Képviseleti demokrácia

A képviseleti demokrácia állítólag maga „a demokrácia”, többpártrendszerével, szólásszabadságával. Milyen is ez a demokrácia a valóságban? Általában két nagy pártnak vagy pártszövetségnek van esélye megnyerni a választásokat, amelyeket 4-5 évenként tartanak, és ez a két nagy párt vagy pártszövetség váltógazdaságként működik: hol az egyik, hol a másik nyeri meg a választásokat. Mindkét pártnak, illetve pártszövetségnek az a fő jellemzője, hogy támogatják a „piacgazdaságot”, azaz a kapitalizmust. Kapitalizmust ellenző pártnak esélye sincs a győzelemre. Az a párt, ill. pártszövetség nyer, amelyiket több tőkés támogatja. A választásokon a választópolgárok 30-40%-a nem vesz részt, részben, mert úgy gondolja, hogy már úgyis el van döntve a végeredmény, részben azért, mert egyik indulót sem tudja támogatni. A résztvevők szavazatainak 30-40%-a, időnként 40-50%-a (az összes választásra jogosult 18-28%-a, ill. 24-35%-a) elég a választási győzelemhez. Ezután – egyes országok választási törvényétől függően – a győztes vagy egyedül, vagy koalícióban ( a győztes párt szövetségre lép a kormányzati többség megszerzésének érdekében más, kevesebb szavazatot szerzett pártokkal – erről nem kérdezik meg a választópolgárokat) kormányt alakít, és azt csinál a következő választásokig, amit akar, még akkor is, ha tömegek tiltakoznak a politikája ellen (Görögország, Olaszország, Spanyolország, Portugália esetében). Ritkán előfordulnak előrehozott választások is.

A „demokrácia” egyik példája a Transzatlanti Szabadkereskedelmi Szerződés: a tárgyalások titkosak, az Európai Parlament választott képviselőit sem vonják bele a tárgyalásokba. A kiszivárgott feltételek azt mutatják, hogy ez a szerződés az amerikai multinacionális cégek érdekeit képviseli, ezért európai civil szervezetek aláírásokat gyűjtöttek a szerződés ellen. Összegyűlt 3,2 millió aláírás (az uniós törvény szerint elég 1 millió aláírás), de az Európai Bizottság lesöpörte az egészet az asztalról.

A „demokrácia” másik példája, hogy Hitler is választások útján került hatalomra. Ő sem akarta a kapitalizmust megdönteni.

Egy nyugat-európai ismerősöm szerint van az A párt meg a B párt. Az egyik mondjuk autópályák építését tűzi ki célul, a másik a repülés fejlesztését. Az nyer, amelyik hangosabban kiabál. Amelyik nyer, elkezdi megvalósítani az elképzelését, mondjuk az autópályák építését. A következő választáson a másik párt nyer, abbahagyja az autópályák építését, és e repülőtereket kezdi fejleszteni. Ismerősöm szerint ez nagy idő- és pénzpazarlás, de a demokráciánál nincs jobb. Valóban így van?

Rónai Katalin