Levél a polgárnak

Kedves Polgártársam!

Habár nem szívesen használom ezt a megszólítást – hiszen különböző okokból de mindketten egyetértünk, hogy én nem vagyok polgár – túl kell lendülnöm a formalitásokon mert az ügy ami kapcsán kereslek, nem tűr halasztást. Te megint el akarsz árulni engem!
Árulásod időpontja is közeleg, hiszen ismét eltelt négy év, újból közeleg a színjáték amit annyira kedvelsz: az alkalom amikor fontosnak érezheted magad!
Amikor fennhéjázó büszkeséggel ikszelhetsz bármelyik politikai formációra aki elég gazdag vagy dörzsölt volt ahhoz, hogy az ígéretei hirdetéseivel elárasszon. Ha már így lelkesedsz ezért a játékért vegyük át, hogy az előző játszma végeredménye kettőnk életére milyen hatással volt.
Én továbbra is alkalmi munkákra szorultam: hiába osztottad meg nagy lelkesen a híreket arról, hogy egy újabb külföldi nagyvállalat érzkezik hozzánk, hogy harmadik világbeli munkaállapotok között, alamizsna bérekért zsákmányolhasson ki, európai uniós polgártársaid nagy örömére. Sajnos a gyárba csak kétszáz ember kellett ez pedig egy kicsit aránytalan volt a kétszázezres lakossághoz, meg aztán mióta az előző vállalat megszűnt és ismét több száz ember vált munkanélkülivé – sokszor húsz, harminc év munkatapasztalattal – finoman szólva is túlzsúfolt és számomra esélytelen lett a piac.

A polgármester (a többi képviselőhöz hasonlóan) természetesen teljesen ridegen viszonyul ehhez a témához és megoldások helyett inkább a menekültellenes kampány újabb, egyre fasisztább hangzású anyagaival tömeti a postaládámat. Persze, te ebből nem sokat érzékelsz hiszen diplomásként (ami -annak ellenére amit imádsz hangoztatni- számomra az ára és nem a tanulékonyságom hiánya miatt elérhetetlen) nagyon jól boldogulsz a cégednél és valószínűleg észre sem veszed az arroganciát ami sugárzik a hangodból akárhányszor felemlegeted, hogy bizony lehet ebben az országban boldogulni csak tanulni kell – legyen mindenki németül beszélő informatikus és megoldódik a munkanélküliség problémája. Hasonló gondolatokat fogalmaznak meg – persze ügyesebb retorikával – az ellenzéki pártok is akik újra és újra elismétlik, hogy Magyarország egyetlen reménysugara az EU-hoz való közeledés, minél jobban integrálódunk annál jobban megnyílhat majd a kánaán amiben még van is igazság – számukra. A csatlakozás óta eltelt tizennégy év alatt a felső-középosztály valóban szépen gyarapodott, csak minket – az alsóbb rétegeket – felejtett el mindenki. Meg azt a tényt, hogyha az egész országot kispecializáljuk egy-két szektorra akkor maximum egy szűk rétegnek biztosítunk megélhetést, a többiek pedig az általad megvetett segélyrendszerre szorulnak – aminél persze az ideális az lenne ha szükségtelenné válna de jelenleg csak a “szükséges lenne csak alig van” kategóriánál tartunk. Persze, ott van az örök menekülőút ha van egy kis szerencséd és kalandvágyad megpróbálhatsz külföldön új életet kezdeni – csak nem hinném, hogy jó dolog ennek a szokásnak a normává alakulása.

Persze igazából annyira nincs is jogom panaszkodni hiszen vannak nálam rosszabb körülmények között élők is: a nyomornegyedek csapdába esett és minden generációval tovább süllyedő lakói akik a munkanélküliség és a szegénység elől vagy a bűnőzésbe vagy a drogokba menekülnek. Ez téged ismét csak marginálisan érint, hiszen ezekre a környékekre nem mész, a jelenséggel legfeljebb akkor találkozol amikor meglátsz az utcán egy nyomorgót – és akkor is hangulatodtól függ, hogy miként fogsz reagálni: ha épp rossz kedvedben bukkansz rá az illetőre akkor egy “na megint itt vannak a cigányok” morgással dobod le liberális maszkodat, más esetben csak megcsóválod a fejed “meglenne a lehetősége de ő így akar élni” – gondolod magadban, automatikusan besorolva az illetőt egy sztereotípiába mert így kényelmesebb – végiggondolni, hogy a másik ember milyen családból, milyen körülmények közül és honnan jött már olyan energiafecsérlés lenne amit ezek az embertársaid szerinted nem érdemelnek meg.

