A Népi Front lapja

Ki volt Ságvári Endre?

Endri

Ságvári Endre (1913-1944)

Halálának hatvanadik évfordulóján megjelent ugyan néhány cikk és megemlékezés a fiatal, antifasiszta mártírról, de igazán illő méltatás alig. Ságvári Endre valóban nem a mai rendszer ideálja, még akkor sem, ha tevékenységének látható terrénuma a Magyarországi Szociáldemokrata Párt volt. A független, szabad, demokratikus Magyarországért küzdött akkor és olyan körülmények között, amikor ez a fasisztoid Horthy-rezsimben halálbüntetéssel járt. A progresszív utókor kötelessége, hogy méltóan megőrizze rokonszenves, bátor alakját.

Budapesten született, 1913. november 4-én, polgári család első gyermekeként. Keresve sem találnánk proletárokat felmenői vagy rokonai között. Apja ügyvéd volt, az első világháborúban fogságba került, édesanyja tanítónő, a nemzet napszámosának szerény fizetéséből tartotta el két gyermekét. Az apa 1922-ben tért vissza a hadifogolytáborból (1941-ben halt meg).
Teljes nevén Ságvári Endre Tibor a Rökk Szilárd utcai elemi iskolába járt, ahol kitűnt szorgalmával és eleven eszével. Otthon polgári nevelést kapott: nyelveket tanult (jól beszélt németül, angolul és franciául), zongorázott, vívott. 1923-ban a Trefort utcai elitiskolába, az Általános Gyakorló Gimnáziumba került, amely 1957-ben felvette Ságvári Endre nevét. Mendelssohn, Csajkovszkij, Chopin, Beethoven műveit játszotta, nagy kedvvel és tehetséggel. Matematikából korrepetálta gyengébb társait, és gyakran ő készítette el a lustábbak iskolai dolgozatait. Sokat olvasott, és már a középiskolában kapcsolatba került baloldali diákokkal, akik beavatták a marxizmus tanításába.
Jelesen érettségizett, 1931-ben. Becsvágyó gyerek volt: “Író akarok lenni. Csakhogy itt nem elég az akarat, erre születni kell.” Az irodalom iránti érdeklõdése mellett az orvosi pálya is vonzotta, ám a szülõk szûkös anyagi helyzete miatt errõl lemondott. Apja és a családi barátok javaslatára a jogi egyetemet választotta.
1931-ben lett a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jogi fakultásának a hallgatója. Ebben az idõben a nagy gazdasági válság már igencsak éreztette hatását nálunk is. Sorra zártak be az ipari üzemek, a kereskedelem és a hitelélet pangott, a mezõgazdaság mély krízisbe került. Mindennek hatására a munkabérek csökkentek, az állástalanok száma nõtt. Elégedetlenség hatalmasodott el az országban, s ezt a kormányzat a terror fokozásával igyekezett korlátok között tartani.
A válság okozta hangulat behatolt az egyetemek falai közé is, felbolygatta a diákközösségeket. Itt és ekkor ismerkedett meg Ságvári Endre a társadalmi feszültségekbõl táplálkozó ellentétekkel. Egyeteme – politikailag – igen tagolt volt: számos irányzat, csoportosulás feszült egymásnak. Baloldali társaságok is mûködtek, amelyek öszszeütközésbe kerültek jobb, sõt szélsõjobboldali diákokkal, mindenekelõtt a hangadó fasiszta Turul Bajtársi Szövetség intranzigens keresztény-nemzeti-dzsentri tagságával. Ez utóbbiak agresszív kommunista- és zsidóellenességükkel tûntek ki, folytonos hecckampányokkal fenyegették a baloldali és a zsidó hallgatókat.
Ebben a közegben és légkörben Ságvári nem maradhatott kívülálló. A válság által felkavart társadalom szennyese-piszka felszínre került, és valamiképpen mindenkit megérintett. A kiáltó szociális igazságtalanságok, az esélyegyenlõség bántó aránytalansága, a tõkés rend kárvallottjai iránti empátiája óhatatlanul balra sodorta.
