Mit értünk szocializmus alatt?

Mi a fene is az a szocializmus? Az elmúlt évtizedben ez a szó az internet egyik legkeresettebb kulcsszavává vált és nem véletlenül: úgy tűnhet a kifejezés minduntalan új értelmet nyer attól függően ki használja.

A jobboldali politikusok és az őket kiszolgáló média egyszerűen mindent ami ellen kampányolnak szocializmusnak neveznek. A miniszterelnök például gyújtó hangú beszédeiben egyszerre szocialistázza le neoliberális és szélsőjobboldali politikai ellenfeleit de az ellenzék sem rest: liberális politikusok kiáltanak szocializmust a legordasabb jobboldali eszmékre is, már amikor éppen nem próbálják eltakarni a neoliberális politikájukat ugyanezzel a kifejezéssel, kihasználva a választópolgárok tájékozatlanságát és felkészületlenségét.

A jelenség egyáltalán nem újkeletű: maga Marx is ennek az anomáliának a leírásával indítja a Kommunista Kiáltványt: “Akad-e ellenzéki párt, amelyről kormányon levő ellenfelei nem híresztelték, hogy kommunista, akad-e ellenzéki párt, amelyik nem vágta vissza a kommunizmus megbélyegző vádját a haladottabb ellenzékieknek éppúgy, mint reakciós ellenfeleinek?”

A legtöbb ember számára az egyetlen dolog ami egyértelműnek tűnik a politikusok által gerjesztett ködben, hogy a szocializmus egyfajta címke, olyan politikák gyűjteménye amely a társadalmi egyenlőséget kívánja elhozni. És habár ez nem egy rossz kiindulópont – a szocializmusnak fontos része az egyenlőség – távol áll a teljes igazságtól.

Ahhoz, hogy megértsük mire gondolnak a marxisták a szocializmus szó alatt először meg kell értenünk, hogy itt nem csak bizonyos igazságtalanságokkal való szembehelyezkedésről van szó – mint a bércsökkenés, a szakszervezetek megszűnése, a faji, vallási, szexuális alapon történő elnyomás, az imperializmus – hanem annak a megértéséről, hogy ezek a társadalmi problémák milyen kapcsolatban állnak és mi áll mögöttük.
Az egyszerű példa kedvéért vegyük a rasszizmust. Ahhoz, hogy valaki a rasszizmus ellen legyen nem kell szocialistának lenni. Természetesen a szocialisták is ellenzik de számos más csoport is: anarchisták, liberálisok, zöldek, még különösebb politikai elhatározás nélküli emberek is. A különbség abban rejlik, hogy ezek a csoportok mind a maguk módján képzelik el, hogy a rasszizmus miért létezik és milyen szerepet tölt be. Vannak akik azt mondják, hogy a tudatlanság szüli tehát az egyértelmű megoldás az emberek oktatása. Vannak akik szerint egy-egy etnikum favorizálására szolgál és ha ezek az etnikumok lemondanak kiváltságukról a probléma is megszűnik. Hasonló elképzelések keringenek a homofóbiáról és a sovinizmusról is.
De ott van akár a vagyoni egyenlőtlenség kérdése is: vannak akik az emberi természetre, a felső tízezrek kapzsiságára vezetik vissza és úgy gondolják hogy ha a kormányok adókkal korlátozzák a felső rétegek vagyonát az önmagában feloldja a problémát is. Mások szerint ha ugyanezek a vagyonos rétegek a pénzük egy részét alapítványokba és jótékony szervezetekbe fektetik azzal eleget tesznek az egyenlőség biztosítása érdekében.
De mi is akkor a szocialista álláspont ezekben a kérdésekben?

