A Népi Front lapja

Luganszk, a város mely kezd magához térni…

Anna Brehova

Anna Brehova

Városunk Luganszk, most újra tanulja a békés életet. Helyesebben, az egyelőre még nagyon törékeny tűzszünetben való életet. Ez valószínűleg arra hasonlít a leginkább, mikor a betegágyat sokáig nyomó, még nem teljesen felépült ember tanul újra járni, közlekedni. És sokan kérdezik tőlünk: tényleg beköszöntött-e a béke a Donbasszban, ahogy arról a nemzetközi sajtó sietett hírt adni? Mennyire biztonságos nálunk az élet – hiszen a lövöldözések időről időre kiújulnak?

Valóban, egy és másban a helyzet javult – legalábbis megszűntek a város elleni aktív tüzérségi támadások. Azok a politikusok, akik parancsára Luganszk központját bombacsapás érte, akik azután a luganszkiak lövetésére, majd a gazdasági blokád szorításával való fojtogatására szólítottak fel (amely az egyszerű embereken kívül nem érintett senkit) – most, mindenféle külső és belső körülmény hatására béketörekvéseiket hangoztatják. „Gyalogos” üzemmódban (gépjárműforgalom egyenlőre nem lehetséges a korábban kijevi csapatok által felrobbantott hídon)  ismét üzemel a Luganszk, illetve elővárosa, Sztanyica Luganszkaja közötti ellenőrző-áteresztő pont, ami lehetővé teszi, hogy egyesüljenek a háború által szétszakított családok.

Mi, persze – a tárgyalásokon részt vevő politikusok képmutatásával együtt is – üdvözlünk minden olyan kezdeményezést, ami elhozhatja, megszilárdíthatja a békét. Mert hiszen a fegyverszünet megkötését követően, föl kell majd tenni  a kérdést: aztán érdemes volt-e elindítani ezt a kegyetlen és értelmetlen háborút, ahelyett, hogy párbeszédet kezdtek volna az emberekkel. Akiknek semmi alapjuk nem volt arra, hogy higgyenek a hatalmat Kijevben erőszakkal megragadó szélsőjobboldali politikusoknak. Muszáj volt-e az egyet nem értőket a „haza ellenségeinek” jelzőjével nagyüzemi keretek között sorozatban megbélyegezni, amely üzemág termelése mindmáig iparszerűen folytatódik, az iparától megfosztott Ukrajnában?

Az életünk mostanra viszonylag nyugodt lett. Sőt, már újra arra merészkedünk, hogy – miként a háború előtt is – akár egy teljes évre előre tervezgessünk. Ünnepek idején a városban ünnepi rakéták, tűzijátékok hangja hallatszik. Luganszkban ismét hangos vidámsággal ülik meg a születésnapokat, tartják meg az esküvőket. Még a születések száma sem esett vissza nulláig, a babakocsik pedig manapság már nem számítanak ritkaságnak az utcákon, ahol   még közel sem  sikerült mindenütt betemetni a becsapódó aknák és lövedékek okozta gödröket. Az esetleg kiújuló ágyúzástól való mindennapi félelmek, várakozások dacára, az emberek elkezdik újra elrendezni az életüket. Ámbár nem hiszem, hogy azok, akik Luganszkban átélték az elmúlt véres esztendőt, eljutnak valaha is odáig, hogy már nem félnek a háborútól. Ha bárhová el is megyünk innen, mindig az eszünkben lesz, hogy ilyesmi bármikor, bárhol előfordulhat. Például a jómódú Franciaországban, amellyel mi mindannyian őszintén együttérzünk. Azzal együtt is, hogy Párizsban vajmi keveseket izgatott az, amikor nálunk naponta haltak meg emberek.

Én magam is gyakran gondolok arra, hogy a tüzérségi támadások megismétlődhetnek. Főleg, hogy a hazai és külföldi fasiszta portálokon a háború hívei egyenesen ezt szorgalmazzák. Nem, nem félek a haláltól. Mert mi az a halál? Egy pillanat, és te már nem vagy többé. Többé nem fogsz lélegezni, aggódni, terveket szövögetni. A halál: az élet egyik elkerülhetetlen szakasza. Nem is félek hát tőle. Csupán az izgat, hogy mi marad az után, én utánam. Attól tartok én, hogy az életem és a halálom semmire sem lesz jó. Hiszen a háború, a halál veszélye fölvetett előttünk egy egyszerű és fontos kérdést. Azt a kérdést, amin békeidőben általában nem szoktunk elgondolkodni: van-e értelme a mi életünknek – és mi legyen ez az értelem?