A marxisták 1931 karácsonyára nemzetközi konferenciát hívtak össze, ahol meghatározták céljaikat: a haladás oldalára kell vonni a szegényebb diákokat, olyan tandíjreform szükséges, amely nem alkalmaz diszkriminációt a perifériára szorított, tanulni vágyó fiatalokkal szemben, s amely kollégiumok építésével, ösztöndíjakkal könnyít helyzetükön, a végzettek számára pedig munkaalkalmat biztosít. 1935-ben,  Ságvári a Magyar Izraeliták Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének keretében létrehozott Haladó Diákok Pártja (HDP) egyik vezetője lett. Kiváló szigorlatai, a közösségért végzett munkája alapján hamarosan a HDP titkárává választották. A szervezet lapjának, a Diák Szó-nak a szerkesztésébe is bevonták. Két szám kiadása után, 1936-ban, az újság megjelenését az egyetemi vezetőség megszüntette. A kommunista érzelmű hallgatók remekül együttműködtek az ambiciózus Ságvárival.
A kispénzű diákok, ha tehették, a tanulás mellett dolgoztak, s ezért nem jelentek meg minden előadáson. Ezt az “áldatlan” állapotot akarta felszámolni Hóman Bálint kultuszminiszter, amikor kötelezővé tette az egyetemi előadások látogatását. Ságvári Endre, e szegény diákokat sújtó rendelkezés ellen cikkezett a Diák Szóban.
A fiatalembert 1936. december 23-án avatták doktorrá. Disszertációjában a sajtótörvény és a katonai büntetõjog kérdéseivel foglalkozott.
A sötéthajú, középtermetű, szemüveges (tipikus értelmiségi külsejű), művelt, jómodorú fiú hamar elnyerte eszmeiségükben rokon diáktársai szimpátiáját. Kivételes kapcsolatteremtő képességeit később sikeresen gyümölcsöztette mozgalmi munkája során.
1936-ban befejezte egyetemi tanulmányait és családi összeköttetései révén a Városháza alkalmazottja lett. Ugyanebben az évben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt budapesti VII. kerületi szervezetének tagjaként bekapcsolódott az ifjúsági mozgalomba. 1937. július 25-én elvette egyik harcostársát, Bars Magdát. Az aszszony jóban-rosszban végig kitartott férje mellett, elszenvedve a horthysta hatóságok brutális bánásmódját is.
A baloldali népfrontpolitika alkalmazásának időszaka ez. 1935-ben ugyanis a III. Internacionálé új stratégiai irányvonalat dolgozott ki, melynek lényege a fasizmus (1933-tól a hitlerizmus már komoly veszedelmet jelentett) elleni széles társadalmi összefogás megteremtése volt. Ságvári akkor vetette bele magát a harcba, amikor a magyar kommunisták már túljutottak a váltással járó vajúdáson, s az MSZDP baloldali tagjai is (legfőképpen a fiatalok) keresték a szélsőjobboldallal szembeni együttműködés legcélravezetőbb módozatait. Ságvárinak nem voltak élményei és tapasztalatai a szektás-dogmatikus időszak gyakorlatából, ennélfogva neki nem kellett “átállnia” az újabb stratégiai vonalra.
Idejének jelentős részét a mozgalomnak szentelte, ezért családja polgári szemléletével csakhamar összeütközésbe került. Ezt a konfliktust csak úgy oldhatta meg, hogy elköltözött szülei József körúti, kényelmes, négyszobás lakásából.
