Kommunizmus II.

A kommunizmus (mint szocializmus) újkori első történelmi megvalósulása részleges kudarccal végződött. Ennek a kudarcnak oka részben a nemzetközi osztályharcban elszenvedett vereségből, részben a megvalósult kommunista (szocialista) társadalom belső ellenmondásaiból fakad. A magántulajdon, az árutermelés, a piac és a pénzviszonyok fennmaradása ugyanis nem segíti elő kellőképpen a közösségi tudat kialakulását, még akkor sem, ha a termelőeszközök túlnyomó része társadalmi tulajdonba kerül. A kommunista párt vezetésével felülről szervezett népi demokrácia és a centralizált államhatalom egy, a proletariárustól elkülönülő államapparátust képviselő elitréteg kialakulásához vezet, amely idővel osztályjelleget ölthet. Fennáll a veszély, hogy ennek a rétegnek számos tagját valójában már nem a kommunista eszmék iránti elkötelezettség, hanem a karrierizmus és a vezetői kiváltságok megszerzése fogja motiválni. Sajátságos társadalmi tudathasadás jön így létre a kommunista ideológia és a valóságos gazdasági viszonyok mint alap között fennálló ellentmondás következtében. A proletárdiktatúra az államapparátus diktatúrájává alakul át. Mivel a gazdaság, a termelés alapja továbbra is az árutermelés, a termelők elkülönülése és érdekeik különbözősége mint elidegenült társadalmi viszony a pénzviszonyokban találja meg a társadalmi érintkezési formát, és így a kapitalizmus restaurációjának a lehetősége nincsen kizárva. Adott történelmi, gazdasági, társadalmi és geopolitikai feltételek mellett ez éppúgy bekövetkezhet, mint ahogy a valóságban az 1980-as évek végétől és 1989-90-ben a rendszerváltásnak nevezett folyamatban a kelet-európai és kelet-közép-európai szocialista országokban be is következett. A tőkés restaurációnak a nemzetközi erőviszonyok megváltozása után sajátos módon éppen a kommunista pártokon belüli hatalmi harcok adták meg a kezdő lökést, és a folyamat a legtöbb esetben maguknak a megreformált kommunista pártoknak a vezetésével zajlott le többé-kevésbé békés úton. A Szovjetúnió felbomlásával és a Kínában már korábban elkezdődött, „gazdasági nyitás”-nak nevezett liberális piacgazdasági reformpolitika kiteljesedésével a nyugati kapitalista „szabad világ”-gal szemben álló „keleti blokk” és vele maga a szocialista világrendszer megszűnt létezni. Az ismét létrejött, egységes kapitalista világrendszer immár „globalizáció” néven szüntette és egyúttal őrizte meg a gazdasági és termelési viszonyok ellentmondásait.
Németh Attila