A Népi Front lapja

Kommunizmus

 

A kommunizmus az emberi társadalom legősibb és legtermészetesebb szervezeti formája, a történelmi fejlődés során az egyes gazdasági-társadalmi alakulatokban mindig megőriz magából valamit, az objektív gazdasági feltételektől függően dialektikusan alakul a primitív megjelenési formától a magasabb fokon való kiteljesedési formáig.

 

Mi a kommunizmus?

 

A kommunizmust a marxizmus klasszikusai az érte folyó politikai küzdelemként határozták meg, mint olyan jövendő, osztályok nélküli társadalmi-gazdasági alakulatot, amely a termelési eszközök társadalmi tulajdonba vételével megszünteti a tőkés magántulajdont és vele a tőkés kizsákmányolást. A kommunizmus megvalósulásának feltételeként a proletariátus diktatúráját jelölték meg. A jövőre vonatkozóan – egyes homályos megfogalmazásokat leszámítva – nemigen bocsátkoztak jóslásokba, így erre nézve az álmok birodalmába lépünk. Az emberi társadalmak történetének dialektikus materialista felfogása és elemzése azonban megenged számunkra bizonyos feltételezéseket és következtetéseket. Ebben a cikkben erre teszek kísérletet.

Az emberiség történelem előtti idejében a primitív emberi társadalom szervezeti formájáról gyakorlatilag semmit nem tudunk. Az etnográfusok által eddig megismert és ma is élő primitív népek társadalmi szerveződéséből és gyakorlatából vontak le következtetéseket a marxizmus klasszikusai is, akik az etnográfusok kutatási eredményeit használták fel ilyen irányú műveik megírása során. Ennek alapján feltételezhető, hogy az őskommunizmusban a primitív népek termelési eszközei közösségi (társadalmi) tulajdonban voltak, így az a terület is, amelyen éltek és ahol szükségleteik kielégítése céljából termelő tevékenységüket végezték. Ennek nyomán alakult ki a kommunizmus legalapvetőbb ismérve, a termelési eszközök közösségi (társadalmi) tulajdona. A munkamegosztás differenciálódásával, a magántulajdon megjelenésével véget ért az őskommunizmus osztály nélküli társadalmának kora. Létrejött az emberiség történelme során a megosztottan elkülönülő termelő tevékenység, a gazdasági fejlődés eredményeképpen az osztálytársadalom és annak különböző történelmi formái, melyeket ma ismerünk. A 19. század közepe óta világméretekben az árutermelés legkifejlettebb formájának, a kapitalizmusnak korát éljük, amelynek válságjelenségei szinte kialakulásának kezdete óta végigkísérik fejlődését. Napjaink globális kapitalizmusában ezek a válságjelenségek már rendszerszintűvé váltak, a tudományos-technikai fejlődés felgyorsult, a digitális technika kifejlődésével egy újabb ipari forradalom kibontakozása elé nézünk. Ugyanakkor a kapitalizmusra jellemző társadalmi egyenlőtlenségek nemhogy csökkennek, hanem egyre inkább elmélyülnek. A megtermelt gazdagság egyre kevesebbek kezében összpontosul, a Föld lakosságának túlnyomó többsége nyomorban él. A gazdaságilag hagyományosan fejlett országokban új jelenségként figyelhető meg az úgynevezett „középosztályok” lecsúszása. A kapitalista termelési módban a tudományos-technikai fejlődés és a tőkés termelés által generált globális gazdasági és szociális válságok között fennálló ellentmondásnak, valamint a környezetvédelmi problémáknak csupán a kezelése jöhet szóba. Ennek az ellentmondásnak a feloldására a kapitalizmus alternatívája nem lehet más, mint a kommunizmus. Éppen ezért támadják a polgári ideológia intellektuális, gazdasági és politikai képviselői a kommunizmust minden erővel, megvalósíthatatlan utópiának, népelnyomó diktatúrának vagy gazdasági képtelenségnek bélyegezve azt.