Az MSZDP ösztönzésére 1929-ben létrehozták az Országos Ifjúsági Bizottságot (OIB), mely – kisebb-nagyobb – megszakításokkal 1942-ig működött. A szociáldemokraták 1929-es XXVI. kongresszusán Mónus Illés javasolta életre hívását, részben azért, hogy a pártvezetőség ellenőrzése alatt tarthassa a “vehemens” fiatalokat. Peyerék antibolsevista szellemben szerették volna nevelni a szocdem ifiket, de a párt és az OIB baloldali szárnya nem zárkózott el a kommunistákkal való együttműködés elől. A vezetés úgy akarta elfojtani a “lázadást”, hogy hatalmi eszközökkel, 1935 októberében felfüggesztette az OIB tevékenységét. Ám 1936-ban (amikor a KMP átmenetileg szüneteltette szervezetei tevékenységét) a kommunisták – felnőttek és fiatalok – az MSZDP-ben folytatták harcukat. A kommunista Bakonyi Sebestyén Endre vezetésével az OIB újjáalakult. Bakonyi távozása után Kulich Gyula lett az ifik szervezetének irányítója. Mellette dolgozott, titkári minőségben Ságvári Endre, aki 1941-ben került az OIB élére. Még Kulich vezetése alatt vált kommunistává. A rendezvények felelőse lett, s mint előadó is népszerű volt. Egyik leglelkesebb propagálója a népfrontpolitikának s az úgynevezett kétütemű koncepciónak. Általánosan elfogadott lett Leninnek az a tanítása, miszerint a párt célját, a proletárdiktatúrát megelőzi egy demokratikus szakasz, amely folyamatosan átmegy a munkáshatalomba. A demokratikus és szocialista forradalomnak ez az összekapcsolása (permanens forradalom) a nemzetközi és a hazai kommunista mozgalom korábbi elgondolásainak radikális módosítása volt.
Ságvári Endre nem korlátozta tevékenységét a tanácsadásra, és az ideológiai-politikai felvilágosításra, hanem maga is részt vett az ifimozgalom különböző akcióiban. 1937-ben jelen volt a textilipari dolgozók és építőmunkások bérharcaiban. Igazi területe azonban a propagandamunka maradt. Ebbeli teljesítményét a felső vezetés is méltányolta, annyira, hogy tagja lett az MSZDP Országos Oktatási Bizottságának is, olyanok társaságában, mint Nagy Tamás, Braun Soma, Kasztel András, Révész Ferenc. Ezek a nevek Ságvári fajsúlyát minősítették.   Ebben az időszakban, a hitlerizmus növekvő nyomására Magyarországon is egyre inkább aktivizálódtak a nemzeti szocializmus különböző csoportjai. Mind gyakoribbá váltak a nyilasok támadásai a baloldali szervezetek, a kiránduló ifik ellen. 1937 nyarán, a hűvösvölgyi Nagyréten majálisukat ülő szociáldemokrata-kommunista fiatalokra törtek és hasbalőtték Bonyhádi-Litzmann Jenőt, az egyik vasas ifit. A merénylet nagy felháborodást keltett munkásberkekben, és arra az elhatározásra juttatta Ságváriékat, hogy visszavágnak. Így született meg a Tompa utcai nyilasház elleni akció gondolata.
1937. szeptember 16-án este – amikor mintegy 80-100 nyilas az Egyesült Magyar Nemzeti Szocialista Párt szokásos heti összejövetelén Lajos Ferenc író előadását hallgatta – megjelent a ház előtt 200 munkásifi “Le Hitlerrel!”, “Üsd a nyilasokat!” jelszavakat skandálva és kőzáport zúdítva a szélsőjobboldaliakra. Tömegverekedés tört ki, melynek a rendőrség vetett véget. Mindkét oldal súlyos sebeket szenvedett el. A karhatalom természetesen a nyilasok oldalára állt.
A Tompa utcai akció felkavarta a magyar közvéleményt. A jobboldali sajtó magasztalta a nemzetiszocialisták “bátor helytállását” és a rendbontók szigorú megbüntetését követelte. A KMP az ifik hõsiességérõl beszélt, de bírálta az egyedi fellépéseket, és szélesebb körû cselekvésre buzdított. A Népszava is kiállt Ságváriék mellett, kijelentvén: nem a szocialista ifik, hanem a nyilasok provokáltak.
