Kire szavazzunk, ha a legesélyesebb ellenzéki jelölt egy náci?

3 héten belül országgyűlési választásokat tartanak Magyarországon. Sorsfordító lesz ez a választás, hiszen ha nyer a Fidesz-KDNP, akkor először fordul elő a rendszerváltás utáni magyar politika történetében, hogy egy párt harmadjára is felhatalmazást kapjon a kormányzás folytatására. Az ellenzék – és joggal mondhatjuk, a társadalom többsége – nem akarja ezt.  Az ellenzéki pártok és különböző kutató intézetek felismerték, hogy a választási törvény sajátosságai miatt az Orbán-kormányt csak egy módon lehet megbuktatni: ha minden egyéni választókerületben úgymond a legesélyesebb ellenzéki jelöltre szavaz a lakosság. Csakhogy van egy bökkenő: számos helyen a legesélyesebb ellenzéki jelölt jobbikos. Vajon a kormányváltás érdekében egy demokratikus értékeket magáénak valló állampolgár szavazhat-e nyugodt lelkiismerettel egy olyan párt jelöltjére, amely bár a néppártosodás látszatát kelti, valójában megőrizte fasiszta mivoltát?

„Aki Orbán ellen van, az velem”- hangzik a jelszó azoktól, akik számára a Fidesz legyőzése a legszentebb politikai cél. Jómagam azok kevesek táborába tartozom, akik még akkor sem nyújtanak kezet a fasisztáknak, ha ez lenne a Fidesz legyőzésének ára. Tévedés ne essék! Semmilyen formában sem kívánom a jobboldali garnitúra túlélését segíteni és nem gondolom azt sem, hogy az ország kibírna újabb 4 évet ezzel a bandita-kormánnyal. Antifasisztaként, a baloldali progresszió elkötelezett híveként ugyanakkor abban sem szeretnék közreműködni, hogy Vona Gábor-féle nyakkendős nácikat juttassak a hatalomba. Ez a sokat szenvedett ország egy cseppet sem válna élhetőbbé , ha a fideszes oligarchák helyére Szálasi Ferenc és Horthy Miklós szellemi utódai ülnének.

Magyarország elveszett. Legalábbis egy időre. A rendszerváltás óta soha nem látott méreteket ölt a fasiszta-veszély. Az Fidesz távozását akaró állampolgárok közül majdnem minden második a szélsőjobboldalra szavazna. Ha pedig összességében nézzük, 10-ből 7 magyar ma vagy a kormánypártra, vagy a Jobbikra adná voksát. Két fasisztoid pártra. A többiek pedig egy olyan ellenzéki szövetséget támogatnak, amelyik nem a baloldal, hanem liberalizmus ideológiáját követi és reménytelen illúziót táplál a kormányváltás békés útját illetően. Pedig a történelem már számos példát mutatott arra, hogy az Orbán-féle autoriter jobboldali rezsimek nem választások, hanem baloldali kezdeményezésű forradalmak útján roppannak össze, miként az zajlott Portugália és Spanyolország esetében az 1970-es években. A magyarországi rendszerellenes baloldal azonban defenzívában szorult és a túléléséért küzd. Mindez történik annak ellenére, hogy a kapitalizmus igazságtalan és kizsákmányoló természetének hatásaként megjelenő szociális válságra, valamint az egyre élesebbé váló osztálykülönbségekre az antikapitalista baloldal kínálhat reális programot. Egyelőre azonban nem erre, hanem a neofasizmusra mutatkozik társadalmi igény, amely egyszerre épít a 30-as évek antiszemita-rasszista hagyományára, valamint a menekült-ellenességre.

Hazánk túlélte a 150 éves török uralmat, de az nem okozott annyi kárt, mint a rendszerváltás után hatalomra került jobboldali és liberális kormányok. Országunk sorsa a jövő nemzedékének kezében van. Talán felnő majd egy olyan generáció, amelyik szembe fordul szüleinek-nagyszüleinek jobboldali, nacionalista és kommunista-ellenes világnézetével és a megörökölt romok helyére felépítik az egyenlőségen és szolidaritáson alapuló társadalmat, a szociális jogállamot.

Cseh Miklós, Népi Front

Keresd a Frontot! www.facebook.com/ujellenallas