A Népi Front lapja

Megint lesznek náci CIA börtönök külföldön!

USA sajtóértesülések szerint Donald Trump amerikai elnök rendeletet készít elő a CIA titkos külföldi börtöneinek újranyitására. Az erre vonatkozó tervezetet a The New York Times és a The Washington Post közölte szerdán.

 A tervezet szerint Trump visszavonná  Barack Obama korábbi  elnök 2009-ben hozott rendeletét a guantánamói börtöntelep bezárására (itt kiskorúakat is fogva tartottak), ami aztán a kongresszus döntése miatt máig nem történt meg. A volt elnök elrendelte továbbá a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) külföldön fenntartott börtöneinek bezárását, a kínzásos kihallgatási módszerek megszüntetését, és a rendeletben lehetővé tette a Vöröskereszt számára, hogy bármely amerikai börtönben felvehesse a kapcsolatot a fogvatartottakkal. Emlékszünk még a szörnyűségekre, amelyeket ezekben a titkos kínzókamrákban végrehajtottak szadista állatokKapcsolódó kép

Értesülések szerint a Trump-terv megteremtené a jogi lehetőséget is a George W. Buh elnöksége idején – a terrorellenes harc jegyében – külföldön létrehozott titkos börtönök újranyitásához,  felülvizsgálná a CIA és az amerikai hadsereg által alkalmazott kihallgatási módszereket, ismét bevezetve kínzásnak minősülő módszereket, például a vízbefojtás szimulálásával történő vallatást. Na igen! Azt miért nem vizsgálják, hogy ezek a fantasztikus módszerek mennyiben segítették elő a háborúk kirobbanását és az iszlamisták radikalizálódását?

Az új elnök nem záratná be a már csak 41 foglyot őrző guantánamói fogolytábort, hanem a jövőben is ott helyezné el az al-Kaida és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagjait. Csak őket?

Elég az amerikai terrorizmusból! Ez csak újabb háborúkhoz és menekülthukllámhoz vezet!

TI ÍRTÁTOK

In Memoriam Urbán Sándor

„A forradalmak az elnyomottak és kizsákmányoltak ünnepei.” Lenin szavai ezek. A forradalmak megszülik hőseiket. Régóta tudjuk ezt a munkásmozgalom történetéből. De ezen ünnepnapokból oly’ kevés van. H

50 kiló műanyag másodpercenként!

A folyókba dobott műanyag hulladék jelenti az óceánok szennyezésének egyik legfőbb forrását, és a legnagyobb szennyezők az ázsiai folyók – írják  holland kutatók. Számításaik szerint a fo

"Fehérek közt egy európai". Thomas Mann (Lübeck, 1875. június 6. – Zürich, 1955. augusztus 12.)

Német író, a 20. századi német nyelvű irodalom egyik legjelentősebb alakja. Elbeszéléstechnikája a 19. századhoz, elsősorban Tolsztojhoz, illetve Theodor Fontane és Richard Wagner szimbólumaihoz és ve
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

No thumbnail available

Nemere, a dezinformátor-3.rész (egy antikommunista könyv cáfolata)

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentőségét,világra gyakorolt hatását és benne Lenin szerepét
Kémek a sasfészekben...

Kémek a sasfészekben...

 A hidegháború korszakában komoly fordulópontot jelentett, amikor 1949-ben megtört az Egyesült Államok
1956 igazi arca - gondolj a Köztársaság térre!

1956 igazi arca - gondolj a Köztársaság térre!

Ötvenhat vérzivataros őszére emlékezünk,katonáink,rendőreink hősiességére, azok hősiességére akik becsülettel híven esküjükhöz szembeszálltak
Légy szerző!
Légy szerző!