A verekedés másnapján a rendőrség 123 baloldali fiatalt állított elő, tizenkettőt előzetes letartóztatásba helyezett. Ez utóbbiak között volt Ságvári is, aki tagadta, hogy jelen lett volna a verekedés színhelyén.
A bíróság 8 hónapra ítélte, amelyből 3 hónapot betudtak a vizsgálati fogházzal, ám ügyvédje fellebbezésének helytadva, a gyanúsítottat ideiglenesen szabadlábra helyezték. Ügyében a Budapesti Királyi Ítélőtábla 1938. október 20-án, majd a Magyar Királyi Kúria 1939. június 20-án jogerőre emelte az alsó fokon hozott 8 hónapos büntetést.
Ságvári 1940. június 26-án bevonult a Gyűjtőfogházba, amelynek bútorműhelyében kapott munkát. Itt az elítéltek olcsó bérért dolgoztak a tőkés megrendelőknek.
A “nyughatatlan” 7346. számú fogoly a rabok között is agitált. Szüleinek írt leveleiben beszámolt a börtönviszonyokról, és könyveket kért. Szókratészt, Platónt, Voltaire-t olvasott. Óva intette édesanyját, hogy kiszabadítása érdekében bárkitől is protekciót kérjen. 1940. december 10-én szabadult, majd rövid hódmezővásárhelyi katonáskodás után a Népszava alkalmazta terjesztési osztályán. Az OIB titkára lett, mely idejének jelentős részét lekötötte. Életének nagy fordulata volt, hogy 1940 végén a Kommunisták Magyarországi Pártja soraiba fogadta.
Amikor bezárultak mögötte a börtön kapui, új helyzettel kellett szembenéznie. Magyarország készült a háborúra. A trianoni revízió vitte az országot Hitler oldalára. Az 1938-as fegyverkezési program, melyet Darányi Kálmán miniszterelnök Győrben hirdetett meg, fellendítette a haditermelést. Az átmeneti konjunktúra jelentősen csökkentette a munkanélküliséget, s ez a munkásmozgalmat illetően nem volt egyértelműen pozitív. Vidékről ugyanis feláramlottak a kevésbé öntudatos, a munkásszolidaritást alig ismerő emberek, akik a szervezettség igen alacsony fokán álltak. Felhígult a munkásosztály, s körükből százezrével szedte tagjait az egyre élénkebb nyilaskeresztes mozgalom. Az antiszemita, nacionalista és szociális demagógia nagy hatással volt a politikailag iskolázatlan, elmaradt tömegekre.
Az 1938-as Anschluss, Ausztria náci bekebelezése, nemcsak földrajzilag hozta közelebb Németországot hazánkhoz, de a nácizmus eszmei befolyása is igen megerősödött. A müncheni egyezmény felbátorította Hitlert, és a Drang nach Osten jegyében igyekezett csápjait kiterjeszteni Kelet-Európára, így Magyarországra is. A Führer és részben Szálasi nyomására sorra születtek a zsidótörvények, melyek demoralizálták a lakosság egy részét, s nem hagyták érintetlenül a munkásosztály hangulatát sem. Az első bécsi döntés (1938. november) nyomán fellobbanó nacionalizmus átmenetileg elhomályosította a dolgozók osztálytudatát, jóllehet a KMP figyelmeztetett rá, hogy a Hitler kezéből elfogadott részleges területi revízióért egyszer még nagy árat kell fizetnünk. Ennek a Kasszandra-jóslatnak akkor még kevesen adtak hitelt. Az 1939-es országgyűlési választásokon drámai módon elõretörtek a nyilasok. Több mint egymillió szavazattal, 49 mandátumot szereztek. Megnőtt agresszivitásuk, önbizalmuk.
Ebben a súlyos helyzetben kellett az OIB munkáját irányítani. Peyer Károlyékat leszerelte a kormányzat növekvő erőszaka, de az MSZDP baloldali erői (a harcos szociáldemokraták és a kommunisták) fokozták aktivitásukat, s ez kedvezett tekintélyüknek és népszerűségüknek.

