A III. VILÁGHÁBORÚ MARGÓJÁRA… (A Szovjetunió szétverésének forgatókönyve)

A Szovjetunió megszűnése nem demokratikus, népi döntés következménye volt hanem fentről a népre kényszerített puccs eredménye. A nacionalista kormányok nem voltak kíváncsiak a nép véleményére, hogy akarják-e a Szovjetunió fennmaradását vagy sem? A tizenöt tagországból hat kormánya rettegett a népszavazástól ezért bojkottálta azt. Ahol népszavazást tartottak, ott a nép döntő többséggel a Szovjetunió megmaradása mellett döntött… Most, amikor az iskolákban és a médiában gőzerővel folyik az utólagos történelemhamisítás a dolgozó nép kárára, fontos megemlékeznünk arról mi is történt valójában a Szovjetunió felbomlásakor. Vass Zsuzsanna írása következik.

Az 1990-es SZKP Kongresszus a 15 tagországból álló uniós ország megmentésére, a 6 háborgó, a nyugati uszításnak már behódolt tagország érdekeit is figyelembe véve azt javasolta, hogy maradjanak az unióban, de az addigi autonóm köztársaságok helyett szuverén államok szövetségeként.

A nyugati propagandagépezet mindig jeleskedett az emberek félrevezetésében, az amerikai hadsereg a népek leigázásában.

A javaslatot 1 éves vitára bocsátották. A szakadáspártiak – Észtország, Grúzia, Lettország, Litvánia, Moldávia és Örményország bojkottálta a tárgyalásokat. A többi 9 tagország, vagyis a bőven döntéshozatal-képes többség azonban résztvett a tárgyalásokon, és el is fogadta az SZKP Kongresszus ajánlását, és az 1 év alatt közösen ki is dolgoztak egy részletes tervezetet, amit 1991-ben beterjesztettek a parlament elé.

Addigra azonban már a parlament is jól meg volt dolgozva, és mindenféle ürügyekkel kifogásolta meg a tervezetet. De még ők sem az együttmaradást! Csupán ilyen-olyan részletekbe kötöttek bele.

Gorbacsov, aki valószínűleg ekkor már rádöbbent, hogy már nem egyszerűen az országa kapitalista fordulatára megy ki a játék (a saját közreműködésével), hanem az országa szétverésére. Van ez úgy, hogy az árulók egymást sem átallják kijátszani. A megbízóik, a finanszírozóik meg pláne nem szokták visszafogni magukat ilyesmikben…

Ekkor már csak a nép segítségére számíthatott Gorbacsov, ha valamennyit is jóvá akart tenni még az utolsó pillanatban a bűneiből. Mindenesetre népszavazást hirdetett a kérdésben.

Az is lehet, hogy csak a közvélemény nyomására tette, vagy talán abban bízva, már a nép is megvan dolgozva eléggé az ott is pestisként terjedő nyugati propaganda által, és szentesíteni fogja a Szovjetunió felbomlasztását. Talán egyszer megtudhatjuk pontosan ezeket a miérteket is.

A népszavazást azonban csak a tárgyalásokon résztvett 9 tagköztársaságban voltak hajlandóak megrendezni a helyi hatóságok. A bojkottáló 6 tagköztársaság szakadárkodó vezetői nem voltak kíváncsiak kicsit sem a saját népeik akaratára sem, nem hogy a többiekére…

A népszavazáshoz a 9-eken kívül még csatlakozott Dél-Oszétia és Abbházia is, akik közben már függetlenítették magukat az addigi grúz kormányuktól.

A népszavazáson résztvevők 76%-os, elsöprő többséggel szavazták meg a soknemzetiségű ország testvéri szövetségének megtartását. Vagyis ilyen jelentős többséggel álltak ki a szovjet kommunista párt javaslata mellett. Ebből az erősen ráutaló magatartásukból arra is következtethetünk, mennyire is akartak ők rendszerváltást egyáltalán…

A népeik véleményére kíváncsi tagországok vezetői a népszavazás eredményének megfelelően alá is írták a végleges megállapodás részletes tervezetét. Amit ezután már csak ratifikálni kellett az aláíró tagköztársaságokban. Ezt 8 köztársaságban meg is tették a jogállami törvényességnek megfelelően. Egyedül Ukrajna vezetői rúgták fel nem csupán a nép döntését, de még a saját aláírt kötelezettségüket is.

