Kornai János: Ezt az autokrata kormányt nem lehet békésen leváltani

Ajánljuk a cikket mindazoknak, akik még mindig tévesen azt hiszik, hogy a megszálló, korrupt rezsim hatalma demokratikus eszközökkel megtörhető. Kornai János egyetemi tanár okfejtése következik:

Aggasztanak a Magyarországon végbement változások: romba dőlt a demokratikus átmenet számos vívmánya, szisztematikusan szétverték az emberi jogok garanciáit, a fékek és ellensúlyok rendszerét – ezt mondta a kilencvenedik születésnapja alkalmából tartott konferencián a Budapesti Corvinus Egyetemen Kornai János. Az ünnepelt a hazai közgazdaság-tudomány kiemelkedő alakja, a Harvard Egyetem és az eseményt szervező intézmény professor emeritusa. Hozzátette, a jövőben is tanulmányozni fogja e folyamatokat, és felhívja a figyelmet mindarra, ami nyugtalanítja.

Kornai János Látlelet című, több tanulmányt tartalmazó kötete, amelyben az Orbán-rendszer működéséről szóló megfigyeléseit foglalta össze, az elmúlt év végén jelent meg. Álláspontja szerint az a politikai kormányzati forma, amelyben élünk, már nem tekinthető demokráciának – igaz, nem is diktatúra. Ez a berendezkedés autokrácia, amely nem átmenet az előbbi kettő között, hanem önálló működési mód. Ismertetőjegyei közé tartozik, hogy csak formálisan léteznek azok az intézmények, amelyek garantálnák a kormány leválthatóságát, a parlamenti ellenzékkel szemben pedig represszív (akadályozó, gátló) eszközöket alkalmaznak. Nem függetlenek a fékek és ellensúlyok szerepét betöltő intézmények, az uralkodó csoport szinte minden fontos tisztségre saját embereit nevezte ki. Gyenge és folyamatosan támadásoknak van kitéve a civil szféra, a részvétel jogi keretei nem érvényesülnek, a sajtószabadságot jogi és gazdasági eszközökkel is korlátozzák.

A teljes cikket a 168ora.hu oldalán olvashatják: tovább>>

Szerző: Barát József

(168ora.hu)