nem segít ez, akiknek a sokadik rossz tapasztalatuk lesz erről a világról, hogy elutasítják, eldobják őket, félnek tőlük és felhasználják őket. Nekik nem vigasz az sem, hogy Encs polgárai elégedetten és megnyugodva (bár 25-30 munkahelyet elveszítve) hajtják álomra a fejüket. Mert nekik megint nem jut otthon, biztonság, megnyugvás.

De valójában nekünk sem. Mert nekünk, a nem gyerek, nem menekült, nem fogyatékos, nem kutyás embereknek is meg kell birkóznunk ezzel a tudattal: félelemben, gyűlöletben, kirekesztésben élünk, és valójában mi magunk vagyunk azok, akik generáljuk ezeket az érzéseket azzal, hogy nem mondunk rájuk nemet, nem utasítjuk el a manipulációt, nem szabunk gátat azoknak a politikusoknak, akik zsinórón rángatnak minket céljaik elérése érdekében.

Írta: Diószegi Horváth Nóra/KM

Vélemény:

A kádári szocializmusban  gyermekotthonok, munkásszállók és különböző más szociális és egyéb segítő intézmények működtek. Az emberek nem féltek egymástól. 

Többen még a kaput sem zárták. A rendőrség a “dolgozó népet szolgálta”. 

Kádár János Kapolyon nevelőszülőknél élt hat esztendeig.

Marosán György szintén több évet töltött árvaházban.

A nehézsorsú gyermekek diszkriminálása óriási bűn!

“1905-ben születtem, Budapesten, görög-keleti vallású vagyok. Apám – néhai József Áron – három esztendős koromban kivándorolt, engem pedig az Országos Gyermekvédő Liga Öcsödre adott nevelőszülőkhöz. Itt éltem hét éves koromig, már ekkor dolgoztam, mint általában a falusi szegénygyerekek – disznópásztorkodtam. Hét esztendős koromban anyám – néhai Pőcze Borbála – visszahozott Budapestre s beiratott az elemi iskola II. osztályába. Anyám mosással és takarítással tartott el bennünket, engem és két nővéremet. Házaknál dolgozott, odajárt reggeltől estig s én szülői felügyelet nélkül iskolát kerültem, csibészkedtem. A harmadikos olvasókönyvben azonban érdekes történeteket találtam Attila királyról és rávetettem magam az olvasásra. Nem csupán azért érdekeltek a hun királyról szóló mesék, mert az én nevem is Attila, hanem azért is, mert Öcsödön nevelőszüleim Pistának hívtak. A szomszédokkal való tanácskozás után a fülem hallatára megállapították, hogy Attila név nincsen. Ez nagyon megdöbbentett, úgy éreztem, hogy a létezésemet vonták kétségbe. Az Attila királyról szóló mesék fölfedezése azt hiszem döntően hatott ettől kezdve minden törekvésemre, végső soron talán ez az élményem vezetett el az irodalomhoz, ez az élmény tett gondolkodóvá, olyan emberré, aki meghallgatja mások véleményét, de magában fölülvizsgálja; azzá, aki hallgat a Pista névre, míg be nem igazolódik az, amit ő maga gondol, hogy Attilának hívják.” -írja nagy költőnk, József Attila

Fogarasi Zs.

Képtalálat a következőre: „árva gyermek”

 

 

 

TI ÍRTÁTOK

ADY ENDRE: A TŰZ MÁRCIUSA

Csámpás, konok netán ez a világ S végbe hanyatlik, kit annyian űztek, De élethittel én, üldözött haló, Március kofáira és szentjeire Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek. Hadd halljék végre

Háború a vörös csillag ellen

Megjelent "az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról" szóló törvényjavaslat, amelyet Lázár János és Semjén Zsolt

"Demokrácia védelme"?

Nemrégiben egy ígéretes, nagyobb lélegzetű tanulmány két bevezető fejezete jelent meg a Frontoldalon „PlalylA” „tollából” „Demokrácia védelme” címmel. A cikkeket viharos vita követte, aminek nyomán az
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

Szeptember 11: A chilei tragédia

Szeptember 11: A chilei tragédia

Immár tizenhárom éve szeptember 11-e táján rendszeresek a terrorizmus elleni háborúról, a
1956 igazi arca - gondolj a Köztársaság térre!

1956 igazi arca - gondolj a Köztársaság térre!

Ötvenhat vérzivataros őszére emlékezünk,katonáink,rendőreink hősiességére, azok hősiességére akik becsülettel híven esküjükhöz szembeszálltak
No thumbnail available

Így váltunk kapitalista roncstársadalommá - értékek, elvek akkor és most

1981-ben születtem. Nem sok emlékem van a szocializmusról. Sokáig nem is érdekelt,
Légy szerző!
Légy szerző!