A megállapodás közös, ratifikálás utáni aláírására és életbeléptetésére 1991.augusztus 20-án került volna sor. A 9-cek közül már csak a 8-ak részvételével. Ami még mindig döntésképes többség még a 15 tagország tekintetében is.

Hogy ne lehessen megtenni mégsem, hamar összeütöttek egy ál-puccsot az éppen a Krímben nyaraló Gorbacsov ellen. Ami a magyar médiákban később az “operett-puccs” nevet érdemelte ki.

A nacionalista uszítók egyike, aki profitált a szocializmus és a népi demokrácia aktív szétveréséből, hogy ma a dolgozók millióinak keserves munkájából jól éljen.

Mi a gyermek-és ifjúsági csoportunkkal akkor is éppen a Krímben nyaraltunk egy ottani úttörőtábor vendégeiként, amikor kitört ez a műbalhé. A tábor vezetője egyszerre hozta nekünk a két hírt nevetve – Az egyiket arról, képzeljük csak háborús övezet lettünk. A másikat pedig arról, alighanem teljesülhet a magyar csapat kívánsága, nem kell hazamennünk pár nap múlva, mert Budapestről is telefonáltak, hogy egyetlen sofőr se vállalja, hogy kijön értünk a buszunkkal. A gyerekek persze örömmámorban úszva hurráztak, csak minket felnőtteket vert ki a víz egyből. De megnyugtattak a kinti táborvezető társaink, hogy aggodalomra semmi ok, senkinek nem fog görbülni haja szála sem, mert ez csak egy ostoba cirkusz, egy színjáték. Éljük nyugodtan a tábori életünket ahogy eddig, és ne is törődjünk a fejünk felett őrjöngve dübörgő, cikázó harcigépekkel. Azért én csak rákérdeztem, és ebben mitől lehetünk ennyire biztosak? Itt gyerekek életéről van szó! Azt válaszolták hát éppen ez az! Ha senki mást a Krímből, a gyerekeket akkor is azonnal menekítenék a hatóságok. A legkisebb veszély esetén is már egy seregnyi katona nyüzsögne a táborban meg a tábor körül és várná a parancsot, hova menekítsenek bennünket. Ám most az az ukáz, hogy nyugodjunk meg, nem kell ide semmiféle védelmet küldeniük, a tábort is bármikor el lehet hagyni nyugodtan, piacra, strandra, bárhová mehetünk, ahogy eddig. Így aztán mi nem is féltünk kicsit sem, a magyar buszosok is nemsokára összeszedték a bátorságukat és mégis hazahoztak bennünket.

Sajnos azonban sokak dőltek be ennek az átlátszó megfélemlítésnek. Már a puccs idején is meg utána is több tagköztársaság lépett vissza a közös megállapodástól, népszavazás ide meg oda…

És hogy kik nyertek ezen a bolton?

Hogy szebb, jobb, békésebb, biztonságosabb, nyugodtabb lett-e ettől az élete akár az ottani népeknek, akár az ittenieknek?

Lett-e azóta szebb jövője a gyermekeinknek?

LESZ-E MÉG JÖVŐJÜK EGYÁLTALÁN?

MARADT-E MÉG TÚLÉLÉSI ESÉLYE EGYÁLTALÁN A BOLYGÓNKNAK?

Ezekre a kérdésekre pedig szerintem már mindenki tudja a válaszokat

Azok is, akik el merik hinni őket. Azok is, akik még mindig nem…

(Vass Zsuzsanna kézirata, a szerző nyugalmazott pedagógus)

Építsd a szocializmust, terjeszd!