A Népi Front lapja

Kimegy az erőszak a Ligetbe…

Legalább 200 rendőr jelent meg szerda reggel 7 óra körül a Városligetben, majd sorfalat álltak a bontásra ítélt Hungexpo-irodaházaknál. A ligetvédő aktivisták közül többen felmásztak az épületek tetejére, vagy betontömbökhöz láncolták magukat. A rendőrök egy jegyzői határozat alapján egyenként vezették ki az embereket a területről. 23-an önként távoztak, 12 embert a rendőrök vittek ki, de senkit nem állítottak elő. A Városliget Zrt. azt közölte: három hónapja nem tudták megkezdeni az épületek bontását, ezért fordultak a hatóságokhoz. A ligetvédők szerint jogtalan az eltávolításuk.

Reggel 7 óra körül nagyon sok rendőr jelent meg a Városligetben. A rendőrök sorfalat álltak a Hungexpo-irodaházaknál, ahol a Városliget Zrt. szeretné elkezdeni az épületek bontását. Az Index jelentése szerint kb. 250 járőr és készenléti rendőr volt a helyszínen.

Információink szerint a jegyző ment intézkedni a Városligetbe. Egyenként állapította meg az ott táborozó ligetvédőkről, hogy jogszerűen tartózkodnak-e a területen.

A Ligetvédők közössége a Facebookon azt írta: „RIADÓ! Több száz rendőr a Városligetben, fel akarják számolni a Ligetvédők Táborát!!!”

11 óra után a Közlekedési Múzeumtól legalább 60-80, sárga láthatósági mellényt és munkavédelmi sisakot viselő őrző-védő vonult fel a Hungexpo-irodaházakhoz. Az ő feladatuk az lehetett, hogy biztosítsák az érkező dózer útját. A dózert szállító kamion elé azonban a tiltakozók egy része lefeküdt vagy leült. Őket egyenként állítják fel a rendőrök, a sárga mellényes őrző-védők nem érnek az aktivistákhoz. (Július elején megjelent egy olyan videó, amin egy tiltakozót hasba vág egy Liget-projektes verőember a Közlekedési Múzeum tetején. Az eset után maga a Városliget Zrt. tett feljelentést az őrző-védő ellen.)

A cezarománia mindent felülír. A cezarománia öl, butít és elpusztít…

“A természet már nem tudja korrigálni a káros emberi tevékenység hatásait, ezért a párizsi klímacsúcson egy, a korábbinál szigorúbb megállapodásra van szükség” – nyilatkozta Áder János köztársasági elnök.

Ez már döfi!

Fo

TI ÍRTÁTOK

Izraeli agresszor támadja Szíriát

A Bassár el-Aszad szíriai elnök oldalán harcoló egyik milícia három tagja életét vesztette, két harcosa pedig megsebesült vasárnap a Golán-fennsík szíriai ellenőrzés alatt álló részén egy izraeli kato

Ezért lesz nagy ellenzéki pofára esés 2018-ban

Az elmúlt hónapok kormányellenes tüntetései új lendületet hoznak az ellenzék számára. Legalábbis ez látszódik azok számára, akiknek leghőbb vágyuk leváltani Orbán Viktort és kormányát. Belépett a poli

Kegyeletsértés a szovjet emlékmű megrongálása

A napokban a hírek között szerepelt, hogy egy Komáromy Gergő nevű zenész és „ligetvédő” társával együtt narancssárga festékkel dobálta meg a budapesti szovjet hősi emlékművet. Az emlékmű gyakran kerü
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

1956 igazi arca - gondolj a Köztársaság térre!

1956 igazi arca - gondolj a Köztársaság térre!

Ötvenhat vérzivataros őszére emlékezünk,katonáink,rendőreink hősiességére, azok hősiességére akik becsülettel híven esküjükhöz szembeszálltak
No thumbnail available

A vasra vert csillag

Vöröscsillag, mondd, mit vétettél, rabságra miért ítéltettél? Világszabadságot hirdettél, s a világ üldözöttje lettél? Míg
No thumbnail available

Nemere, a dezinformátor -2. rész (egy antikommunista könyv cáfolata)

Korunk egyik nagy hazugsága: kommunizmus=erőszak, kapitalizmus=demokrácia. „(A kommunizmus) megvalósításába mindig olyan emberek kezdtek
Légy szerző!
Légy szerző!