 

A munkanélküliség mint a kapitalizmus általános válságának a jele

 

A kapitalista termelési mód általános válságának jelei ma már egyre inkább megmutatkoznak. A Föld lakosságának rohamos növekedése, az ebből fakadó és a jövőben feltehetően súlyosbodó élelmezési és népegészségügyi problémák, a népvándorlás, a környezetszennyezés, a víz- és az energiakérdés megoldatlansága viszont előre vetíti a válság világszintű elmélyülését. Ennek a válságnak egyik legfontosabb eleme a növekvő általános munkanélküliség lesz. A modern kapitalizmusban kifejlődő látványos tudományos-technikai forradalom következtében ugyanis egyre kevesebb élő munkaerőre lesz szükség, a termelésben az ipari robotok általánossá válása feleslegessé fogja tenni az emberi munka mind nagyobb részét, ami fokozni fogja a kapitalizmus általános válságából fakadó, már napjainkban is tapasztalható munkanélküliség növekedését. Növekedni fognak a társadalmi egyenlőtlenségek, ugyanakkor egyre nagyobb gond lesz a feleslegessé váló munkaerő foglalkoztatása. A jövő kapitalizmusának egyik legnagyobb problémája a gazdasági fejlettség magas foka és a foglalkoztatottság alacsony foka közötti ellentmondás lesz. A foglalkoztatási válság, vagyis az, hogy a munka társadalmában elfogy a munka, hozzájárul a kapitalizmus általános válságához, ami növeli a szakadékot a piacorientált termelés igényei és a szakképzés alkalmazkodási lehetőségei között. Az improduktív gazdasági szektorok (pl. szolgáltatások) elterjedése és átmeneti túlsúlya a különbség növekedéséhez vezet az elosztható javak mennyisége és a túlnépesdésből fakadó, megnövelt igények között. Mindez esélyt nyújthat – megfelelő történelmi feltételek esetén – a kommunizmus újjászületésére. Minden termelési módban létrejönnek ugyanis az őt felváltó termelési mód alapjai és gazdasági-társadalmi feltételei. Így a kapitalizmusban kifejlődő új tudományos-technikai és digitális forradalom is létrehozza a tőkés árutermelési mód meghaladásának lehetőségét, és egy új típusú, nem piaci jellegű, fejlettebb termelési mód világszintű elterjedésének esélyét. A jövő társadalmában sem szűnik meg azonban a szükségletek kielégítése céljából folyó termelés, vagyis a munka, és a munkamegosztásból fakadó gazdasági-társadalmi ellentmondás. Ennek az ellentmondásnak a feloldása lesz a kommunizmus egyik legnagyobb feladata a túlnépesedés, a környezetvédelem és az energiakérdés megoldása mellett.

 

A két világrendszer történelmi harca

 