A Szovjetunió megtámadása (1941. június) után az illegális KMP politikájában előtérbe került a béke és a függetlenség kérdése. Az antifasiszta összefogásnak – a fokozódó terror ellenére – javultak az esélyei. A fáradhatatlan Ságvári tevékenyen vett részt a jelentősebb háborúellenes megmozdulásokon. Ő szervezte meg 1941. október 6-án a Batthyány-emlékmécsesnél rendezett OIB-tiltakozást. A talapzatra helyezett koszorút a rendőrség nagy sietve eltávolította. A szervezők között volt akkor is, amikor a KMP elhatározta, hogy november elsején, a halottak napján a Kerepesi temetőben megkoszorúzzák Kossuth Lajos és Táncsics Mihály sírját. Ez a demonstráció már jelezte, hogy tömegek igenlik a békét és a demokráciát. A népfront szellemében 5000 ember tüntetett a Hitler-Horthy-féle háborús politika ellen, s ugyanakkor figyelmeztetett e politika – Magyarország sorsára nézve – súlyos következményeire. A német győzelemben vakon hívő horthysták és nyilasok a kalandorságot elvetőket tekintették hazaárulóknak, akik fellépéseikkel hátbatámadják a magyar nép honvédelmi harcát. Ságvári elszánt ügybuzgalmával a rendőrség látószögébe került. Egy 1941. május 16-ai keltezésű csendőri jelentésből megtudhatjuk, hogy a peyeri vezetés szellemétől eltérően új megvilágításba helyezte a proletariátus harcát: “… május 16-án a Conti u. 4. szám alatt [az MSZDP országos székháza, H. S.] Ságvári szemináriumi előadásában az osztályharcot ismertette. Hangoztatta, hogy harcolni kell az elnyomás ellen és új társadalmi rendszert kell kialakítani. A cél érdekében meg kell találni a tömegekkel való kapcsolatot. Erre legjobb mód, ha a párt a szakszervezeteken keresztül harcol a magasabb munkabérért és a jobb megélhetésért.” Endrénél tehát a népfrontpolitika megvalósításáért folytatott küzdelem nem mondott ellent a munkásság napi gazdasági érdekérvényesítésének.
Ságvárinak szerepe volt a Történelmi Emlékbizottság létrehozásában, mely 1848-ra hivatkozva szervezett kerete kívánt lenni a további antifasiszta-háborúellenes rendezvényeknek, s egyik kezdeményezője volt az 1942. március 15-én a Duna-parti Petőfi szobornál lezajlott nagy demonstrációnak. “Hozzák haza honvédeinket!”, “Egyetlen magyar katonát sem Hitlernek!” – skandálta sokezer torok.
A horthysta hatóságokat felbőszítette a tüntetők vakmerősége, s ezért kíméletlen retorzióra határozták el magukat. A nagy letartóztatási hullám megtizedelte a baloldalt, és átmenetileg megbénította a további munkát. A brutális vallatások, kínzások, a pusztulásra szánt büntetőszázadok kiküldése a keleti frontra átmeneti megtorpanást idézett elő, de a lebukottak helyére újak álltak, biztosítva a mozgalom fokozatos talpraállását.
Ságvári Endre is illegalitásba vonult. Feketelistán volt, ismerte a politikai rendőrség, tudta, milyen szerepet játszott a lezajlott tüntetések megszervezésében, és tűvé tették érte az országot. Ám Endre számára az illegalitás nem volt egyértelmű a passzivitással. 1942. második felében újra fellendült az ifjúsági mozgalom. A KMP Központi Bizottsága megbízásából egy háromtagú, rejtett ifjúsági csoport alakult, Ságvári vezetésével. Össze akarták gyűjteni a harcra kész fiatalokat, és létre akarták hozni az ifik föld alatti centrumát. Ennek nyomán széles körű szervezkedés indult meg a nagyüzemekben, az egyetemeken és a szakszervezetekben. Mindez természetesen nem maradt titokban a politikai rendőrség előtt. Hajtóvadászat indult Ságvári ellen, õ azonban rendre kicsúszott a kezeik közül. Ismerősei és barátai bújtatták, fedezték.
Egy 1942-es rendőri jelentésből tudjuk, hogy “… a 6842/1942 pol. res. sz. ügyirathoz csatolt »Tisztelt Cím! Sorsdöntő időket élünk…« kezdetű és a Kommunisták Magyarországi Pártja aláírású sajtótermék szerkesztője és terjesztői után nyomozást folytattunk, a tettest azonban ez ideig elfogni nem sikerült. Tekintettel arra, hogy a puhatolódás során alapos gyanú merült fel, hogy az említett kommunista irányzatú sajtótermékeket az elfogott és letartóztatásban levő Schönhertz Zoltán-féle szervezkedésben szerepet játszó Ságvári Endre, szökésben levő kommunista állítja elő, ezért ez ügyben kézrekerítésére a szükséges intézkedéseket megtettük.” Ennek érdekében minden cselt igénybe vettek. Letartóztatták a feleségét, Magdát, de aztán kiengedték abban a reményben, hogy akaratlanul is férje nyomára vezeti a hatóságokat.