Na de vannak részei a rendszernek amik már téged is zavarnak – a fasiszta retorika időnként már téged is megijeszt (még ha elméletben szereted is alkalmazni), na meg az önként szerveződő, félmilitarista neonáci alakulatok is félelemmel töltenek el. Engem is, hidd el de az összes eddigi problémára létezik megoldás, kezdve a csaló vállalatok köztulajdonba vételétől át egy új munkásőrség megszervezéséig – csak mindezek kivitelézéshez először le kellene bontani a jelenlegi rendszert, radikális megoldásokhoz kéne nyúlni. Viszont amikor megemlítem ezt te egyből sápítozni kezdesz kommunista veszélyt kiáltva. “Polgártársam” mit gondolsz mégis ki építette újra az országot ’45 után? Ki harcolta ki az egyenlő jogokat a munkásoknak? Voltak-e hibái a rendszerünknek? Kétségtelen. De közel sem annyi mint a mostaninak. A mi rendszerünk megélhetést ígért, tetőt mindenki feje fölé és munkát mindenkinek. Ezt a te imádott rendszered is számtalanszor megígérte csak még egyszer nem sikerült teljesítenie. Tudom, hogy erre mit fogsz mondani: “De most szólásszabadság van, sajtószabadság és azt mondasz amit akarsz!” – Szép dolog ez valóban. De megkérdezem tőled: Mit ér a szabadsággal az az ember akinek nincs mit ennie?
Hiába kiáltjuk ezerszer is, hogy nyomorgunk ha ezt senki nem akarja meghallani. Nincs más hátra cselekednünk kell. “De a rendszert demokratikusan is le lehet váltani, csak el kell menni szavazni” – gondolod most. Ez az amiben ismét tévedsz: nekem és sokmillió társamnak ugyanis egyáltalán nem hozott változást egyetlen kapitalista párt sem. Hiába szónokolnak oly szépen az ellenzékiek az igazságosságról meg az egyenlőségről hogyha közben minden alkalommal amikor kormányközelben voltak ugyanolyan rossz volt minden. Ugyanúgy szenvedtünk a megélhetésért, ugyanúgy sorakoztak a neonáci szervezetek, az egyetlen érdemi különbség az volt, hogy az autokrata rendszerek dicsérete helyett az EU istenítését hallgathattam éjjel nappal. Amikor a liberális kormányok voltak hatalmon mindenhol azt halhattam hogy ezek az igazi népnyúzók és a jobboldal az igazságos ellenzék, most ugyanennek a dumának a fordítottja harsog. Nem érdekel! Hiteltelen az összes párt ami a kapitalizmus mellett áll és ez így van akkor is ha ez Téged megsért a demokratikus polgári érzéseidben.

Ezért nem tartom magam polgárnak. Mert polgárnak lenni mára nem más mint csatlakozni ahhoz az elitista klubhoz akik megengedhetik maguknak a luxust, hogy ne törődjenek a világgal. Proletár vagyok. Proletár akit ezerszer is elárulsz az állandó demokratikus “harcoddal” amelyben mindig az aktuális kormány a legfőbb ellenség és mindig az ő ellenzéke a legfőbb megváltó, még akkor is ha mindkét párt egy kizsákmányoló tőkés banda.
Proletár akit láncba kötsz a hamis történelemértékeléseddel, a demokráciáról tartott okoskodásoddal, az újabb és újabb indokokkal arra, hogy miért kell a kilencven százaléknak nyomorognia azért, hogy a tíz százalék jól élhessen.
Sokan vannak még proletártársaim között is akik nem látják a láncokat, akik egyetértenek veled mert megvezeted őket és mert naívan hisznek a rendszer reformálhatóságában.
De egyszer mindenki felébred: és akkor a láncok elszakadnak!

 

Gál Kristóf írása