Minél rosszabb, annál jobb?

Rég volt-talán igaz se volt-az, amikor az ember jókedvvel és örömmel járt be dolgozni.  Normarendszer meg munkaverseny volt anno évtizedekkel ezelőtt, azonban a különbség a mai meg az akkori állapotok között az, hogy régen a szakmák világa biztos megélhetést és egyfajta magabiztosságot jelentett a dolgozók számára, napjainkban pedig egy kiszolgáltatottságon és bizonytalanságon, hiányos, illetve mesterségesen megszűrt tájékoztatáson alapuló kényszerhelyzet a munka-helyesebb kifejezéssel élve: a robotolás.

 

A lényeg pedig elsősorban ebben van. Gondolkozzunk egy kicsit a hazai komprádor, azaz magyar kifejezéssel, az idegen uralkodó osztályokat, imperialista kalandorpolitikát kiszolgáló újburzsoázia fejével. Ha én egy ilyen uralkodó osztályhoz tartozó úriember lennék, abban lennék elsősorban érdekelt egyfelől, hogy minél nagyobb hasznot zsebeljek be minél kevesebb akadály mellett és minél több kedvezménnyel, másrészt pedig ha az idegen uralkodó osztályok engedelmes szolgalelkű adu ásza vagyok, haladéktalanul teljesíteném saját önös hatalmam fenntartása érdekében-és ezért cserébe, amit a hatalmasabb góré követel. Lévén, hogy magyarhonban és térségünkben a gyarmati-félgyarmati állapot alakult ki szépen lassan az utóbbi negyedszázad során.

 

Ebből adódóan is, nemcsak a külhoni nagyurak igényes kiszolgálása miatt, hanem pusztán önközpontú hatalmi érdekek miatt is, a rendszerváltó honatyák határozottan és könyörtelen ellenérdekeltek abban, hogy a dolgozó egyáltalán jól  találja magát érezni a hazájában. Mert akinek jó a hangulata és békében elvan magával és környezetével, az nem igazán irányítható, az független és egyéniség iparkodik lenni, még beleköpne a menedzsment levesébe avval, hogy nem hagyja, hogy neki dirigáljanak. Az ilyen embereket nem lehet leigázni és megalázkodásra bírni. Aki viszont fél és kiszolgáltatott, azt viszont a legteljesebb mértékben.  Aztán elkezd dolgozni vagy robotolni, mint a kisangyal, s mivel már nem a szakmai tekintélyével diktál, mint anno, ezért szépen meghúzza magát, megalázkodik és bevállal a koszos melósa úgymond mindent. Bevállalja a kétszámjegyű munkaidőt, a hétvégi robotolást, azt, hogy egyszerre kismillió terhet rápakolnak nem is egyszer a kegyetlen versenyre vagy az uniós normákra hivatkozva, emellett bevállalja és tűri a legembertelenebb munkakörülményeket is, mert nincs más választása. Ha van is máshova elmenni lehetőség, mindenütt ugyanaz a logika uralkodik és gyakran arról is szó van, hogy a nem éppen munkásbarát uniós előírások ott is érvényesek.

 

Viszont a lényeg, hogy a dolgozó fél és engedelmeskedni kénytelen. Nincs hova menni, vagy pedig nincs lehetőség jobb helyet választani a már említett pénzközpontú hozzáállás miatt, úgyhogy vele lehet akármit csinálni. Lehet a munkakörülményeket bárhányszor bármire hivatkozással nehezíteni, a munkaidő felett a dolgozó kárára rendelkezni, de főleg éreztetni vele, hogy ő egy senki. Egy pórnép. Más oldalról is megközelítve a fenti tételt a dolgozó autonóm személyiségére hivatkozva: ha a melósok beleszólhatnak a munkahelyi körülményekbe vagy abba, hogy hogyan lehessen szabadidejük, akkor a bérezésbe is. Ha pedig ebbe is, akkor kevesebb pénz lehet felmarkolni nyereség címén. Tehát minél rosszabb, annál jobb: minél kiszolgáltatottabb a robotoló újkori rabszolga, minél inkább ráutalt a munkára meg a pénzre, a megélhetésre, annál irányíthatóbb és annál kevesebb vizet zavar. Úgyhogy azt belátható időn belül lesheti az egyszeri ember, mikor esik le a nagyságos uraknak a tantusz, hogy ők bezzeg a dolgozó izzadságából, verejtékezéséből élnek. És maguktól erre nem is fognak rájönni.

Ellenben első körben talán érdemes lenne olyan embereket vagy szervezeteket toborozni, kiképezni, akik készek valamilyen szinten ezen embereket védeni amolyan nép ügyvédje módjára. Vagy valamilyen fifikás módon olyan érdekképviseleti fórumokat felállítani, amelyek legalább valamelyest sakkban képesek a korlátlan nagyurakat tartani. De lehet az akárminő megoldás is, csak a lényeg az, hogy az istenadta dolgozókon és a kiszolgáltatott szegény embereken segíteni tudjon hatékonyan. Ellenkező esetben hihetetlen nyomor és nélkülözés vár a társadalom vagy 70-80 százalékára.

 

B.Deák András