1943 májusában a Komintern kimondta önfeloszlatását. Erre azért került sor, mert a megváltozott viszonyok között (háború, megszállás) a kommunista mozgalom olykor merev központi irányítása már nem volt összhangban gyakorlati sokszínűségével és merőben különböző harci feltételeivel. A háború és a fasizmus elleni küzdelem széles nemzeti együttműködést igényelt, s a Moszkvából történő irányítás már nem tudott differenciált direktívákat kidolgozni, sőt azt a látszatot keltette, mintha a kommunista mozgalom a nemzeti jelleg rovására abszolutizálná internacionalizmusát.
Ez az esemény ihlette a magyar kommunista vezetőket, hogy – óvatossági megfontolásokból – kimondják a KMP feloszlatását. A párt ugyanis mély konspirációs válságba került, s ennek leküzdésére megtévesztő manőverezésbe fogott. Elterjesztette tevékenységének beszüntetését, miközben kettős illegalitásba vonult. Rövid szüneteltetés után a szervezet “feltámadt” Békepárt néven. Nem igaz, hogy ez likvidátorság lett volna, hiszen a párt vezető orgánumai és alapegységei korábbi formájukban és összetételükben fennmaradtak.
Mindazonáltal e lépéssel Ságvári nem értett egyet, mert sejtette, hogy a hatósági terror ezután sem fog megszűnni, de a névváltozás zavart okoz majd a tagság körében. Ám jellemzően fegyelmezettségére, elfogadta a központi határozatot. Döme Piroska visszaemlékezéseiben ezt írta: “Ságvári Endre beszámoltatott a végzett munkáról, és közölte velem, hogy a KMP feloszlott és helyette a Békepárt működik. Megmagyarázta, hogy a párt feloszlatására azért volt szükség, mert […] elszigeteltsége következtében nem képes széles nemzeti, antifasiszta front kialakítására és irányítására. […] Elmondta, hogy a Békepárt főként háború- és fasisztaellenes jelleggel bír.”
Ságvári ezután is a régi lelkülettel, meggyőződéssel és lendülettel képviselte a népfrontpolitikát. Jelen volt 1943 augusztusában Balatonszárszón, ahol a Soli Deo Gloria rendezésében, a különböző színezetű antifasiszta és háborúellenes személyiségek eszmecserére gyűltek össze. A tanácskozás megszervezésében Ságvári is igen jelentős munkát végzett. Széles ismeretségi köre, jó kapcsolatai a különböző egyetemekkel és ifjúsági szervezetekkel nagyban segítették a találkozó létrehozásában. Megfordult mindenütt, ahol politikai és szellemi rokonokkal, harcostársakkal azonos hullámhosszon volt, legalábbis a nagy célok tekintetében. Ekkoriban kapott megbízást a Központi Bizottságtól egy illegális pártnyomda felállítására. Zuglóban, Schlanger István lakásán helyezte el a nyomdagépeket. Megbízást kapott arra is, hogy hozza létre a párt lapját, amelynek szerkesztője lett. A Béke és Szabadság első számának vezércikkében (összesen két alkalommal jelent meg) ezt írta: “Tettekre akarunk serkenteni, hirdetjük a nemzetnek: a katasztrófa elhárításának egyedül alkalmas utat: Békét a Szovjetunióval. […] Harcot a hitlerizmus magyar bérencei ellen. Harc a békéért és a kenyérért, a földért és a szabadságért.” Írásaiban szabotázsra szólított fel: “Vasas! Minél több fúrót törj el, villanygépet futtass üresen…”
Magyarország német megszállása után (1944. március 19.) – noha a kockázat egyre nagyobb lett – sem lankadt harci kedve, pedig a kopók láthatatlanul már egyre szorosabban a nyomában jártak. Ars poeticának is beillõ utolsó cikkében írta: “Nincs demokratikus Magyarország az ifjúság demokratikus nevelése nélkül. Nincs demokratikus nevelés az ifjúság politikai szabadsága nélkül. Nincs szabad nemzet szabad ifjúság nélkül.”
Még aktív szerepet játszott az ellenállás vezérkara, a Magyar Front megszervezésében, amikor élete utolsó, leghõsibb szakaszába lépett.
1944. július 27-én Ságvári Endrének illegális találkája volt a Budakeszi úti Nagy Béla-féle cukrászdában.
A történtekrõl így számolt be a IV. 14/29. sz. csendõri jelentés:
“Július 27-én Palotás Ferenc törzsőrmester, Kristóf László őrmester, Cselényi Antal nyomozó, Pétervári János rendőrőrmester által vezetett személygépkocsin Budapesten egy illegális kommunista találkát nyomonkövetéssel megfigyelt. A megfigyelt két kommunista egyén az egyik budai cukrászdába tért be, ahol a fent nevezett nyomozó közegek őrizetbe akarták őket venni. Az őrizetbevétel kijelentése során az egyik kommunista Cselényi detektívet mellbe, Pétervári János gépkocsivezetőt hasba, Kristóf László őrmestert pedig jobb combon lőtte. Közben Cselényi detektív és Palotás törzsőrmester is rálőtt a támadó kommunistára, aki összeesett.”
Ságvári (mert ő volt a támadó kommunista) kórházba szállítás közben meghalt. Szíve felett találta el a lövedék. Mindössze 31 éves volt.
1944. július 28-án a német követ titkos táviratot küldött Berlinbe fõnökének: “Ságvári Endrét több évi körözés után ártalmatlanná tették.”
Az illegális Szabad Nép 1944 szeptemberében rövid nekrológban emlékezett meg haláláról:
“1942 óta, a magyar Gestapo elől bujdosva harcolt páratlan lelkesedéssel, bámulatos munkabírással a proletariátusért, Magyarország felszabadulásáért. A magyar munkásmozgalom nagyra hivatott vezetőjét, az ifjúmunkásság szeretett vezérét, a magyar szabadságharc egyik legjobb harcosát vesztette el benne. Minket pedig, munkatársait, a legodaadóbb baráttól, a leghűségesebb elvtárstól fosztott meg a gyilkosok golyója.”

