Mennyire legyünk toleránsak baloldaliként?

Gyakori vitatéma hazai balos körökben az elfogadás, más gondolatokra való nyitottság szükségessége különösen a marxizmus egyik legalapvetőbb elemének, a forradalmi attitűdnek a fényében.
Annak érdekében, hogy érzékeltessük a káoszközeli helyzetet egy önmagát marxistaként meghatározó szervezet példáját mutatjuk be és bocsátjuk vitára.

A példa a Munkáspárttól érkezik ahol nemrég az alábbi nyilatkozat látott napvilágot:

“Május 26-a után új világ köszönt ránk. A bevándorláselleneseknek kell többségbe kerülniük, s akkor nem kell félteni a nemzeti szuverenitást és a kereszténység is biztonságban lesz – sugallja a miniszterelnök. […] A mai bevándorlók nem azért jönnek, hogy megdöntsék a pénz uralmát. A kapitalizmus előnyeit akarják élvezni. “

A leegyszerűsített kommunikáció és a “mi kontra ők” felállás erősítése egy dolgot sugall: a Munkáspárt úgy gondolja a marxista forradalmi harc kötelező eleme az ellenségképek használata, a munkásság egyesítése valamiféle közös, legyőzhető külső erővel szemben. Egyszerű politikai játék ez amit nagyon könnyű megérteni, Hammer Ferenc szociológust idézve:

“A propaganda, finomabban szólva, a politikai kommunikáció létező trendek hátára ugrik föl. Némi tudományos háttérrel egyszerűen feltérképezhető a társadalom állapota, meghatározható, mely veszélyekre érzékenyek, mely hívószavakkal ugraszthatóak össze az emberek, mire mondják, hogy „fú, azt igen”, mire meg azt, hogy „fú, azt nem”.

Ezekből aztán összegyúrható a hatásos propaganda. Komoly szakma ez. És, ha van hozzá lóvé, lesz eredmény is.

Olyan, mint a kereskedelmi kommunikáció. Ha az a feladat, hogy adjunk el mosóport, ami nem csinál olyanokat, hogy meghal, aki megérinti, viszont tiszta lesz tőle a ruha, vagyis mosóporként funkcionál, és telereklámozzák vele az étert, akkor annak a mosópornak az eladása emelkedik majd, mint a lift.

[…]

A kretént nyomják hivatalosan, eltüntetik a közbeszéd közepét, és semmiről nincs normálisan diskurzus, egyebek mellett a menekültekről sem.

Arról, hogy az a sok ember sokfajta, sokféle sorsot, sokféle szándékot takar, és a tisztességes politika képes disztingválni, szelektálni. Ehelyett a Fidesz trolljai álnéven afrikai törzsi villongások fényképeit kopipésztelik a fészbukra, azt írva alá, hogy verik a magyart a Keleti pályaudvarnál. Kizárólag azért, hogy ne lehessen megbeszélni a közös dolgainkat. Az intolerancia miatt haragszom leginkább erre a vircsaftra. Nyilván nem szeretjük, amit némely menekült csinál Európában, de tudjuk, hogy nekik is van hely a Nap alatt. Ez nem magától jut az ember eszébe, ezen töprengeni kell, nem árt néha katarzis sem, hogy megértsd: nem feltétlenül mindig az erősebbnek, szebbnek, okosabbnak van igaza. Na most az ilyen töprengésekre tesz fedőt a mostani rezsim. Mondván, senkit nem kell megérteni, csak minket, és egyedül mi hánytorgatjuk fel jogosan a sérelmeinket, a sok nyomorult ott dögöljön meg, ahol van, hiszen mindenki annyit ér, amennyije van.

A modern világban nem egyszerű erényesnek, jó embernek lenni. És bűnös dolog arra fűteni a társadalmat, hogy oké, légy csak rohadék.

Minden emberben ott lakik az állat, és a politika, különösképp az alkotmányos rend feladata ketrecben tartani a többségnek nevezett állatot,

ám ma az a téma, hogyan csalogatható elő még jobban és hogy vadítható a legkönnyebben. A kormány utazik a nem demokratikus motívumokra, melyek vért akarnak, a másik eltiprását, és nem vesznek tudomást olyan ősi alaptézisekről, hogy azt tedd a másikkal, amit szeretnél, hogy a másik tegyen veled. Orbán szisztematikusan, tégláról téglára bontja a demokrácia és az emberség gátjait. Célja a hisztéria, új és új választóvonalak legyártása: az úgynevezett többség megnyugtatása, hogy ti vagytok a többség, és felizzítása, hogy viszont a kisebbségek nagyon veszélyesek. És működik.

[…]

Ma Magyarországon kirugdossák az összes civilizált féket a vadállattá válás útjából, pusztán a politikai térnyerés és népszerűséghajhászás miatt. Legfőbb programpont, hogy segítek felfedezni a benned rejlő állatot.”