Először is mi úgy gondoljuk, hogy függetlenül a probléma természetétől (háború, egyenlőtlenség, elnyomás, stb.) először mindig az összefüggéseket kell vizsgálni és ezek gyökerében mindig ugyanaz áll: a magántulajdon, piaci verseny és profitmaximalizálás elvei köré felépített társadalmak. Amikor a magántulajdont említjük nem azokra az emberekre gondolunk akiknek van egy telefonjuk, egy autójuk vagy épp egy könyvgyűjteményük. Mindig azokról a magántulajdonokról van szó amik a társadalom (és így a világ) működtetéséhez szükségesek: gyárak, bányák, infrastruktúra, termőföld, stb. Ez a fajta tulajdon egy szűk réteg kezében koncentrálódik (kapitalisták).
Az ún. “fejlett” országokban a kapitalisták nem csak egy-egy vállalat felett döntenek (pedig a munkások bérének és így életének kezükben tartásával már ez is túl sok lenne) de egyben mivel ők irányítják az ország összes “gazdasági motorját” és a teljes import/export szektort ezért gyakorlatilag az ország irányítása is az ő kezükben van. A kormányok elsősorban nem az emberek életéhez hanem a kapitalisták érdekeihez fűzik a törvények megalkotását, az igazságszolgáltatást – gyakorlatilag a teljes ország egy szűk gazdasági réteg kezében van, nem véletlenül olyan gyakori karrier nagyvállalkozóból politikussá válni.
A cégek viszont ezekben a “nagyhatalmi” pozíciókban is versengenek egymás ellen, országon belül és kívül is: a profitmaximalizálás az egyetlen érdek, így aztán átverik a munkásaikat, tönkreteszik a környezetet és ömlesztik az újabbnál újabb termékeket amelyeknek egyetlen célja a gyors elhasználódás és lecserélhetőség.

Ennek a helyzetnek az oka nem pusztán a kapzsiság, pontosabban a kapzsiság oka nem az emberi természet sokkal inkább a társadalmi rend ami ezt a struktúrát díjazza és ösztönzi.
Mi itt lent sokan vagyunk de a társadalom csúcsán kevesen ülnek és így, hogy megőrizzék a kontrollt felettünk újabb és újabb módszereket kell kitalálniuk amikkel elnyomhatnak és megoszthatnak. Ez aztán lehet nyílt erőszak, felhasználható az igazságszolgáltatás rendszere és az ősi “oszd meg és uralkodj” elv alkalmazása is: ahogy azt láthatjuk a társadalom minél több ellentétre való felosztásának módszerében is.
Ismerős és jól bevált módszer az elidegenítés is: a létfontosságú szolgáltatások (oktatás, egészségügy) költségvetésének alávágnak, ezzel erősítve az emberekben azt az érzést hogy csak magukra és legfeljebb a szűk környezetükre támaszkodhatnak ami aztán tovább erősíti a média által gerjesztett kényszerképzetet miszerint az egész élet egy hatalmas verseny és ha nem vagy elég önző, nem csak a saját érdekeidet nézed akkor kiesel. Ez talán mindennél súlyosabban fordítja egymás ellen az embereket, elterelve a figyelmet a valódi felelősökről.

A második elem ami meghatározza a szocialista gondolkodásmódot az a munkásosztály kollektív erejére fordított figyelem. A munkásosztályba beletartozik mindenki aki fizetésből él, nincs nagy vállalkozása  – ez a “fejlett” országokban többnyire a lakosság 70-80%-át jelenti. A mi nézetünk szerint a munkások az egyetlen olyan társadalmi osztály amelynek valódi érdeke és potenciális ereje van a társadalom átalakításában.
Az érdeke abból fakad, hogy kizsákmányolják és elnyomják. A munkás minden jogát elveszti amikor dolgozni megy: megmondják mit tegyen, hogyan öltözzön, mikor jöjjön és mikor menjen haza, mikor egyen és mikor és miről beszélhet. Az amit a munkájával előállít nem az ő tulajdona és nem számít mennyit fáradt vele gyakorlatilag semmiféle beleszólása nincs a további sorsába.
Amikor hazaér még jobban meggyőződhet arról, hogy mennyire nincs beleszólása semmibe: ha bekapcsolja a híradót megnézheti, hogy milyen döntéseket hoztak az életéről és a jövőjéről miközben ő dolgozott.
A munkások érdekében kell, hogy álljon az egyesülés mert egyenként nincs erejük a kapitalisták ellen. Kollektíven azonban hatalmas nyomást gyakorolhatnak, ahogy azt régen a szakszervezetek be is bizonyították a munkaidő, a munkakörülmények és a fizetés emberibb mivoltának kiharcolásával. A kapitalisták ugyanis önmagukban nem tudnak profitot termelni vagy működtetni a saját gyáraikat. Ha a munkások sztrájkolnak a termelés áll és így megállni kényszerül az egész gazdasági rendszer is – ennél nagyobb társadalmi erő nem létezik a világon.