A kommunizmus első újkori globális, történelmi megvalósulása, népszerű nevén a szocializmus, mint válasz a tőkés termelés 20. századi gazdasági és társadalmi problémáira, kudarccal végződött. Ennek a kudarcnak oka részben a geopolitikai erőviszonyok megváltozásából és a nemzetközi osztályharcban elszenvedett vereségből, részben pedig a megvalósult szocialista társadalom belső ellenmondásaiból fakad. A kommunizmusért folytatott és a munkásosztályra mint társadalmi bázisra támaszkodó politikai küzdelem elsődleges célja a tőkés kizsákmányolás megszüntetése volt az adott gazdasági és társadalmi körülmények között. Ehhez a marxizmus klasszikusainak elméleti munkásságát és politikai gyakorlatát alapul vevő forradalmi kommunista pártok által vezetett munkásosztálynak a politikai hatalom megszerzése után a termelési eszközöket saját kezébe kell vennie. Ez az adott történelmi feltételek mellett csak a proletariátus diktatúrája révén lehetséges. A munkásosztály azonban nem egységes, a kommunista pártok által szervezett államnak mint erős központi hatalomnak kell a proletárdiktatúrát megvalósítania. Az így létrejövő új osztálytársadalomban a termelési eszközök túlnyomórészt társadalmi (állami) tulajdonként jelennek meg. Ellentmondás jön így létre a tulajdonviszonyokban bekövetkezett változás és a munkamegosztáson alapuló árutermelés mint gazdasági alap között. Az árutermelés, a piac és a pénzviszonyok fennmaradása ugyanis nem segíti elő kellőképpen a közösségi tudat kialakulását, még akkor sem, ha a termelőeszközök túlnyomó része társadalmi tulajdonba kerül. A társadalmi tulajdon létrehozásához, a polgári reakciós erők elnyomásához, a tőkés restaurációs kísérletek megakadályozásához, valamint a tervszerű iparfejlesztés és az ehhez társuló mezőgazdasági kollektivizálás végrehajtásához, továbbá a polgári társadalom átalakításához a régi uralkodó osztályok felszámolása és a munkásosztály hatalmának biztosítása céljából tehát egy erős központi hatalom létrehozására van szükség. A proletárdiktatúra az államapparátus diktatúrájaként jelenik meg. A kommunista párt vezetésével felülről szervezett népi demokrácia és a centralizált államhatalom azonban egy, a proletariárustól elkülönülő, az államapparátust képviselő elitréteg kialakulásához vezethet, amely idővel osztályjelleget ölthet. Fennáll a veszély, hogy ennek a rétegnek számos tagját valójában már nem a kommunista eszmék iránti elkötelezettség, hanem a karrierizmus és a vezetői kiváltságok megszerzése fogja motiválni. Sajátságos társadalmi tudathasadás jön így létre a kommunista ideológia és a valóságos gazdasági viszonyok mint alap között fennálló ellentmondás következtében. Mivel a természetes szükségletek kielégítése céljából folyó gazdasági termelés alapja továbbra is az árutermelés, a termelők valóságos elkülönülése és érdekeik különbözősége mint elidegenült társadalmi viszony a pénzviszonyokban találja meg a társadalmi érintkezési formát, és így a kapitalizmus restaurációjának a lehetősége nincsen kizárva. Adott történelmi, gazdasági, társadalmi és geopolitikai feltételek mellett ez éppúgy bekövetkezhet, mint ahogy a valóságban az 1980-as évek közepétől kezdődő és 1989-90-ben a rendszerváltásnak nevezett kapitalista restaurációs reformfolyamatban a kelet-közép-európai és kelet-európai szocialista országokban be is következett. A tőkés restaurációban a nemzetközi erőviszonyok megváltozása mellett sajátos módon éppen a kommunista pártokon belüli hatalmi harcoknak jutott kiemelkedő szerep, és a folyamat a legtöbb esetben maguknak a megreformált kommunista pártoknak a vezetésével zajlott le többé-kevésbé békés úton. A Szovjetunió felbomlásával és a Kínában már korábban elkezdődött, „gazdasági nyitás”-nak nevezett liberális piacgazdasági reformpolitika kiteljesedésével a nyugati kapitalista „szabad” világgal szemben álló „keleti blokk” és vele maga a szocialista világrendszer megszűnt létezni. Az ismét létrejött, egységes kapitalista világrendszer immár „globalizáció” néven szüntette és egyúttal őrizte meg a gazdasági és termelési viszonyok között fennálló ellentmondásokat.

 

A társadalmi szolidaritás alapelve

 

