Korunk pestise, a magány

Napjainkban tele van a világháló nemcsak társkeresési problémákra megoldást nyújtó lehetőségekkel,hanem sajnálatos módon magával a témával is. Egy csomó olyan írással találkozhatunk,amely azzal foglalkozik, vajon miért, minő okok miatt probléma tizen-huszonévesek és más korosztálybeli fiatalok számára párkapcsolatban élni,ideális partnert találni. Aztán a dologhoz az is hozzátartozik, hogy iparkodnak ugyan a legkülönbözőbb fórumokon erre a nehézségre megoldást találni vagy pedig a gondot feltérképezni,azonban úgy tűnik, egyelőre vagy még mindig a jelenség tüneti kezelésénél tartanak, vagy pedig még ott se, inkább ott ragadtak le sokan, hogy egyszerűűen kijelentsék: ez elég komoly társadalmi kórkép. De kész,semmi több. Namármost hogy a szép divatos kifejezéssel szingliségnek nevezett létforma olyan kérdéskör, amellyel rengeteg elemzés,cikk vagy egyéb írás foglalkozik, már önmagában arra enged következtetni, hogy ez nem x vagy Y magánjellegű problémája, hanem társadalmi jelenség, mi több, a címben foglaltakban kifejezve, korunk pestise. De ennél is nyomatékosabban fejezi ki a lényeget az, hogy ha az ember fiatalokkal beszélget napjainkban, a helyüket nem találás, a bizonytalan jövőkép és a megélhetés mellett ez talán a negyedik legkardinálisabb probléma,amelyet a tinik vagy a fiatalok közül sokan mások is teherként cipelnek vállukon. Ráadásul akár tetszik, akár nem,ennek a problémának is igen sok köze van a kegyetlen farkastörvényeken alapuló neoliberális tőkés világhoz és az azt fenntartó atomizált fogyasztói társadalomhoz.

Mindenekelőtt, ha póriasan szeretnénk fogalmazni,akkor a helyzet a következő: ilyen világot,mint a mai,még talán öregapáink se láttak. Az tény, hogy ugyan a hetvenes-nyolcvanas esztendőkben is voltak olyan emberek, akik valamilyen okból kifolyólag magányosan éltek, társat nem találtak maguknak,azonban akkoriban nem ez volt a legeslegjellemzőbb kortendenia. Az téma volt, hogy mi a fusimunka,ki hova menjen nyaralni, hova érdemes elmenni,ki milyen szakmában és hol dolgozik, milyen változások lesznek az emberek életében, azonban hogy miért van annyi helyét nem találó és egyedül élő fiatal, az valamiért nem volt túlzottan központi kérdés. Ma azonban az,mégpedig azért is,mert a fent említett nehézségek, mármint a bizonytalan jövőkép és megélhetés,a helyüket nem találás mellett magától adódik az is, hogy a másik emberre az ifjú titán nem lel rá. Rém egyszerű módon: a kérdés tudniillik az, hogy aki nem tud normál hosszútávú megélhetést biztosító szakmát,melót találni, az hogyan fog majdan hosszútávra tervezni, vagyis családot fenntartani, lurkókat felnevelni? A válasz nyilvánvaló: sehogy. Ha csak felszínesen nézzük is, egy famíliát megalapozni rengeteg türelmet és energiát igényel. Ha az embernek gyakran az az életvitele, hogy hol ilyen, hol amolyan műszakban dolgozik, illetve ha nemegyszer tizenórákat robotol, kérem alásan,olyan fáradt lesz, mint a sicc,így nem olyan biztos,hogy párjára is lesz türelme és energiája. Ha meg egyáltalán egyben is tudják tartani kapcsolatukat, többen is pont a felsorolt paraméterek miatt döntenek úgy, hogy köszönik nagyon szépen, de gyermekáldásban nem gondolodnak, póriasan fogalmazva, van nekik elég bajuk anélkülis,arról nem is beszélve, hogy vannak annyira komolyak és megfontoltak, felelősségteljesek, hogy belátják: bizonytalanságba nem nevelhetik bele a gyereket. Nem mondhatják,hogy bocsáss meg gyermekem,de nem biztos,hogy lesz honnan fizetést kapnunk,amiből felnevelhetünk és főleg napjaink világában,amikor rengeteg a feszült, gondterhelt ember,nem vághatnak belea sok robotolásba belefáradtan iszonyú türelmet igénylő feladatba. Magyarán a gyerekkel törődni, foglalkozni kell, számára törődést, szeretetet és megértést, pozitív megerősítést nyújtani,ami fáradt, feszült és ideges embernek, lássuk be,nem megy túl könnyen.

