Meg nem történt bocsánatkérések

Közel 170 esztendővel ezelőtt végezték ki a magyar forradalom és szabadságharc 13 honvéd tábornokát Aradon, illetve ezzel egyidejűleg Pesten az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost. Az elrettentés időpontja nem volt véletlenszerű: a magyaroknak is segíteni kívánó, egy évvel korábbi bécsi forradalmat kívánta ezzel megtorolni későbbi apostoli királyunk, I. Ferenc József, aki ekkor még az egy és oszthatatlan Habsburg Birodalom császárának és távolról sem magyar királynak tartotta magát: a saját szabadságáért és a szabadság, egyenlőség,  testvériség jegyében  a független, demokratikus magyarhonért küzdő népet egy megrendszabályozandó, rebellis nemzetnek tartotta az osztrák uralkodó osztály-azonban kívüle súlyos felelősség terheli a kialakult helyzetért a labancos szemléletű, főleg udvarhű nemesekből álló és jobbára Bécsben tartózkodó magyar arisztokráciát is, akik már a reformkor idején hátráltatták honfitársaik haladó törekvéseit. Azonban a szabadságharc sorsára az is rányomta a bélyeget,hogy a reformkor és a szabadságharc vezérkarának jelentős része nemesember volt-nem pedig nyugat-európai értelemben vett polgár-, így szinte lehetetlen volt róluk azt elképzelni,hogy Petőfi vagy Táncsics talpasaival,mezítlábas pórnépével egy platformra kerüljenek-ehelyett később is inkább a kiegyezés felé hajlottak.

 

Több alkalommal említettem volt, hogy amire  például a hazai jobboldal is rátelepedik, az a múltbeli sérelmek le nem zárása-akárcsak Trianon esetében. Egyfelől  tudjuk, hogy hivatalos, azaz államközi szintű gesztus történt Oroszország részéről,amikor is a cári beavatkozásért hazánkat Jelcin elnök megkövette, belátván azt,hogy az ország történetének a cárizmus sötétségén kívül része az is,hogy anno az elnyomó császári dinasztiának segítséget nyújtott a hatalom. Másrészt azonban ugyanezt a gesztust sem a Habsburgok ma élő leszármazottai,sem az osztrák állam nem tette meg, de még csak az osztrák haladó körök és a sógorék munkásmozgalma sem. Persze ilyenkor szokás  arra hivatkozni, hogy ennyi erővel számon kérhetnénk a tatárjárást vagy a török  uralmat is, azonban ez így nem teljesen reális,tudniillik a hódoltság korszakának vagy a tatárjárásnak a következményeit ma már  nem viseljük, azonban a 170 évvel  korábbi események kedvezőtlen irányba fordulását igenis.  Emellett már csak pusztán logikai alapon felvetődik a kérdés,hogy amit az orosz állam méltóságai meg tudnak tenni, azt az osztrák uralkodó osztály miért nem? Miért tilos például a császárvárosban  ma is az ottani magyaroknak március 15.-ére emlékezni? Vajon az rendben van és helyénvaló, hogy egy saját szabadságáért küzdő népnek példát statuáltak? Ez így vajon egy normális dolog? Azt egy uralkodó  osztály nem hajlandó átértékelni, hogy amit cselekedtek,illetve amit ma is gondolnak erről, az egy másik nép szuverenitásába és önérzetébe ütközik? Végül szintén el nem fogadhatónak tartom, hogy se a kádári időkben vagy korábban, sem mindmáig még az osztrák baloldal és a munkásmozgalom képviselői sem vettek részt egyetlen hazai koszorúzáson sem.

 

S hogy mi az osztrák uralkodó osztályok máig ható érvényű hibája: nos, itt van a válasz erre is: a labancos szemléletű honi nagyurak tömegének kinevelése, illetve magának a  labancos szemléletnek a kialakítása. Egészen a Rákóczi-szabadságharcig visszamenően tudunk ilyen megnevezéssel illetett cselekedetről,valamint emberekről. Ennek lényege,amikor az adott uralkodó osztályok  saját szabadságukért és hatalmukért saját népük ellenében idegen hatalmi körökre támaszkodnak,azokkal szemben mutatnak kritikátlan szolgalelkűséget-apostoli magyar királyunkat, I. Ferenc Józsefet is ez a mentalitás segítette végül a magyar trónon is helyet foglalni-miközben a labancos szemléletű nagyurak a társadalom felé hív magyaroknak iparkodtak mutatni önmagukat, kirekesztvén a magyarság kategóriájából a lenézett pórokat,munkásokat és nemteleneket,azaz nemesi kutyabőrrel nem bírókat. De a korrektség kedvéért el lehet mondani azt is, hogy sokan a szocializmus idején ugyanilyen vehemenciával és ugyanezen kritikátlan szolgalelkűséggel a Kreml nagyságos pártfőtitkár apparatcsik uraságait imádták-később, a kocka fordultával pedig a jenki urakat vagy a nyugat-európai össztőkés integrációs szervezet bürokratáit.

 

Legalább a honi szolgalelkűséggel lenne időszerű minél gyorsabban szakítani. Avval a mentalitással, hogy az uralkodó osztályaink mindig valamelyik erősebb nagyhatalomnak ajánlkoznak szolgalelkűen. Valamint azzal,hogy egyáltalán nekünk  miért kell valamelyik erőshöz tartozni,miért nem iparkodunk azon,amin Kossuth is: saját szomszédainkkal jó viszonyban lenni. Ha mindezt el tudtuk érni, a  múlt akkor  lesz lezárva.

 

B. Deák András