A kommunizmus alapeszméje a társadalmi szolidaritás, vagyis az az elv, hogy a közösség biztosítja a közösség minden tagja számára a megélhetést nyújtó életfeltételeket. Ez egyrészt feltételezi az elosztható javak társadalmi tulajdonát, másrészt a fejlett közösségi tudatot. Azon az elven alapul, hogy a társadalom tagjainak a közösség érdekében végzett munkája egyenértékű, hiszen mindenki egyéni képességei szerint végzi munkáját, tehát a tőle elvárható szinten maximálisan teljesít, ezért a közösen megtermelt javakból egyéni szükségletei szerint kell hogy részesedjen. Fejlett közösségi tudat azonban nem alakulhat ki az árutermelés gazdasági alapján. Az ilyen termelési mód sajátossága a termelési tevékenység társadalmi jellege és ezen tevékenység eredménye elsajátításának elkülönült formája. A technikai fejlődés fokozatosan létrehozza az elosztható javak megfelelő bőségének a lehetőségét, de a javakból a közösség tagjai mégsem szükségleteik szerint, hanem egyenlőtlen módon részesednek, mert az árutermelés következtében elkülönült helyzetük és érdekeik különbözősége a magántulajdon meglétéből fakadó egyenlőtlenségeket produkál, ami végső soron a termelés és az elosztás jellegének ellentmondásához vezet. Ennek az ellentmondásnak a feloldása árutermelő társadalomban csakis az osztályhelyzeténél fogva elnyomott és kizsákmányolt munkásosztály forradalmi osztályharca és győzelme utáni diktatúrája révén lehetséges. A társadalmi szolidaritás, vagyis az, hogy a közösség biztosítja minden tagja számára egyéni létszükségleteinek a kielégítését, a kommunizmus árutermelő szakaszában, a szocialista társadalomban a társadalmi (állami) többségi tulajdonon alapuló árutermelési folyamatban a munkavégzés minősége és mennyisége szerinti elosztás formájában valósulhat meg. Ez az egyenlőtlenségek továbbélésének, sőt továbbfejlődésének a lehetőségét rejti magában. A társadalmi szolidaritás megvalósult formájában ugyanis, mint a termelés jellege és az elosztás jellege között módosult formában fennmaradó ellentmondás egyrészt a kapitalizmus restaurációjának lehet a forrása, másrészt feloldása a gazdasági-társadalmi fejlődés történelmileg meghatározott szintjén a további fejlődés és vele együtt az egyéni szükségletek szerinti elosztás, vagyis a kommunizmus magasabb szinten való megvalósulásának a kiindulópontja lehet.

 

Az emberi társadalom és a természet viszonya

 

A kommunizmus mint gazdasági-társadalmi szervezet létrejötte és megszűnése szorosan összefügg az emberiségnek a természethez való viszonyával. Az ember, mint természeti lény, egyrészt a természet produktuma és része, másrészt, mint társadalmi lény, az önmaga által létrehozott társadalom része és produktuma. Ez a kettősség abban nyilvánul meg, hogy az ember történelmi fejlődése során és gazdasági tevékenysége révén függetlenedni igyekszik a természettől, más szóval uralkodni kíván rajta, mindazonáltal megmarad természeti lénynek, vagyis nem vonhatja ki magát a természet általános törvényei alól. Gazdasági tevékenységét és ennek megfelelően társadalmi berendezkedését a természettől való függőségének és függetlenedésének dialektikája határozza meg. Minél inkább függ a természettől, minél inkább ki van szolgáltatva neki, annál inkább természeti lény volta kerül előtérbe, és megfordítva, minél inkább függetlenedik a természettől, annál inkább társadalmi lény volta válik meghatározóvá. Mint természeti lény, a természettel folytatott anyagcseréjét, vagyis önfenntartását, önmagának újratermelését társadalmilag a közösen végzett munkának megfelelő társadalmi berendezkedésben, kommunizmusban végzi, hiszen a termelőerők viszonylagos fejletlensége miatt csak a közös társadalmi erőfeszítés vezethet sikerre. Az emberi társadalom tagjai együttesen küzdenek a természettel létfenntartásukért. Amilyen mértékben igyekszik az emberi társadalom csökkenteni a természettel szembeni kiszolgáltatottságát termelőerőinek fejlesztésével, gazdasági-társadalmi viszonyainak átalakításával, annál inkább kerül előtérbe társadalmi lény jellege, vagyis a természettel folytatott anyagcseréjét, önmagának újratermelését egyre inkább társadalmi berendezkedésének elkülönült formája határozza meg. Az emberi társadalom tagjai a természettel folytatott anyagcsere során létfenntartásukért egymás ellen küzdenek. Az így létrejött társadalom osztálytársadalom. A természettel szemben kivívott viszonylagos függetlenség a társadalom tagjainak egymástól való fokozott függésévé alakul át. Minél inkább függetlenedik az ember a természettől, annál inkább bomlik meg közte és a természet között kilalakult ősi egyensúly, ami végső soron oda vezet, hogy az emberben ismét a természeti lény kerül előtérbe, hiszen abszolút értelemben sohasem válhat függetlenné a természettől, amelynek mindig része marad, még akkor is, ha új bolygókat hódít meg, mivel azok is az egyetemes univerzum részei. Az ember ismét szembesülni kényszerül a természettől való függésének tényével, ennek a függésnek minőségi változásával és súlyosbodásával. Önmagát újratermelő gazdasági tevékenysége során magasabb fokon kerül szembe a természettel, termelési módja és ennek megfelelően társadalmi berendezkedése is megváltozik, az emberi társadalomban a közösen végzett létfenntartó, szükséglet-kielégítő termelő munka során magasabb fokon valósul meg ennek közösségi jellege az emberiség egészének egymásra utaltságában. A természettől való függés növekedésével az emberi társadalom tagjainak egymástól való fokozott függése az osztályharc következtében csökken, az osztálytársadalom megszűnik, a magasabb technikai fejlettség gazdasági alapjának a szintjén valósul meg a kommunizmus magasabb fejlettségű formája.