És még mindig csak a felszínt kapargatjuk. Ugyanis talán még ennél is mélyebb probléma,hogy a tömegpropaganda meg a reklám, az embereket csaknem mindig üzleti érdekek mentén integráló-irányító divat világa épp azt a fiatal korosztályt ragadja meg és dirigálja,akik helyüket és életük célját,értelmét keresik. És azt igen rafkósan és ügyesen meg tudják velük értetni a divatlovagok, hogy akkor élvezi valaki a legnagyobb szabadságot, ha az adott divat viselkedési és öltözködési normáit,íratlan szabályait elfogadják és gondolkodás nélkül követik.Aki a sorban nem áll be,mert nem tud vagy arra nem hajlandó, az nemes egyszerűséggel nem ember.Az senki a köbön.De ez még nem teljesen minden. A divatos életmódot gyakran akármely csatornán keresztül is vagy lekezelő-felvágó vagy erőszakos,nyomuló,igen rámenős hangnemben tálalják. Egyfelől ezzel a mintával követőket is tudnak toborozni,akik magatartásukkal és beszédstílusukkal igen igényesen kiszolgálják ezen fórumokat. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a követők,akik a személytelen próféta szerepében tetszelgő mindenható divatnak engedelmeskednek,elkezdenek minél kigyúrtabbak vagy szolizottabbak lenni, ezáltal is megvetve alapját az új trendiknek: a konditerembe járásnak vagy a szép divatos kifejezéssel fitnesznek nevezett hobbinak. Mivel ez minta,amelynek elindítói színészek,külhoni sztárok vagy szépségkirálynők,ezért rengeteg fiatalt be tudnak evvel vonzani. Avval nincs gond,ha valaki sportol,edzeni jár vagy ad magára, de avval van,ha az ismerkedésnek ez lesz az alapszempontja. Lehet mondjuk a reggeli kocogást először kisebb, majd nagyobb körben szokássá,napi gyakorlattá tenni,az azonban elítélendő,amikor valakit csak azért nem óhajtanak megismerni vagy elfogadni,mert ő nem kocog. Ugyanez a divat, csak nagyban. Ha nem vagy izmos fickó vagy plázacica,akkor veled szóba se állunk. Tudniillik a gőgösség és a kevély,mást kioktató és lenéző, nagyképű viselkedés a menők kultuszához szintén hozzátartozik.