Sokat lehet hallani arról, hogy kisebbségek és közös érdekeken osztozó emberek csoportokba tömörülnek – mint például a melegjogi közösség, a feminista közösségek, etnikumok közösségei stb. A szocialisták az ilyen önszerveződő közösségeket támogatják és harcolnak mellettük de egyben nem felejtik el a korlátjait. Például egy etnikai kérdésben összeállhat egy roma közösség, egy zsidó közösség, egy arab közösség de előbb-utóbb beleszaladnak abba a korlátba, hogy nincs egy közös alap amin mindannyian egyesülhetnek. A gazdagabb arab, zsidó, roma stb. többségében nem fog közös nevezőre kerülni szegényebb társával az érdekek ütközése miatt. Amerikai példa de jól jellemzi a helyzetet Hillary Clinton esete aki felépített magáról egy feminista képet azután pedig tűzzel-vassal tiltakozott a minimálbér emelése ellen ezzel kedvezve az általa képviselt üzletasszonyoknak annak ellenére, hogy a dolgozó nők egyesületei sorra követelték azt.
Fontos figyelembe venni, hogy a munkásosztály a legszínesebb társadalmi osztály: férfiak, nők, feketék, fehérek, melegek és heterók, muszlimok, zsidók, keresztények, ateisták. Ezek a különbségek azonban egy öntudatos munkásrétegnek egyáltalán nem jelentenek hátrányt, mert a közös társadalmi helyzet felülírja a kulturális eltérést.

A harmadik elem ami meghatározza a szocialista politikát az annak a megértése, hogy a kapitalizmust csak eltörölni lehet, megszabályozni nem. Ez elsőre ellentmondásosnak tűnik, gyakran el is hangzik: “nem realisztikusabb a meglévő parlamenben harcolni, a jobb törvények elfogadásáért küzdeni? Ha sikerül megszavaztatni olyan elképzeléseket mint az alapjövedelem, az ingyenes oktatás, a minőségi egészségügy. Ez már végül is szocializmus nem?”
A rövid válasz: nem. Egyrészt mert ezek a kisebb változások soha nem gyökereznek le, nincs garancia arra hogy egy-egy képviselő, kormány vagy a gazdasági szektor képviselőinek szeszélye nem söpri le ezeket a kis változtatásokat az asztalról. Még ha egy kormány jóindulatú is, megpróbál változtatni szembe fog kerülni a kapitalista érdekekkel és ezek az érdekek nagyobb erőket mozgatnak meg mint amit egy parlamenti törvénnyel el lehetne ijeszteni – elég ha belegondolunk, hogy világviszonylatban egy-egy nagy ország vagy gazdasági tömörülés mekkora kényszerítő erővel bír kisebb szomszédaira.
Másrészről pedig a szocializmus nem egy egyszerű gazdasági szabályrendszer a javak újra osztásáról. A valódi célja egy olyan világ létrehozása amiben mindenki szabad fejlődése az alapja a közösség szabad fejlődésének – más szavakkal az emberi potenciál és kreativitás felszabadítása a cél.
Ez a kreativitás és szabadság csak olyan körülmények között valósul meg ahol az emberek magukénak érzik a környezetüket és közösségi érdekből akarnak rajta fejleszteni.
Azért hogy mindezt elérjük, hogy felszámoljuk a kapitalizmust és átalakítsuk nem csak a világot de magunkat is forradalomra van szükség.
Ezt jelenti a szocializmus. Nem egy “emberarcú kapitalizmus”. Egy merőben új rendszer amit a munkások irányítanak és ahol a javak valódi demokratikus kontroll alatt állnak, ahol a termelés és a szolgáltatás az emberi szükségletet és nem a profitot szolgálja ki – ahol véget ér a kevesek hatalma a tömegek felett.

Gál Kristóf írása

Az írás alapját a Red Flag ausztrál magazin cikke szolgáltatta (https://redflag.org.au/node/6246)