Mi történt Kubában?

A latin-amerikai országban legalábbis elvileg 1959 óta antiimperialista antikapitalista rendszer van hatalmon. Ennek jegyében még anno Fidel Castro kubai forradalmár és harcostársai a szocializmus építése mellett tettek hitet. A vezető háttérbe szorulása, majd elhunyta óta azonban pontosan ugyanazon tendenciák kerültek előtérbe, mint amelyek a többi európai szocialista blokkbéli országban,  így magyarhonban is. A nemrég elfogadott alkotmány értelmében az ország a kínai modellt követi, egypártrendszer mellett ugyanis a magántulajdon bevezettetik-a forgatókönyv teljesen hasonló.

Egyrészt van erre egy meglehetősen régimódi,  azonban annál találóbb és tényszerű, tapasztalatokon alapuló megközelítés: ennek értelmében aki hatalomra kerül, óhatatlan eltorzítja az adott ideológiát, ahogy anno Sztálin is. Az külön téma lenne, hogy a Battista-féle diktatórikus rezsim se szolgáltatott éppen ideális mintát ahhoz, hogy demokráciásdit meg parlamentarizmust játsszon Kuba ezt követően. Azonban ettől független tény, ami tény: Észak-Koreához hasonlóan Castro rendszere is inkább pártbürokráciát épített, nem annyira munkáshatalmat. Ez az egyik talán legsúlyosabb probléma. Az már más kérdés, ki jobbról szintén bolsevista rémuralomnak titulálja a munkáshatalmat és a dolgozói uralmat, esetleg a gyárfoglalást vagy az 1968-as újbalos ifjúsági mozgalmakhoz hasonló akciókat, ki pártállami szemszögből nyugatos vagy reakciós csökevénynek, azonban a munkáshatalom az munkáshatalom, nem pártapparátcsikok kiskirálysága és nem egy párt kizárólagos uralma. A felsorolt mozgalmak a dolgozók hatalmához, a rabigában senyvedő szegények felszabadító mozgalmához és egyáltalán a népuralomhoz sokkal közelebb állnak, mint az elnyomó pártapparátushoz.

Mindenesetre adott volt itt is egy állampárt meg egy alatta lévő, neki alárendelt, de igazából nemigen érvényesülő nép itt is. Meg szintén adott egy vagy több palotaforradalomra hajlamos irányzat, amely felülről szeretné reformokkal stabilizálni hatalmát, de nem a nép javára, hanem valahogy úgy, ahogy a hazai rendszerváltó lakitelki mozgalom hívei vagy azon reformkommunisták, akik később az MSZP alapítói lettek. Úgyhogy a változás legalábbis ilyen irányban borítékolva volt.

Ellenben nyilván van változásokra, sőt nem kis változásokra szükség ott, a távoli pártállami országban is. De nem piacgazdasági, neoliberális irányba és nem USA-barát irányba. Hanem sokkal inkább a dolgozói hatalom valamilyen formájának kieszközölésére  és megvalósítására. Azonban félő, hogy ez merő utópia marad, miután ha maga a munkásosztály igazából sose volt hatalmon vagy hatalom közelében, akkor a hatalom átvételének, megragadásának módját se igen ismeri. Mindenesetre ha ott is beköszönt a neoliberális vadkapitalizmus, a kubai népre is ugyanaz a kegyetlen világ fog várni, mint kontinensünk szegény embereire.

 

B. Deák András