 

A kommunizmus történelmi dialektikája

 

Az emberi társadalom egyedeinek egymás elleni harca a kommunizmus történelmi feltételeinek dialektikájából magyarázható. A természettel folytatott anyagcseréhez, az emberi létezés bővített újratermeléséhez megfelelő nagyságú szabad területre van szükség. A fejlődés kezdeti fokán, az őskommunizmusnak megfelelő termelési módban a népesség száma és az életteret biztosító természeti terület nagysága között viszonylagos egyensúly áll fenn. A vadászterület védelme minden élőlény ösztöneiben gyökerezik. Így van ez az állatvilágban is, amelyből az ember származik. Amint felbomlik ez az egyensúly, megkezdődik a faj egyes csoportjai között a területvédelemért vagy területszerzésért folyó egymás elleni küzdelem. A népesség számának növekedése nyomán, a földművelés és állattenyésztés megjelenésével, a munkamegosztás differenciálódása, kibővülése és széles körű elterjedése magával hozza a magántulajdon megjelenését, az osztálytársadalom kialakulását, az egyes népek területének megszerzése és a rajta élők leigázása céljából indított rablóhadjáratok megindulását. Ezzel együtt alakul ki a munkamegosztás következtében az egyes társadalmakon belüli osztályok között az osztályharc is. Ennek első formája a nemek közötti munkamegosztás nyomán az anyajogú társadalom felbomlása, a magántulajdon megjelenésével az apajogú társadalom létrejötte és ezzel a női nem elnyomása.

A kommunizmus a gazdasági-társadalmi fejlődés során azonban nem tűnik el nyomtalanul, egyes elemei a különböző termelési módokon alapuló, későbbi gazdasági-társadalmi alakulatokban is tovább élnek. A történelmi változások során, az egyenlőtlen fejlődés következtében, adott objektív feltételek mellett kialakuló gazdasági-társadalmi alakulatok jönnek létre, aminek az a következménye, hogy viszonylag tág időhatárok között, különböző termelési módok és társadalmi viszonyok egyidejű egymás mellett élése figyelhető meg. Egyes népcsoportok megrekednek bizonyos fejlettségi szinten, más népcsoportok viszont fejlettebb termelési módra térnek át. A fejlettebb népek leigázzák a viszonylag gyengébb és elmaradottabb népeket, így nemcsak az osztálytársadalom osztályai és tagjai közötti egyenlőtlenségek, hanem az egyes népek közötti egyenlőtlenségek is növekednek. Az ember-ember elleni harc a népek és nemzetek szintjén teljesedik ki. Az egyes nemzetek szigorúan körülhatárolt területeken, országokban élnek, természeti kincseiket termelő módon kiaknázzák, egymással kereskednek, egymás ellen területszerző háborúkat viselnek. A gazdasági és társadalmi elkülönüléshez a nemzetek szerinti elkülönülés társul. A történelmi fejlődés során egyes termelési módok túlsúlyba kerülnek, de a korábbiak is megmaradnak a fejlődésben lemaradó népeknél, amelyek kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek a gazdasági fejlődésben élen járó nemzetekkel szemben. Megindul a fejletlenebb népeknek a történelmi lemaradás felszámolásáért folytatott harca az őket elnyomó és kizsákmányoló fejlettebb népek ellen. Az egyenlőtlen fejlődés ellentmondásának feloldása egy viszonylag globalizált világrend megszületésében valósul meg az adott kor legfejlettebb termelési módjának bázisán. Mivel az egyes társadalmakon belüli és a nemzetek közötti munkamegosztás és elkülönülés okozta egyenlőtlenségek ezen a szinten még nem szűnnek meg, a társadalmi osztályharc és a nemzetek között a geopolitikai dominanciáért folytatott küzdelem tovább folyik. Amikor ezek az egyenlőtlenségek eltűnnek, akkor már egy, az objektív gazdasági-társadalmi feltételek és a társadalmi osztályharc által kikényszerített, magasabb fokú termelési mód valósulhat meg globális szinten, ami a kommunizmus kiteljesedésének alapja lehet.

