Kinek van igaza?

Napjainkban az már szinte közhely, hogy a dolgozó túlzottan sokat nem tehet saját magáért, ugyanis mára az emberek legnagyobb részéből kiveszett a szolidaritás, a mások problémája iránti érzékenység, illetve pusztán az, hogy magasabb társadalmi szempontokat egyéni érdekek fölé helyezzen. S nemcsak egyszerűen a fogyasztói társadalom szélsőséges formájának az elterjedése miatt, hanem azért is, mert olyan fokú az emberek kiszolgáltatottsága, hogy örül az illető annak a legrosszabb munkalehetőségnek is.

Néhány ágazatban azonban, ha drasztikus módon is, de van lehetőség a mindenkori dolgozói bérigények érvényesítésére, méghozzá országos munkabeszüntetés formájában. Persze az előírás, hogy ez semmilyen módon nem irányulhat a rendszer megdöntésére vagy akármilyen szélsőséges akció szervezésére, azonban ez legalább létezik, több, mint a semmi. Van egy olyan forgatókönyv, hogy a sztrájkbizottság összeülése és a munkabeszüntetés bejelentése után vagy aközben esetleg meg kell állapodni elégséges szolgáltatások biztosításáról.

A sztrájk mint mód és eszköz a leghatékonyabb főleg közlekedésben dolgozók körében működik-buszosok, vasutasok, reptéri dolgozók stb.értendők ezen-, nem titkolt módon amiatt, hogy ők képesek elég durva káoszt okozni, ha nem teljesül bérkövetelésük. S köztük is van a leginkább összetartás részben ennek tudatában. Mondjuk már ez esetben is komoly kérdésnek számít, hogy egyáltalán kötelesek-e azt a bizonyos szolgáltatást nyújtani. Ha pedig igen, minő mértéke legyen annak-pl. MÁV sztrájkja alatt reggel és délután az adott vonalon egy-egy szerelvény indult, segítendő evvel a legtöbb dolgozó munkába indulását.

Azonban létezik súlyosabb kérdés is ennek kapcsán. Rengeteg ember álláspontja főként itt nem egységes, ráadásul ilyenkor adódik elő az a kínos helyzet, amikor mindenkinek igaza van. Egyrészt sokan háborodnak fel azon, hogy munkabeszüntetést amiatt indítanak bizonyos ágazatokban, mert kevés a dolgozóknak az átlag melós keresetének többszöröse. Ugyanakkor azonban nem feledhetjük, hogy legalább az ő révükön akadnak dolgozók, akik,  ha kell, parlagiasan szólván nagyon is oda tudnak és oda is találnak csapni egy jókorát. Azaz ezen megközelítés szerint nem azt kell nézni, hogy az adott szakmában kevesellik a sok százezres nettót, hanem azt, hogy az igazukért igenis kiállnak és érvényesítik is azt.

Ezen két nézet legélesebben akkor tud összecsapni, amikor mondjuk teszem fel, valamennyi közlekedési ágazat munkabeszüntetést találna hirdetni szélsőséges esetben és az ország közlekedése megbénul-kivéve talán a motorosok vagy a kerékpárosok közlekedését, mert a legnagyobb autós dugó mellett talán könnyebben tudnak közlekedni. Tehát adott egy szép magyarosan gigasztrájknak is nevezhető állapot, ahol se ki, se be, lebénul az ország. Van, aki rokonszenvezik velük, mert azért kell a szolidaritás- franciahonban ez nagyon jól működik, az ottani közvélemény legtöbbször a munkabeszüntetők mellé áll-és mint írtam volt, nem is jogtalan módon, mert nekik is lehet fizetési igényük ilyen vagy olyan munkakörülmények mellett.

 

Ugyanakkor azoknak is igazuk lehet, akik bizony, valljuk be, pipák emiatt. Sajnos rengetegen nem tudják megoldani a beutazást, nem egy ember ingázik, mert a falun mondjuk nincs munka, a városba be kell bumlizni valahogy. Ha pedig se villamos, se  busz vagy vonat, se semmi, akkor mi van, kérdezhetjük pestiesen. Azokat is meg lehet érteni, mert ilyenkor azon háborognak, hogy a brutális közlekedési munkabeszüntetés miatt nem tudnak bejutni a munkába, és sajnos, tetszik vagy se, ők is abból élnek, azt nem akarják elveszíteni.  A taxi az nagyon drága és különben se várhatja el az ember mindenkitől, hogy taxiba üljön.

Végül, az egésznek a csúcsa az, hogy sajnos az emberek közötti szolidaritást, amely már a későkádári korszakban kiveszett, baromi nehéz újra a semmiből felépíteni és nemcsak a flegma, nemtörődöm közönyös világ miatt, hanem mert az emberek egy-egy atomként vannak jelen ebben a társadalomban. Minden úgy vagyon kimódolva, hogy az emberek még véletlenül se álljanak össze őket érintő közös ügyért- az oszd meg és uralkodj elve és gyakorlata azonban tökéletesen szuperál.

 

B.Deák András