Emellett a másik legnagyobb probléma az,hogy ha valaki ki lett közösítve a menők társadalmából,akkor sincs kezelve problémája,hanem mindennemű pótcselekvést ajánlanak fel helyette. Napjainkban lélekbúvár szakemberekhez járni szintén divatos elfoglaltság, és van is mire építeni ennek a szakmának,a dolgok azonban korántsem biztos,hogy megoldódnak. Ma igen-igen elterjedt az a felfogás és szemléletmód,amelynek a lényege a negatív szemléletmód,az ok-okozati viszonyok megfordítása. Amikor még a szakmák világában az ember öregapja,apja és őmaga is az adott szakmában találta meg a helyét,még pszichológiára nem volt szükség. Családi problémák és nemzedékek közötti szakadékok akkor is bőven voltak, rengeteg fiatal piás szülők között nőtt fel gyakran szeretettelen légkörben, mégis megtalálta számítását, tudott normális módon szocializálódni, viselkedni megtanulni meg urambocsá udvarolni és önmagát adni. Ma viszont a bizonytalan világban kőnél keményebben is arra épül fel a társadalom, hogy az emberek atomizáltak maradjanak,akár egzisztenciálisan,akár személyiségileg csak és kizárólag önmagukkal legyenek elfoglava.Ne legyenek személyiségek,ne játsszanak önállósdit,mert akkor hogy tudná őket a tőke elnyomni kutya kegyetlenmód.Hogy tudná azokat a fiatal anyukákat elnyomni,akik merészelnek családot és gyereket vállalni? Ki fog akkor a cégek méltóságos nagy jó urainak termelni? Itt a válasz: vagy az engedelmes,alázatos, végsőkig kiszolgáltatott,akármilyen helyzetben megalázható melós, vagy az,aki akárférfi,akár nő, a család helyett a karriert,a minél magasabb beosztást és azt a lehetőséget választják, hogy minél több dolgozót elnyomnak, a felsővezetés emberellenes intézkedéseit maradéktalan gondolkodás nélkül végrehajtják. Ennyi. Másrészt a mai társadalomlélektani kutatási ágazatok dolga az, hogy ne olyan embert faragjanak,aki önérzetes,akár saját maga jogaiért,akár másokért kiáll, felháborodik az igazságtalanságokon, vagy olyan embereket, akik kutya kegyetlenmód rámutatnak az osztálytársadalmi eredetű problémákra,hanem sokkal inkább az, hogy a sérült emberek lehetőleg mellőzzék a társakban,kapcsolatokban gondolkodást,állandóan önmagukkal legyenek elfoglalva, úgymond önmagukat szeretni tanulják meg ésmég sorolhatnánk. Számos olyan lélektani irányzat létezik,amely azt vallja és hiszi, hogy az égegyadta világon mindenről az adott ember tehet, azt nem veszik figyelembe, hogy mondjuk aki olyan családban nő fel,ahol brutalitással intéztek el minden felmerülő problémát,az önmaga akaratán kívül is agresszív természetű emberré válhat.Mert ezt a mintát látta. Mint tudjuk, a társadalom alapja a család,amit onnan hoz magával az illető,az fogja jelentős mértékben befolyásolni életét. A mai világban azonban valaminő sajátságosan értelmezett álliberális doktrína alapján minden esetben a szabad akarattal takaróznak,amikor tudja akárki, hogy a szabad akarat semmit se ér,ha valakinek élete csak abból áll,hogy mást nem találván,olyan munkahelyen melózik,amely mellett semmi szabadideje vagy mozgástere nincs. Ez is osztálykérdés határozottan, csakhogy ezt szándékosan kikerülik.

Végül nem elhanyagolható dolog,hogy kegyetlen kiütköznek az osztályviszonyok pusztán az ismerkedésben is.A már említett divat nyújtotta hamis minták alapján sokan vagy aranyparipán jövő herceget, vagy királylányt szeretnének,ebből is adódóan a külső mellett a belső szinte sosem jut szerephez. Azért,mert a hamis énképre és a még irreálisabb elvárásokra épülő életben szinte íratlan szabály kirekesztőnek,megnemértőnek és a farkastörvények hű követőinek lenni. És megvan az a szereposztás, hogy felül a csóróval alapból szóba se állnak.Akikkel szóbaállnak és valamennyire a sorba beállt, de még nem viszi a pálmát,azokkal szemben is műkődtetik a kirekesztő rostát és akik már ezen átestek, azok sesok jóban reménykedhetnek,mert mindig lesz valaki szebb,jobb,több elvárásnak is megfelelni tudó leányzó vagy fiú. Akikkel nem állnak szóba a menők,azok pedig maguk között azért nem tudják megtalálni társukat,mert egész egyszerűen a folytonos gürizés és fáradtság miatt szinte saját magukra sincs idejük,nemhogy másokra.A vadkapitalizmus kiszolgáltató-elnyomó gépezetében pedig csak minden tekintetben kiszolgáltatott ember létezik,a szolidaritás,az emberség és az összetartás,a közösség fogalmát ez a világ nem ismeri.

B. Deák András