A kommunizmus, mint az emberi társadalom legősibb, legtermészetesebb és legalapvetőbb szervezete valamilyen formában mindvégig jelen van a különböző társadalmakban a történelem folyamán. Az osztályharc során, adott fejlődési fokon és társadalmi körülmények között mindig ennek valamilyen fokon való kibontakoztatására irányulnak a törekvések. Általánossá azonban csak a gazdasági és társadalmi ellentmondások feloldása révén, meghatározott objektív történelmi feltételek mellett válhat, ami nem jelenti azt, hogy korábbi fejlődési szintekre való visszaesés nem következhet be, ha ennek objektív kényszerítő körülményei kialakulnak. A kommunizmus legteljesebb kibontakozásának feltételei tehát az árutermelés meghaladása, a pénz- és piaci viszonyok megszűnése, a nemzetek elkülönülésének feloldása és az országhatárok lebomlása. A kommunizmus csak akkor teljesedhet ki magasabb szinten, ha az emberiség a Földön mint egységes területen, egységes, osztály nélküli társadalommá válik. Ennek első és alapvető feltétele a kommunizmus gazdaságpolitikájának globális megvalósulása.

 

A kommunizmus gazdaságpolitikája

 

Az emberi társadalmakban a termelés elsődleges célja a természetes szükségletek kielégítése. Az emberiség lélekszámának folyamatos, az utóbbi időkben tapasztalt ugrásszerű növekedése azonban ellentmondást hoz létre az alapvető szükségletek növekedése és a rendelkezésre álló, megtermelhető javak mennyisége között. Az ellentmondás feloldása a nemzetek gazdasági elkülönülésétől a gazdasági globalizáció révén a többpólusú regionális integráció irányában hat. A túlnépesedés problémája azonban végső soron oda vezet, hogy az egyre növekvő energiaszükséglet a Föld kiaknázható energiakészleteinek korlátozott és folyamatosan kimerülő voltával is ellentmondásba kerül. Az emberiség egyik része bőségben, másik, nagyobb és fokozatosan növekvő része nélkülözésben él. Az ellentmondás feloldása az osztályok és a népek közötti gazdasági és politikai harc révén az emberi társadalmak életszínvonalának kiegyenlítődése irányában hat. Ebben a folyamatban válik a tudomány valóságosan közvetlen termelőerővé. Ennek feltételei az árutermelő termelési módban teremtődnek meg. Az árutermelés célja ugyanis közvetlenül nem a természetes szükségletek kielégítése, hanem az elkülönült termelő egységek közötti árucsere növelése, amely folyamatosan új, mesterségesen gerjesztett szükségleteket teremt, amelyekre voltaképpen semmi szükség nincsen. Kialakul egyfelől az árubőség, másfelől a nélkülözés. A túltermelés következtében felhalmozódó árumennyiség és a kielégítetlen valóságos szükségletek között ellentmondás keletkezik, amelynek feloldása csak a szükségletek tervszerű felmérésében és a megtermelt javak szükségletek szerinti elosztásának gazdaságpolitikájában valósulhat meg. A közvetlen termelőerővé váló tudomány teszi lehetővé az emberi társadalmakban és a nemzetek között a munkamegosztásból fakadó elkülönülés feloldását a viszonylag korlátlanul, megfelelő mennyiségben megtermelhető és elosztható szükségleti javak bősége révén. A megtermelt javak bősége magasabb fokon az emberiség lélekszámának folyamatos növekedése mellett a természettel folytatott anyagcsere ésszerű összhangjának újbóli megteremtése révén valósulhat meg. A szükséges javak megtermelése ily módon ismét egybeesik a természet újratermelésével és a népességnövekedés ésszerű korlátozásával. Ezen a fejlődési fokon is megmarad a munkamegosztás, viszont megszűnik a gazdasági elkülönülés a globális nemzetközi közösségen alapuló emberi társadalomban. A többpólusú gazdasági integrációk egységes fejlettségi fokon való összeolvadásával a világ magasabb fokon válik ismét egypólusúvá. Ennek társadalmi következménye a munkanélküliség megszűnése, vagyis annak az ellentmondásnak a feloldása, hogy a munka társadalmában elfogy a munka. A munkavégzés társadalmilag determinált általános egyéni kényszerből egyénileg szabadon választott társadalmi kényszerként jelenik meg. A mennyiségileg egyre fogyó munkát egyre többen, a fogyatkozása révén minőségileg átalakuló és egyre növekvő mennyiségű és minőségű munkát egyre kevesebben végzik, ami lehetőséget nyújt az emberi alkotóerő mind magasabb fokon való kibontakozásához. A közvetlen termelőerővé váló tudomány teszi lehetővé, hogy mindenki képességei szerint vegyen részt a termelésben, és szükségletei szerint részesüljön a megtermelt javakban. A piacok  fokozatos megszűnésével az árutermelés gazdasági alapja, a piaci verseny is megszűnik, helyét a globális nemzetközi gazdasági együttműködés veszi át. Az árutermelés meghaladásával a tudományos-technikai feljettség magasabb fokán jön létre egy új  típusú, kutató-tervező gazdaságban megvalósuló termelési mód mint a jövő kommunizmusának gazdasági alapfeltétele.