Ha egyszer megértjük ezt a folyamatot, képesek leszünk ellenállni neki. Azonban az, hogy megértjük, átérezzük a helyzet erkölcsi súlyát és a másik emberhez való elfogadó viszonyulás fontosságát csak az első lépés. Azt is meg kell értenünk, hogy maga a migrációs hullám honnan ered. Pogátsa Zoltán szociológustól idézünk:

“A menekültválsággal sajnos Európa-szerte új ütőkártyát kapott a jobb: a migránsok miatt lett rossz nekünk. De vajon miért indultak el Európába ezek az emberek? Ki szállítja azt a rengeteg fegyvert Közel-Keletre? Bizony a Nyugat. Ki okozza a globális felmelegedést? Bizony a fejlettebb országok. És ki mindennek a vesztese? Hát Észak-Afrika, ahol a nyugat miatt ellehetetlenült a mezőgazdaság, vér folyik, ellehetetlenült az élet. […] A szociáldemokrata válasz az, hogy véget kell vetni a fegyverexportnak, érdemben tenni a CO2-kibocsátás ellen, fejlesztési pénzt küldeni Észak-Afrikába, és nem barátkozni olyan diktatúrákkal, mint Szaúd-Arábia.”

Az a helyzet azonban, hogy a forradalmi attitűd, az igazságtalanságok felszámolása nem járhat együtt a közbeszéd teljes lesekélyesítésével. Ennek megfelelően akár más tőkés országok, akár terroristák vagy bármely elnyomó ember vagy rendszer bűnrészességéről fontos beszélnünk, azonban ekkor is kerülnünk kell az ellenségképek gyártását.

Ugyanis a szolidaritás a kulcsa minden sikeres forradalmi mozgalomnak. Ahogy Lenin is sürgette, a forradalmi mozgalomnak magába kell foglalnia minden embert a különféle társadalmi osztályok perspektíváinak megismerése érdekében. Ez teljes együttműködést kíván a nemzeti kultúra minden részének tekintetében vagyis a munkásosztály egységét megosztó gondolatvilágok – például a rasszizmus – eltávolítását.

Felmerülhet a kérdés, hogy elvárhatja e valaki a forradalmároktól hogy tolerálják elnyomóikat, azokat akik akadályozzák a forradalmat minden lehetséges eszközzel? Fontos kérdés ez mert az ellenségkép a központja a háború kultúrájának míg felülemelkedni ezen a gondolkodáson a központja a béke kultúrájának. Soha nem létezett háború ellenség nélkül, egy békés társadalomban pedig az ellenségképek kifulladnak és eltűnnek. Ez az alapja az ENSZ deklarációjának is amely külön fejezetet szentel a tolerancia és elfogadás fontosságának.

Miként kerülheti el egy forradalmár, hogy ellenségei legyenek? A válasz az olyan békés forradalmárok gyakorlataiban rejlik mint amilyen Mahatma Gandhi és Martin Luther King volt vagy az olyan mozgalmakban mint amilyenek Dél-Afrika és a Fülöp-szigetek jellemzői voltak.

Gandhi fontosnak tartotta, hogy ne legyenek ellenségeink csak ellenfeleink akiket “el kell választanunk a hibáiktól türelemmel és szimpátiával”. Különbséget kell tennünk a személyek és a cselekedeteik között, ahogy ő fogalmazott:

“Gyűlöld a bűnt és ne a bűnöst. Helyes támadni a rendszert és ellenállni neki azonban helytelen a rendszer szimpatizánsai ellen így fordulni mert az olyan mintha magunk ellen harcolnánk.”

Martin Luther King már így fogalmazta ezt meg:

“A békés ellenálló mindig igyekszik meggyőzni ellenfelét a tévedéséről.. nem megsemmisíteni vagy megalázni akarja ellenfelét hanem megnyerni annak megértését, szimpátiáját és felébreszteni az erkölcsi szégyenérzetet az ellenfélben. Az erőszak következménye mindig tragédia és csalódás míg a békés vita következménye mindig a közösség elfogadása lesz.”

Ezeket a módszereket használva mindkét békés forradalmár valós történelmi változásokat indított el, egyikőjük útja elvezetett végül India felszabadulásához míg a másik az emberi jogok kiterjesztéséhez az Egyesült Államokban.
Bebizonyították, hogy a legerősebb forradalmi taktika elutasítani az ellenségképeket.

Ezek a forradalmárok kiemelték azt is, hogy nem gyengeség sőt kifejezetten bátor és fegyelmezett dolog ellenségek nélkül harcolni az igazságért.

“A békés ellenállás nem a gyávák módszere. Nem azért használjuk mert félünk vagy mert nem lennének meg az eszközeink az erőszakhoz hanem mert erkölcsösebbé válunk tőle. Az erőszakhoz csak akkor szabad nyúlni ha az ellenfél minden más lehetőséget megszűntet.”

A békés forradalmak tapasztalata olyan tudással vértezheti fel napjaink mozgalmait ami Marx, Engels és Lenin idejében még csak elmélet és nem a realitás volt. Ők emiatt a tapasztalatlanság miatt nyúltak azonnal a látszólag gyorsabb megoldást kínáló erőszakos forradalom felé.
Sajnos vagy sem a történelem nem őket igazolta.

A megfelelő történelmi tapasztalatokkal felvértezve a saját utunkat kell járnunk. A változás lehetséges de csak az erkölcsileg, morálisan megfelelően felkészült emberekkel.
Erre törekedjünk!

A cikk megírásához az alábbi források lettek felhasználva:
A 24.hu hírportál interjúi
A “Strategy for Revolution in the 21st century” weboldal írásai
A Munkáspárt idézett nyilatkozata