Sokan abban találták meg életüknek ezt az értelmét, hogy Luganszk háború utáni újjáépítésén munkálkodnak. Üzemeink kezdenek végre magukhoz térni. A kórházakba ismét megérkezik az injekciókhoz az oltóanyag.  A tanítók újra kapnak fizetést.  A tanítóinkat egyébként is hősökként kell elismerni, akik valóban rászolgáltak a kitüntetésre. Hiszen amikor hevessé váltak a harcok, ők, tekintet nélkül bármire, gyakorlatilag a tűzvonalban folytatták munkájukat. És folytatták a tudás átadását gyermekeinknek – hitet adva arra, hogy mindnyájunk számára eljön egy jobb jövő.

Szeretnék emlékeztetni arra – illetve elmondani azt –, hogy az Ukrán Művelődésügyi és Tudományügyi Minisztérium “büntetőjogi felelősség terhe mellett minden pedagógusnak és tanárnak megtiltotta”, hogy fölvegye a munkát. Többségük azonban nem hagyta cserben tanítványait, és annak ellenére is, hogy számukra leállították a fizetéseket, önként, saját elhatározásból folytatták munkájukat: diákjaiknak teljes értékű, minőségi oktatást nyújtottak. Ez az önfeláldozás nem egyszerűen dícséretes. Ez annak a példája, hogy mit kell tennie az embernek akkor, ha a pedagógusi munka számukra hivatás. Ők nem a munkát  megtiltó, s egyenesen büntető fasiszta hivatalnokok, hanem a gyermekek, a kamaszok előtt éreztek felelősséget!

Elmondhatjuk-e tehát, hogy számunkra megkezdődött a békés életre való áttérés? Talán, igen. De mi már régen elindultunk ezen az úton (vagyis, egyáltalán nem régen – bár úgy tűnik, azóta egy örökkévalóság telt el).

Ez akkor kezdődött, amikor a városunkban még robbanások hallatszottak, a lakásokban pedig nem volt sem víz, sem villany. Mi azonban már akkor is azon igyekeztünk, hogy minél többet megőrizzünk abból, ami békés életünkből megmaradt. Mi már akkor arra gondoltunk: egyszer talán majd újra lesz csapvíz, ismét megszakítások nélkül fog majd működni a mobilszolgáltatás, és a városban föloldják a kijárási tilalmat. A lerombolt, sérült épületeket helyreállítják. A város újra gondozott lesz. És talán újra hallhatjuk majd francia vendégeinktől a banális, közhelyszámba menő, de fülünknek mégis kedves mondatot: Luganszk – amelyet a francia családból és közösségből leszármazott Charles Gascoyne alapított – az egy valóságos „kis Párizs”.

Szeretném remélni, hogy ez így is lesz. Ám közülünk mindenki, élete végéig emlékezni fog e háború eseményeire – és éjszakánként rettegve, rémálomból ébredni arra, hogy megint, minden, újra megismétlődhet.

 

Anna Brehova

Luganszki Népköztársaság Kommunista Pártja

 

 

TI ÍRTÁTOK

ADY ENDRE: A TŰZ MÁRCIUSA

Csámpás, konok netán ez a világ S végbe hanyatlik, kit annyian űztek, De élethittel én, üldözött haló, Március kofáira és szentjeire Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek. Hadd halljék végre

Háború a vörös csillag ellen

Megjelent "az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról" szóló törvényjavaslat, amelyet Lázár János és Semjén Zsolt

"Demokrácia védelme"?

Nemrégiben egy ígéretes, nagyobb lélegzetű tanulmány két bevezető fejezete jelent meg a Frontoldalon „PlalylA” „tollából” „Demokrácia védelme” címmel. A cikkeket viharos vita követte, aminek nyomán az
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

Széttöretett, megaláztatott , ebek elé vettetett... Trianon és ami utána jött

Széttöretett, megaláztatott , ebek elé vettetett... Trianon és ami utána jött

"Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és
No thumbnail available

Széttöretett, megaláztatott , ebek elé vettetett... Trianon és ami utána jött

"Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és
No thumbnail available

Így váltunk kapitalista roncstársadalommá - értékek, elvek akkor és most

1981-ben születtem. Nem sok emlékem van a szocializmusról. Sokáig nem is érdekelt,
Légy szerző!
Légy szerző!