 

A demokrácia mint a kommunizmus politikai rendszere

 

A kommunizmus politikai rendszere a közvetlen részvételi demokrácia. Az állam típusa mint a gazdasági-társadalmi alakulat felépítménye megfelel a termelőerők mindenkori történelmi fejlettségi szintjének. Az állam ugyanakkor az adott társadalom szervezeti kereteinek és politikai szervezetének is formája. Osztálytársadalmakban az állam az uralkodó osztály elnyomó szerve. A történelmi fejlődés során az emberi társadalmak politikai szervezeti formája is változik a gazdasági fejlettség szintjének és a termelés minőségének megfelelően. Osztálytársadalmakban ennek mozgató ereje az osztályharc és nemzetközi szinten az elkülönült nemzetek közötti gazdasági és politikai harc a geopolitikai dominanciáért. A gazdasági globalizáció a regionális integrációk révén a nemzeti társadalmak politikai rendszerének globalizációját is maga után vonja. Az így kialakuló osztálytársadalmakban a demokrácia korlátozott formái valósulnak meg. A polgári parlamentáris képviseleti demokrácia keretében megvalósuló demokrácia voltaképpen közvetett demokrácia. A kommunizmus politikai rendszere és a kommunista társadalom szervezeti kerete azonban ezzel szemben közvetlen demokrácia, amelynek feltétele a társadalom termelő egységei között lévő gazdasági elkülönülésnek a megszűnése a kommunizmus gazdaságpolitikájának következtében. A nemzetek gazdasági elkülönülésének megszűnése talaján alakul át a közvetett demokrácia politikai elkülönülése közvetlen vagy részvételi demokráciává az elkülönülés megszűnésével az osztályok nélküli társadalomban. A demokrácia politikai rendszerének történelmi kialakulása során a közvetett demokrácia mint az abszolutizmus alternatív formája jelenik meg. Ez az adott gazdasági-társadalmi fejlettségi fokon a történelem folyamán mindig valamilyen formában korlátozott, ami azt jelenti, hogy demokrácia osztálytársadalmakban voltaképpen nem is lehetséges. Az osztálytársadalmak politikai formáinak alapvető kérdése ugyanis a hatalomhoz való viszony. Osztálytársadalmakban a hatalmat mindig valamelyik, az osztály- és politikai harcokban győztes osztály, a mindenkori uralkodó osztály gyakorolja, amely egyben a gazdasági hatalom birtokosa. Az osztálytársadalmak demokratikus politikai formációiban a gazdasági és politikai hatalmat birtokló osztály gyakorolja a hatalmat más társadalmi osztályok elnyomása révén. A társadalmi osztályok választásra jogosult tagjai közvetve választhatják meg a politikai pártoknak azokat a képviselőit, akik a törvényhozásban a mindenkori uralkodó osztály érdekeit érvényesítik, amely a hatalmat közvetlenül gyakorolja. Ez a közvetett típusú demokrácia, amely a matematikai többség érvényesülésének elvén alapul, voltaképpen a diktatúra egy formája. Az osztályok nélküli kommunista társadalomban, amely a gazdasági elkülönülés megszűnése következtében jön létre globális szinten, a hatalom a társadalom minden egyes tagjának az egész közösséghez való viszonya formájában jelenik meg. A hatalom ezen a szinten a közösség érdekeinek érvényesülése a közösség tagjainak önkorlátozása révén. A kommunista társadalomban a társadalom politikai formája és szervezeti kerete a közvetlen, részvételi demokrácia, a közösség és az egyén dialeketikus viszonya. A többség matematikai elvének érvényesülése helyére a társadalom életét befolyásoló vitákban a meggyőzés elve lép. Mivel a közösség tagjainak alapvető érdekei egybeesnek, a véleménykülönbségek szintézisében a döntések a közösségre nézve a legoptimálisabb hatásfokon érvényesülhetnek. A kommunista demokrácia globális szinten a telekommunikáció technológiai fejlődése következtében valósulhat meg, amelynek feltétele az emberiség egységes nemzetközi társadalmának a létrejötte. A nemzetek fokozatos egybeolvadásával, az egységes, globális nyelv kialakulásával, nemzet és nemzetköziség dialektikája révén teljesedik ki a demokrácia mint a kommunizmus politikai rendszere, társadalmi formája és szervezeti kerete.