Dr. Hegedűs Sándor, történész

(Z füzetek)

TI ÍRTÁTOK

Izraeli agresszor támadja Szíriát

A Bassár el-Aszad szíriai elnök oldalán harcoló egyik milícia három tagja életét vesztette, két harcosa pedig megsebesült vasárnap a Golán-fennsík szíriai ellenőrzés alatt álló részén egy izraeli kato

Ezért lesz nagy ellenzéki pofára esés 2018-ban

Az elmúlt hónapok kormányellenes tüntetései új lendületet hoznak az ellenzék számára. Legalábbis ez látszódik azok számára, akiknek leghőbb vágyuk leváltani Orbán Viktort és kormányát. Belépett a poli

Kegyeletsértés a szovjet emlékmű megrongálása

A napokban a hírek között szerepelt, hogy egy Komáromy Gergő nevű zenész és „ligetvédő” társával együtt narancssárga festékkel dobálta meg a budapesti szovjet hősi emlékművet. Az emlékmű gyakran kerü
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

No thumbnail available

Tervgazdaság versus tervszerűség

A sztálini tervgazdaság politikai gazdaságtana (rövid tanfolyam) Red Star, 2008, november 19 (kommunista.net) 1917-ben Oroszországban
No thumbnail available

Dózsa Vezér emlékezete

"Rokonai mintha csak szégyellték volna; éltek, virágoztak hazaszerte: de nem emlegették őseik
Szeptember 11: A chilei tragédia

Szeptember 11: A chilei tragédia

Immár tizenhárom éve szeptember 11-e táján rendszeresek a terrorizmus elleni háborúról, a
Légy szerző!
Légy szerző!