Mit tehetünk?

szegénységIlyenkor, karácsony táján sokat hallani a médiában a jótékonykodásról, a szegények megsegítéséről, a különböző szociális alapítványok szerepéről, gyűjtési akciókról. Azután, mintha „elfújták” volna, mint gyertyát a karácsonyfán… Olyan ez, mint általában az ünnep, a vasárnap, amikor a polgár templomba megy, imádkozik, majd amikor kilép a templom kapuján, jóleső érzéssel és megnyugodva, hogy társadalmi kötelességét lerótta, s adott néhány forintot a kapunál álldogáló koldusnak, ismét beleveti magát a hétköznapi taposómalomba. Mert manapság természetesnek veszik az emberek, hogy léteznek szegények, van szegénység, vannak éhező gyermekek, „nehéz sorsú” családok, akiket támogatni kell. Mint ahogy természetesnek veszik azt is, hogy vannak gazdagok, van gazdagság, melynek alapja a „magántulajdon szentsége”, a polgári társadalomnak ez a „szamárlétrája”, amelynek fokain próbálnak mind feljebb és feljebb emelkedni az emberek. Van, akinek sikerül, van akinek nem, van aki lecsúszik, s van, akinek sikerül megkapaszkodni. Mai, új polgári társadalmunkban természetesnek veszik az emberek az egyre mélyülő társadalmi szakadékot, a növekvő egyenlőtlenséget és vagyoni különbségeket.

De hiszen ez szörnyű!

Milyen társadalom az olyan, amelynek tagjai nem háborodnak fel az utcán fagyoskodó, alvó hajléktalanok láttán, az éhező gyermekekről hallván, hanem természetesnek veszik mindezt, természetesnek az úszómedencés, liftes, parkos, fegyveres őrrel védett palotákat és az éjjeli menhelyeket, az utcán alvó embereket, a szegénységet és a munkanélküliséget? Milyen társadalom az olyan, amely évente egyszer, karácsony táján gyűjtőkampányokat, ételosztásokat rendez a „rászorulók” számára, megnyugtatva ezzel kényelmes, jól táplált polgári lelkiismeretét, hogy „jónak lenni jó”, hogy megtette, ami tőle tellett, támogatta a szegényeket, lerótta társadalmi kötelességét, elaltatva ezzel a lelke mélyén szunnyadó felháborodást?

Holott a szegények továbbra is szegények maradnak, a szegénység továbbra is létezni fog, a társadalmi egyenlőtlenség továbbra is természetes dolog marad a polgárok számára a polgári társadalomban. De hát mit lehet tenni? – kérdezi a polgár. Szegénység mindig is volt és lesz – mondja magának megnyugtatásul. Szegények mindig is voltak és lesznek. Igen. Lesznek is mindaddig, amíg az emberek így fognak gondolkodni.

Mit lehet tenni? Olyan társadalomért küzdeni, amelyben nincsenek szegények. Olyan társadalmat létrehozni, amelyben nincsen szegénység. Olyan társadalmat, amelyben a társadalmi egyenlőtlenségek kiegyenlítődnek és megszűnnek. Olyan társadalmat, amelyben az embereknek nem kell képmutató módon megnyugtatni lelkiismeretüket, amelyben mindenki egyenlő mindenkivel, amelyben mindenki dolgozik egyért és egy mindenkiért. Mindegy, hogyan nevezzük ezt a társadalmat. Csak legyen végre már!

Németh Attila