 

A történelem dialektikus materialista felfogásában az emberi társadalom alakulása, fejlődése mégsem képzelhető el egyenes vonalú haladásként az alacsonyabb szintekről a magasabb szintekre, egy korábbi szintre való visszalépés lehetőségének a kizárásával. Annál is inkább, mert ezek a szintek egyidejűleg még ma is tovább élnek egymás mellett a különböző emberi társadalmakban, az ősközösségtől a rabszolgaságon át a feudalizmusig. Az objektív földtani, környezeti, klimatikus feltételek megváltozásával, a túlnépesedésből adódó problémákkal, az energetikai szükségletek és az adott természeti lehetőségek megváltozásával, az ebből fakadó gazdasági feltételek módosulásával az emberi társadalom és annak politikai rendszere is szükségszerűen megváltozik. Így a már egyszer megvalósult kommunizmus sem lehet örök és időtlen időkig változatlan a megvalósulás egyszeri formájában, hiszen ez végét jelentené az emberiség történelmének, ami – ameddig emberiség létezik a Földön és talán a távoli jövőben a Földön kívül is – nyilvánvalóan lehetetlen.

Németh Attila

TI ÍRTÁTOK

Megint szobrot döntöttek a primitív fasiszták

Kedd reggel elhurcolták Lukács György szobrát a XIII. kerületi Szent István parkból. A szobor helyszínét megnéztem. Nincs ott Lukács György szobra, csak a szelleme lebeg vörös lángoszlopként, hogy uta

ADY ENDRE: A TŰZ MÁRCIUSA

Csámpás, konok netán ez a világ S végbe hanyatlik, kit annyian űztek, De élethittel én, üldözött haló, Március kofáira és szentjeire Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek. Hadd halljék végre

Háború a vörös csillag ellen

Megjelent "az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról" szóló törvényjavaslat, amelyet Lázár János és Semjén Zsolt
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

No thumbnail available

Széttöretett, megaláztatott , ebek elé vettetett... Trianon és ami utána jött

"Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és
Kémek a sasfészekben...

Kémek a sasfészekben...

 A hidegháború korszakában komoly fordulópontot jelentett, amikor 1949-ben megtört az Egyesült Államok
Nemere, a dezinformátor -4. rész-egy antikommunista könyv cáfolata

Nemere, a dezinformátor -4. rész-egy antikommunista könyv cáfolata

”Kezdhetjük mindjárt azzal,hogy ez a „jó és nemes ember”,ez a „szovjet emberek
Légy szerző!
Légy szerző!