Így látta 1956-ot egy akkor élt újságíró

“A reakciós osztályok, a magukat túlélt társadalmi erők képviselői soha nem lehetnek örökösei forradalmi hagyományoknak – bármilyen hazafias mezben jelentkeznek is. Az örökösök csak a haladó és a dicső elődök célkitűzéseit valóra váltó osztályok lehetnek. S a mi hazánkban Petőfiék, Táncsicsék álmait csak a munkásosztály vezette dolgozó nép valósította meg. (…) De ne lehessen még egyszer alkalma – mint volt az ellenforradalom időszakában – külső és belső ellenségnek, meg önmagukat is áltató, talajukat vesztett embereknek, hogy Petőfi ruhájába öltözve, a Nemzeti dalt szavalva megtéveszthessék a fiatalokat, olyan célok szolgálatába állítva őket, amelyek éppen Petőfi és igazi örököseitől a legidegenebbek. Petőfi még a polgári forradalmat sem tudta és akarta elválasztani a nemzetköziség, a világszabadság gondolatától. De ezt a mi ifjúságunk nem értette meg eléggé mélyen. Ezért ringathatták a metternichi szellem örökösei abba a bódult álomba, amely feledtette vele – ha rövid ideig is – korszakunk forradalmának, a szocialista forradalomnak éltető erejét, a proletár nemzetköziséget.
S nagy tanulságul szolgálhatott ifjúságunknak, hogy e bódult álomból éppen a proletárnemzetköziség szolidaritása, s konkrét segítsége ébresztette fel. Ha a szovjet csapatok nem teljesítették volna a proletár nemzetköziség szellemében szent kötelességüket, akkor az álomból soha nem lett volna felébredés.”

Polgár Miklós (Megjelent a Kisalföld, 1958. március 15-i számában)