Kommunizmus IV.

A kommunizmus mint gazdasági-társadalmi szervezet létrejötte és megszűnése szorosan összefügg az emberiségnek a természethez való viszonyával. Az ember, mint természeti lény, egyrészt a természet produktuma és része, másrészt, mint társadalmi lény, az önmaga által létrehozott társadalom része és produktuma. Ez a kettősség abban nyilvánul meg, hogy az ember történelmi fejlődése során és gazdasági tevékenysége révén függetlenedni igyekszik a természettől, más szóval uralkodni kíván rajta, mindazonáltal megmarad természeti lénynek, vagyis nem vonhatja ki magát a természet általános törvényei alól. Gazdasági tevékenységét és ennek megfelelően társadalmi berendezkedését a természettől való függőségének és függetlenedésének dialektikája határozza meg. Minél inkább ki van szolgáltatva a természetnek, annál inkább természeti lény volta kerül előtérbe, és megfordítva, minél inkább függetlenedik a természettől, annál inkább társadalmi lény volta válik meghatározóvá. Mint természeti lény, a természettel folytatott anyagcseréjét, vagyis önfenntartását, önmagának újratermelését társadalmilag a közösen végzett munkának megfelelő társadalmi berendezkedésben, kommunizmusban végzi, hiszen a termelőerők viszonylagos fejletlensége miatt csak a közös társadalmi erőfeszítés vezethet sikerre. Az emberi társadalom tagjai együttesen küzdenek a természettel létfenntartásukért. Amilyen mértékben igyekszik az emberi társadalom csökkenteni a természettel szembeni kiszolgáltatottságát termelőerőinek fejlesztésével, gazdasági-társadalmi viszonyainak átalakításával, annál inkább kerül előtérbe társadalmi lény jellege, vagyis a természettel folytatott anyagcseréjét, önmagának újratermelését egyre inkább társadalmi berendezkedésének elkülönült formája határozza meg. Az emberi társadalom tagjai a természettel folytatott anyagcsere során létfenntartásukért egymás ellen küzdenek. Az így létrejött társadalom osztálytársadalom. A természettel szemben kivívott viszonylagos függetlenség a társadalom tagjainak egymástól való fokozott függésévé alakul át. Minél inkább függetlenedik az ember a természettől, annál inkább bomlik meg közte és a természet között kilalakult ősi egyensúly, ami végső soron oda vezet, hogy az emberben ismét a természeti lény kerül előtérbe, hiszen abszolút értelemben sohasem válhat függetlenné a természettől, amelynek mindig része marad, még akkor is, ha új bolygókat hódít meg, mivel azok is az egyetemes univerzum részei. Az ember ismét szembesülni kényszerül a természettől való függésének tényével, ennek a függésnek minőségi változásával és súlyosbodásával. Önmagát újratermelő gazdasági tevékenysége során magasabb fokon kerül szembe a természettel, termelési módja és ennek megfelelően társadalmi berendezkedése is megváltozik, az emberi társadalomban a közösen végzett létfenntartó, szükségletkielégítő termelő munka során magasabb fokon valósul meg ennek közösségi jellege az emberiség egymásra utaltságában. A természettől való függés növekedésével az emberi társadalom tagjainak egymástól való fokozott függése az osztályharc következtében csökken, az osztálytársadalom megszűnik, újjászületik a kommunizmus. („Háboru nem lesz már, szelidülnek a vad korok akkor.”)* Ez a kommunizmus történelmi dialektikája.

* Vergilius: Aeneis
 Németh Attila